– Három évforduló egyszerre elég ritka. Hogyan viszonyulsz a jubileumokhoz?
– Sehogy. Pedig két névnapom is van. Az egyik Hitler születésnapja, április 20., a másik november 9., a berlini fal leomlása. Az utóbbi előtt két nappal Berlinben voltam, életem egyik nagy hibája, hogy továbbutaztam. Szilveszterezni se szoktam. Nem Nőnapon viszek virágot. Nekem ne írják elő, mikor örvendezzek, és melyik napon tiszteljem a nőket.
– Ha már a berlini fal leomlása a névnapodon történt: Hogy élted meg a rendszerváltást? Akkoriban a Rádiókabarénál dolgoztál. Érezted az előszelét?
– Gorbacsov váratlanul ért. És az egészben ő a kulcsfigura. Voltak jelei valamiféle változásnak, könnyebben mentek dolgok, de én úgy terveztem az életemet, mert hát tervmatematikus vagyok, hogy a szovjet tömbben fogom leélni. Nem hittem, hogy lesz egy olyan szovjet vezető, aki utat enged a gyökeres átalakulásnak.
– A rendszerben éreztél még fejlődési lehetőséget?
– Én a gyerekkoromat kártyaszobákban, lóversenyeken és lokálokban töltöttem. Nagyon megszerettem ezt a szabad életet. És amikor az egyetemen rájöttem, a szocializmus utópia, és tudományosan igazolhatatlan, adtam még neki 3 évet, ha már ennyit dolgoztam érte, le is doktoráltam, és utána azt mondtam, itt a viszonylag legszabadabb életforma, ha humorista leszek. Még közgazdász voltam, amikor a Tudományos Akadémián részt vettem egy kandidátusi védésen. Nagy vita alakult ki két csoport között. Az egyik azt állította, az ötéves tervbe be lehet programozni mindent, mások amellett érveltek, hogy csak a főbb árucsoportokat. S akkor bejött egy bácsi kezében egy nylon szatyorral, amelyben üres üvegek voltak. Öt percig arról beszélt, hogy nem váltják vissza őket. Vártam, hogy kidobják, de a magyar közgazdász társadalom színe-java türelmesen hallgatta. Mert ott kivételesen bárki elmondhatta a véleményét. És az évek során kiderült, az egyetlen igazi probléma bácsié volt. Ő nem marhaságokról beszélt.
– 1969-ben végeztél. A reformkísérlet sem érintett meg?
– Dehogynem. Még az egyetemen, de Biszkúék gyorsan lefékezték. A Beruházási Bankba kerültem. Azt mondták, írjak a bank szemszögéből tanulmányokat. Nem tudtam, mi a bank szemszöge, hülyeségeket írtam, de sosem tartották annak. Elkezdtem gyanakodni. Ha hülyeségeket írok, és ez nekik jó, akkor az egész hülyeség. Olyasmiket tanultam, aminek semmi hasznát nem veszem a közgazdász gondolkodáson kívül. Humoristaként viszont jóval szabadabb életet élhetek. Nem véletlen, hogy ezekben a kompországokban voltak a legnagyobb szatirikusok, Kafka, Ionesco, Hašek, Mrożek, Karinthy, Örkény, hosszú a sor. Ilyen világválogatottat nem tud összeállítani az angolszász világirodalom. Ez itt létműfaj volt. A kabaréval együtt.
– Akkor a szocializmussal van a probléma vagy a régióval?
– A lényeg, hogy itt virult ez a dolog. És én kiélhettem a Rádiókabaréban. Lehet vitatni, hogy szelep volt, vagy tágította a határokat. Az viszont tény, hogy Koltai Róbert nyugdíjba küldte benne Kádárt, Bárdy György megünnepelte Brezsnyev halálát, Dinnyés József elénekelte az elcsatolt erdélyi városok nevét, én pedig majdnem bíráltam Ceausescut.
– Milyen volt a légkör, ha ezekből nem lettek komoly problémák?
– Ez a technikán múlt. Hogyan dugod el a dolgot.
– De ha a hallgatók veszik az adást, esetleg a vezetők is értik.
– Igen, de a kabaréban a közönség is szereplő. Sok mindent lehet vele kifejezni, kimondatni. Említettem a brezsnyeves számot. Én írtam Bárdynak. A világ legnagyobb bankára felhívja a partnereit, és azt mondja az egyik hívásnál: „Ez forró vonal, vigyáznom kell... Nem is olyan forró. Úgy látszik, kihűlt. Csönd. Az Államigazgatási Főiskolán. Majd egyszercsak elindul egy nevetés, amely viharossá válik. Még a főnököm, Marton Frigyes is kérdezi a stúdióban, min nevetnek. Mondom, a Bárdy biztos belenyúlt a nadrágjába vagy bandzsított. Persze másról volt szó. Egy héttel azelőtt halt meg Brezsnyev. „Úgy látszik, kihűlt.” Ugyanabban a számban Bárdy felhív egy másik partnert is: „Az elnök úrral szeretnék beszélni. Nincs otthon? Akkor a feleségével. Ő sincs? Akkor a fiával. Ő sincs? Akkor valakivel a családból. Ők sincsenek? Akkor úgy látszik, minisztertanácsi ülés van.” A rádió elnöke, Hárs István megkérdezte, kire gondoltunk. Mondom, Marcos fülöp-szigeti elnökre. Erre azt mondja, ő is. Átment, bekerült a szilveszteri kabaréba, aztán mégse hangzott el. Mert Marton mindig elküldte Aczél Györgynek, hogy a barátaival, ahogy bennfenteseknek jár, már adás előtt meghallgathassa. Csak ezúttal épp Bukarestből tért haza, leesett neki a tantusz, és kivágatta ezt a részt. De a lényeg, hogy voltak bizonyos technikák, amelyek kapcsán Hárs is azt mondta, rossz, aki rosszra gondol.
