Amerika mindenben a legnagyobb. S ha már nem lehet másokat legyőzni, legyőzi önmagát.
A Central Pacific Railroad és a Union Pacific Railroad sínpárjai 1869. május 10-én Promontory Summitnál összeértek. A munkások beverték az utolsó arany sínszeget, és ezzel készen lett a transzkontinentális vasút. 1883. szeptember 8-án Goldcreeknél pedig már egy újabb arany sínszeget ver be Ulysses S. Grant korábbi elnök. Mert a Northern Pacific Railway is készen van. Egy újabb transzkontinentális vasút. Északabbra, mint az első, ahol a tél még kegyetlenebb, de a pionírok elszántsága itt sem ismert határt.
A volt elnök mellett itt van az ünnepségen Henry Teller külügyminiszter, a környező szövetségi államokból érkezett kormányzók, brit, holland, német diplomaták meg Henry Villard, a sajtó- és vasútmágnás. Meg sok ezer munkás és indián, akik reggel óta öntik magukba az ingyensört.
És itt van Ülő Bika. Mert ha a tőke (és a sok munkás) legyőzte a természet és az őslakosok eddigi rendjét, jó, ha jelen van a legyőzöttek képviselője is. A vadnyugati pioneer furcsa fajta. Fél a rossz lelkiismerettől. Ezért nem csak elvesz, ad is. A legyőzött népnek élelmiszersegélyt. Ha az el nem tűnik kézen-közön. A természetből pedig megőriz pár ezer érintetlen négyzetmérföldet az utókornak.
Grant fellép az emelvényre, és beszél az amerikai nép isteni küldetéséről, hogy meghódítsa a vadont, a prérit, a sivatagot, és mindenhová elvigye a civilizált életet, a jólétet, a törvény előtti egyenlőséget meg az eszmék meg a vállalkozás szabadságát. Végül imádkozik.
Grant után egy vasúti tisztviselő következik. Adatokat sorol, földrajzi koordinátákat. Azzal fejezi be, hogy ehhez fogható mű a világon egyedül a kínai nagy fal, de az már évszázadok óta elhagyatva romosodik, míg ez a vasút tovább fog terjeszkedni észak és dél felé, fel egészen az oroszoktól nemrég megvásárolt Alaszkáig, és le egészen az Andokig. Talán egészen a Tűzföldig.
Harmadjára Ülő Bika érkezik a tribünre egy fiatal tiszttel.
A hadnagy angolul és lakota-sziú nyelven is beszél. Együtt írták meg a törzsfővel a beszédet, amit a hadsereg és a vasúttársaság részéről is jóváhagytak. Bekezdésenként fognak haladni. Ülő Bika mondja anyanyelvén, a tiszt angolul.
A sziúk vezére nem siet. Megvárja, míg csend lesz. A sajátjai között így szokta meg. Pisszenés sincs, ha tanácshoz, beszédhez készülődnek, pláne, ha már ég a kalumet. Végül csak elkezdi:
– Utálok minden fehéret! Tolvajok és hazugok vagytok. Elvettétek a földünket, száműzötté tettetek minket.
A tiszt nem hisz a fülének. Mert nem ebben a szövegben egyeztek meg. Nem ezt írták le, nem ezt hagyta jóvá a hadsereg és a vasút. Érzi, ha Ülő Bika szavait lefordítja, eljő az apokalipszis. A tömegverekedés. Nyilván Ülő Bikát és a többi idecsábított sziút fogják lemészárolni, de ahol puskák durrannak, ott senki nincs biztonságban. Ezért a tiszt úgy dönt, azt mondja inkább, ami a papírlapon áll.
– Tisztelt Elnök Úr, Miniszter Úr, Kormányzó Urak és valamennyi meghívott. Nagy tisztesség számomra, hogy itt lehetek.
Ülő Bika folytatja:
– Egy csomó szerződést aláírtam már, és ti egyet sem tartottatok be. Ezért nem fogok többet aláírni. Legalábbis tollal nem. Esetleg szarok egyet a papírra. Az megfelel?
A sziú ekkor mosolyogva végignéz a díszvendégeken. A tolmács hasonló mosollyal folytatja az álfordítást:
– Én a büszke sziú nemzet vezetője vagyok, és nagy öröm számomra, hogy a büszke amerikai nép vezetőjével együtt ünnepelhetek.
Ülő Bika:
– Ahol a fehérek megjelennek, földet túrnak. A fehérek tehát a prérikutyák és a vakondok rokonai. A sziúk is műveltek valamikor régen földet, de továbbfejlődtek, már hosszú idő óta bölényt és szarvast üldözve száguldanak a hatalmas prérin. A sziúk tehát a musztángok és a sasok rokonai.
