Nyáron új, modellváltáspárti rektort választott a BME Charaf Hassan személyében, aki addig a Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánja volt. Egy ideje lehet tudni, hogy a kormány az alapítványi fenntartás irányba terelné a felsőoktatási intézményeket. A rektor megválasztása azt jelenti, hogy az egyetem dolgozói nyitottak a váltás irányába?
Tavaly tavasszal volt egy felmérésünk az egyetem dolgozói között, amelyben a 600 válaszadó túlnyomó többsége azt szerette volna: ha kiderülnek a modellváltás pontosabb feltételei, akkor kérdezzék meg az egyetemi polgárok véleményét egy esetleges váltás előtt. Vagyis nemcsak a modellváltással van a bajuk, hanem hogy az pontosan milyen feltételek és körülmények között történik meg. Azt szeretnék, hogy legyen először egy tájékoztatási fázis, hagyjanak időt arra, hogy az egyetemi polgárok véleményt alkothassanak. Az ördög mindig a részletekben rejlik, és az eddigi tapasztalat a modellváltások első hullámában az volt, hogy szinte üres papírt írattak alá az egyetemekkel, sehol nem tudták, mi vár rájuk. A BME-n jórészt mérnökök dolgoznak, szeretjük látni a pontos részleteket, mielőtt valamibe beleugrunk. És természetesen vagyunk jó páran, akiknek elvi alapon sem tetszik az, hogy az állam nem akar egyetemeket fenntartani.
Ilyen szempontból önök már jobb helyzetben vannak, hiszen a BME-n kívül három egyetem maradt csak állami fenntartásban (az ELTE, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Magyar Képzőművészeti Egyetem). Így már láthatják, mi várna a BME-re egy esetleges modellváltás esetén.
Igen, a legtöbb egyetemet már egy közérdekű vagyonkezelő alapítvány működteti, ez viszont a Műegyetem számára igazából nem opció. Itt rengeteg EU-s pályázat köt ki, amelyek nélkül se a kutatás, se a hallgatók mobilitása nem lenne megoldott. Ha belemegyünk egy olyan modellváltásba, aminek következtében még kevesebb európai pénz érkezik ide, az az egyetem halálát jelenti. Amennyire én tudom, a rektor egy gazdasági társaság-szerű modellben gondolkodik, nagy magyar cégeket szeretne bevonni az egyetem finanszírozásába. Ennek természetesen szintén jelentős veszélyei vannak.
Azt gondolná az ember, hogy a piaci szereplők sok forrást hoznak az egyetemre. Mi ezzel a gond?
Az egyetem nem egy vállalat, nem közvetlenül forintosítható az itt folyó tevékenység. Sem a kutatások, sem az oktatás, a hallgatók képzése nem hajt rövid távon anyagi hasznot. Egy nagy egyetemnek a feladatai közé tartozik az alapkutatások végrehajtása is. Rengeteg olyan dolog, amit csak azért csinál meg az ember, mert kíváncsi a válaszokra. Ezeket a kutatásokat általában lecsipkedik, ha egy egyetemet vállalati irányba áramvonalasítanak. És ez szerintem megint csak öngyilkosság lenne az egyetem számára, és nagyon nagy veszteség lenne az ország számára is. A tudományelméletben nagyjából elfogadott dolog, hogy nem lehet megjósolni előre, melyik kutatásból fognak kijönni nagy eredmények, tudományos áttörések. Csak akkor működik a rendszer, ha van egy nagyon széles alap, rengeteg kutató rengetegféle irányban tevékenykedik, és ebből tudnak válogatni azok, akik már egy kicsit közelebb dolgoznak a mindennapokban hasznosítható dolgokhoz. Ha a piramisnak nincs meg az alapja, és csak a csúcsára, az iparközeli innovációra koncentrálunk, akkor egy idő után nem működik az egész. Az ipar igényei általában rövid távúak, 1-2 évre előre terveznek, az egyetemeken viszont hosszú távra kell gondolkodni, mert mi van, ha közben fordul egyet a világ? Ha nem hagyjuk az embereket más irányokba is kutatni, akkor nem lesznek, akik könnyen alkalmazkodnak egy esetleges új helyzetben. De persze vannak az egyetemnek nagyobb problémái is.
Mi lehet még ennél is nagyobb probléma?
Sokkal égetőbb, hogy folyamatosan mennek el az emberek, és közben nem jönnek ide a fiatalok, mert olyanok a fizetések, amilyenek. A modellváltás kérdése elválaszthatatlan az egyetemek finanszírozásától, hiszen ha valaki rettenetesen keveset keres, nem kap forrást a kutatásaihoz sem, és belengetik neki, hogy az új rendszerben majd lesz pénz, akkor szinte bármit aláír, nem dönt bölcsen, csak a saját rövid távú érdekeit nézi. Az éhező ember elé könnyű egy biankó csekket odatolni, nem fog sokáig gondolkodni.
Ezek szerint igazak azok a feltételezések, hogy a kormány szándékosan kiéheztette a BME-t, hogy a végén már maga kérje a modellváltást, csak hogy történjen valami?
Nyilvánvaló, hogy az egyetem finanszírozása nincs rendben, szeptember végén fogadták el a 2024-es költségvetést, amióta én itt vagyok – a kilencvenes évek óta – ilyen még nem fordult elő. Még a fizetéseket is hiába emelnék meg, ha közben ránk szakad az egyetem, és nincsenek meg az eszközök a munkánk elvégzésére. De hiába növelnék meg az épületfelújításokra szánt keretet is, ha nem marad dolgozó benne. Ezt a két dolgot egyszerre kellene rendezni, mert a BME összességében rettenetesen alulfinanszírozott, és az utóbbi években az infláció nagyon nagyot rúgott rajtunk. Azt nem tudom biztosra megmondani, hogy emögött milyen kormányzati szándék áll, hogy vajon így akarnak-e minket a közérdekű alapítványi fenntartás felé tolni. Tény, hogy az elmúlt harminc évben néhány rövid időszak kivételével folyamatosan bajban volt az egyetem, nem emlékszem például, hogy valaha kaptunk volna a fizetésünkön felül pénzt eszközre, és ami eszközt itt látnak, azt mi szereztük pályázati pénzből, vagy más munkákból, esetleg megvettük zsebből.
Nagyságrendileg mekkora részét teszik ki a finanszírozásnak az EU-s források, pályázatok?
Pontos számot nem tudok mondani, de a kutatási pénzek jelentős része EU-s eredetű pénz, ha ez nem lenne, óriási bajban lennénk. Van úgy, hogy közvetlenül jön, mint mondjuk az Erasmus pénzek, és van úgy, hogy az állami pályázati rendszerbe folyik be, és onnan kapjuk meg. De a pénz csak egy dolog, emellett nagyon fontos az integrálódás a nemzetközi kutatásokba, mert akármennyire is az ország egyik legnagyobb egyeteme vagyunk, kicsik vagyunk egyedül. Kell, hogy az ember alkalmaként részt tudjon venni konferenciákon, beszélgessen más országok kutatóival, oktasson, néhány hétig vagy hónapig kutasson külföldön. Ha ez nincs, akkor nagyon nagyot esik a színvonal, és ez kiemelten igaz a diákok mobilitására is.
A Fiatal Kutatók akadémiája nyáron hozott nyilvánosságra egy kutatást miszerint az EU és Magyarország közötti vita miatt nemcsak azok a kutatók szorulnak ki a nemzetközi együttműködésekből, akiket közvetlenül érintenek a felfüggesztett együttműködések, hanem a még finanszírozásra jogosult intézmények munkatársait is. Ön érzékel ilyesmit?
Igen, kétségtelen, hogy gyanúsak vagyunk. Főleg, ha mi is a modellváltás környékén kóricálunk, akkor nem olyan nagy a hajlandóság, hogy bevonjanak minket kutatási projektekbe. Ráadásul előfordult, hogy az Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal NKFIH ‒ amely számos nemzetközi pályázat ügyintézéséért felel ‒, mulasztása miatt maradtunk ki egy nemzetközi kutatásból. Olyan, mintha nem is érdekelné őket, hogy van még itt pár egyetem, ahonnan be tudnának szállni ezekbe a projektekbe. Kívülről picit büdösek vagyunk, belülről meg elhanyagoltak.
Fél évvel ezelőtt született meg az a nyílt levél, amelyben a négy állami fenntartású egyetem dolgozói követeltek bérrendezést; a munkáltatói döntésen alapuló illetmény (2021-22-ben bevezetett 15-15 százalék) beépítését az alapbérbe és 50 százalékos azonnali emelést. Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter akkor még államtitkárként tárgyalt önökkel. Van bármilyen előrelépés az ügyben?