A tolmács:
– A fehér telepesektől régen félt a népem, mert azt hitték, nem lehet vadászterület nélkül élni. Pedig lehet. Kukoricát kell termeszteni, és szarvasmarhát kell tartani. A fehérek tanítottak meg minket erre.
Ülő Bika:
– Gúnyoltok minket, amiért megesszük a varjút meg a kutyát, pedig ti meg megeszitek a konzvervpulykát, ami már évek óta a dobozba rohadt.
A tolmács:
– A fehérektől kaptunk juhot, kecskét, tenyészbaromfit, el fogjuk tudni látni magunkat. Sőt, szorgos munkával gyarapítani fogjuk közös hazánkat.
Ülő Bika:
– Becsméreltek minket, amiért több feleséget tartunk, pedig nálunk nincsenek ám zabigyerekek, ha mi meghágunk egy nőt, azt később feleségünkké tesszük. Jó a többi feleségnek is, kapnak egy új társat. Ti meghágtok minden, utatokba kerülő nőt, aztán elhagyjátok.
A tolmács:
– Az indiánok belátták, csak egyetlen nőt lehet megfelelően gondozni, ellátni. A sok feleség istennek nem tetsző, és folyton viszályt szül. Ráadásul idővel mindenki mindenkinek a vérrokona lesz, ami torz gyermekekhez vezet.
Ülő Bika:
– Gúnyoltok minket, mert nálunk sok a buzi. Pedig a mi winktéink tisztességes életet élő, a munkában, a gyermeknevelésben élenjáró, megbecsült tagjai a törzsnek. Csak éppen arra van gusztusuk, hogy női ruhába bújjanak, meg hogy nő helyett férfi legyen a házastársuk. A ti buzijaitok viszont cserélgetik egymást meg másznának rá a nem buzikra is. És bár utálják a feketéket, folyton a feketék segge körül ólálkodnak.
A tolmács:
– Az indiánok annak is nagyon örülnek, hogy közöttük is bevezették az iskolakötelezettséget. Így a lakoták és más törzsek gyermekei is elsajátíthatnak egy művelt nyelvet, beilleszkedhetnek a társadalomba, bejárhatják az országot, mely a világ legerősebb birodalma, és nemsokára a legnagyobb is lesz.
Ülő Bika:
– Ti, fehérek, gyilkosok vagytok, nem harcosok. Kivégzitek vagy fogolytáborban halálra éheztetitek az elfogott ellenségeiteket. Mi meggyógyítjuk és ételt adunk nekik. S ha hajlandók velünk együtt harcolni a rokonaik ellen, ha skalpjaik megszerzésével bizonyítják, hogy már hozzánk tartoznak, akkor sziúvá, vértestvérünkké fogadjuk őket. Feleséget, akár több feleséget is kaphatnak. Férfit, nőt, ahogy nekik tetszik.
A tolmács:
– Nagyon tetszenek nekünk az amerikai városok. Hasznos találmány a fürdő, a bolt, a fodrászat, a kávéház. Azt viszont megtanultuk, hogy a whiskey-től semmi jó nem származik. Igyekszünk kerülni. Dohányt pedig nem magunk termesztünk, mert az törvénytelen és egészségtelen. Csak egészséges, adózott virginiai dohányt tömünk a pipánkba.
Ülő Bika:
– Aztán itt van a fehérek istene. Ezzel sem tudok mit kezdeni. Jézus képében eljött hozzátok Wakan Tanka, ti pedig megöltétek! Istengyilkosok vagytok. És ezt büszkén hirdetitek. Mi meg talán öljük meg Wakan Tankát? Abból nem esztek!
A tolmács:
– Nagyon örülünk, hogy keresztény hittérítők keresik fel táborainkat. A segítségükkel el fogjuk hagyni babonáinkat, sötét hiedelmeinket.
Ülő Bika:
– Most más nem jut az eszembe. Befejezem. De azt nem mondom, hogy „uff, én beszéltem”, mert ez egy marhaság, ilyet egyetlen indián sem mond. Se a sziúk, se a csejenek, se az arapahók, se az apacsok. Senki.
A tolmács:
– Kívánom, hogy ez a vasút hozzon fejlődést a sziúk rezervátumaiba is, s hogy sok sziút alkalmazzon a vasúttársaság. És remélem, a sziúk terményei így gyorsabban fognak eljutni a nagyvárosok piacaira. Wakan Tanka áldását kérem a vasútra és az Elnök Úrra! Ülő Bika vagyok, uff, én beszéltem!