Közvetlenül az EP választások előtt a négy nagy állami egyetem szakszervezeti képviselőivel, köztük velem tárgyalt Hankó Balázs, aki akkor azt ígérte, a minisztérium két héten belül előáll egy konkrét ajánlattal. Ez azóta sem történt meg, szeptember közepén kezdett a KIM-től újra tárgyalni velünk Varga-Bajusz Veronika államtitkár, aki viszont nem a szakszervezeti vezetőket hívta be, hanem egyenként az egyetemek vezetését a szakszervezeti vezetőkkel együtt. Ez egy leszalámizási taktikának tűnik, és nekünk a szakszervezeti oldalról nagyon nem tetszik, de nem hagyjuk magunkat, összedolgozunk. Nekünk az lenne a célunk, hogy az állami egyetemeket együtt kezeljék. Nem hiszem, hogy a Műegyetemen más minimálbérre lenne szükség, mint mondjuk az ELTE-n, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen vagy a Képzőművészetin.
Az egyetem vezetése beállt az önök követelése mögé?
Igen, a rektor teljes lendülettel amellett van, hogy az egyetemi dolgozók bérét rendezzék. Én azt hiszem, ő is látja, hogy rettenetesen nagy baj van. Mi például itt a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karon folyamatosan fogyunk, képtelenek vagyunk egy fiatal kutatót itt tartani. Anyagilag nincs félnivalója senkinek, aki elmegy, ezzel a háttérrel bárhol csak jobban lehet keresni, ugyanakkor azok számára, akik már itt végzik a kutatásaikat 10-15 éve, borzasztó nagy törés ezeket abbahagyni és elmenni. Akik még itt vannak, azokat csak a munkájuk-, a tanítás szeretete tartja itt. És én úgy érzem, hogy ezt a minisztérium elég csúnyán kihasználja.
Hol vannak a hallgatók a tiltakozásokból, akciókból? A műegyetemi diákság fontos szerepet töltött be a magyar történelemben, most mégis úgy tűnik, mintha az egyetemisták az utóbbi években sokkal kevésbé állnának ki a tanáraik mellett, mint a gimnazisták.
Nagyon kevés az olyan hallgató, aki nemcsak a lába elé néz, és távlatokban gondolkodik, hogy mitől lesz jobb az egyetem azok számára, akik tíz év múlva fognak ide járni. Én ezt generációs problémának gondolom, egyfajta tanult tehetetlenség is van bennük, azt gondolják mindegy, hogy mit csinálnak, akkor sem változik semmi. Pedig itt az egyetemen a kétezer-párszáz dolgozó (abból 1200 oktató) mellett 24 ezer diák tanul, egészen más dimenziókban tudnánk hatást kifejteni, ha ők is hajlandóak lennének megmozdulni. De nem érjük el őket, és erről nagyon nagy részben a hallgatói képviselet tehet, ami gyakran politikamentességre hivatkozva nem hajlandó eljuttatni a diáksághoz az üzeneteinket. Emellett bennünk is van egy nagy fék azzal kapcsolatban, hogy nem szabad politizálnunk az oktatás során. Pedig végül is miért ne magyarázhatnám el szigorúan a tényekre szorítkozva óra előtt vagy után az egyetem nehéz helyzetét?!
Mindezek fényében önt még mi tartja itt?
Szeretek hatással lenni a világra. Úgy érzem azzal, hogy a karsztvizek vizsgálatával az ország földalatti vízkészleteinek az állapotát, fenyegetettségét próbálom felmérni, akár középtávon is nagyon nagy hasznot tudok hajtani. Ha elmennék egy céghez, akkor olyan feladatot kellene végeznem, ami rajtuk kívül senkinek nem jó. Tartok attól, hogy ha az egyetemet valami nagy vállalat fogja finanszírozni, akkor nem biztos, hogy örülni fognak annak, ha valaki mondjuk az adott cég környezetszennyező tevékenységeit próbálja meg piszkálni.
Névjegy
Szieberth Dénes a BME Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék docense, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének műegyetemi elnöke. Kutatási területe a karsztvizek vizsgálata, terepi monitorozó műszerek és módszerek fejlesztése.