– Mindez azért egy eléggé megengedő politikai felügyeletre utal...
– De azért nem volt laza. Kellett az ügyesség. Mikor Félix Péter és Kiss Magdi kiment a Marx meg az Engels térre kérdezgetni az embereket, mit tudnak a névadókról, olyanokat mondtak nekik, hogy „hát Marx, Engelsz, Leninsz” meg „mi szegediek vagyunk, nem tudjuk”. Éreztük, hogy ez nem mehet át. Ilyenkor fölé tettünk egy még meredekebb dolgot, egy fedőpoént. A Rákóczi és a Kossuth térre is kiküldtük Magdit, ott is mondtak baromságokat. Mire Kiss Kálmán, a rádió Hársnál sokkal vonalasabb alelnöke azt mondta, nemzeti nagyjainkból nem csinálhatunk bohócot. Kivágatta Kossuthot meg Rákóczit, s bennhagyta Marxot és Engelst. A Die Welt szóról-szóra lehozta. A cenzor mindig a kutyaszart keresi a tálon, ha azt eltávolította, a többi nem érdekli. Ehhez kellett az ügyesség. De a tévében, ahol egy évig voltam osztályvezető, már nem jöttek be ezek a rádiós trükkök. Amúgy 1989 után sem lett egyszerűbb. Cenzúra nincs, a hatalmasságok másképp érvényesítik érdekeiket. Ahogy Senki Alfonz, A három testőr Afrikában egyik hőse mondja: A sivatagban nem kell senkit megölni, elég, ha elveszed a kulacsát. Hát, el van véve. A rádiókabarét megsemmisítették. Szégyenszemre Fábry Sándor pacifikálta. Másrészt meg beszorult a stand up-ba. Egy műfajilag változatos kabaréhoz pénz kell. Orbánék nem hülyék egy fillért is adni a hatalmat birizgálókra, ahogy Pintér Béla, de Alföldy Róbert se kap. Az állami támogatás javát Vidnyánszky lázálmai és semmitmondó komédiák meg Broadway musicalek viszik el.
– Ezt az áthallásos technikát, a szarkazmust ma is őrzi a Hócipő.
– Cyranót az dühíti fel, hogy durván a fejéhez vágják, „önnek az orra… hm… az orra… nagy”. Mit mond erre? „Ez szimplán hangzik… Így nincsen hatása! Mondhatta volna szebben, kis lovag,” Az eleganciát meg kell tartani, Váncsa, Para, Verebes igen ért hozzá, és újabban Havas is brillíroz. A Hócipő alapításakor Árkus József, a Ludas Matyi akkori főszerkesztője megtiltotta a rajzolóknak, hogy dolgozzanak a mi lapunkba. Részben ezért kezdtünk rajzok helyett fotókkal. A feleségem, Mimi, a főszerkesztőnő megkért, hogy halkítsam le a tévét. Miért? Hallani karom, mit mondanak. Mire ő: Sokkal többet megtudsz róluk, ha lehalkítod. Mert amit mondanak, annak a nagy része hazugság és föléfogalmazás. És kialakult az a technika, hogy a képek alá azt írjuk, amit szerintünk gondolnak, és alighanem közelebb járunk az igazsághoz, mintha idéznénk őket. Viszont nem lehet minden vicc mellé háttérinformációt rakni.
A Hócipő olvasásához tájékozottnak kell lenni. Nem is válhatott soha százezres lappá.
– Áttérve a Heti Hetesre: szoktad kommentálni tévé előtt a híreket vagy politikusok kijelentéseit?
– Az a baj, hogy nem lehet abszurddá tenni, amit mondanak, mert már eleve az. Egyre nehezebb a dolgunk, mert ezeket a hülyeséget vagy nem tudjuk überelni, vagy kitalálunk egy olyan hülyeséget, amit két hónap múlva megvalósítanak.
– A Heti Hetest sokat bírálták amiatt, hogy részrehajló, elfogult.
– Ezt egyszer Márky-Zay Péter is a szememre hányta egy összejövetelen. Hogy elfogultak voltunk az első Orbán-kormánnyal szemben. Benedek fiam, akivel együtt csináljuk a lapot erre egyszer azt mondta: Ha az ősemberek barlangjában megjelenik a kardfogú tigris, a fiatalok becézgetik, hogy milyen cuki, biztos aranyos lesz, azoknak csinálniuk kell valamit, akik már látták, mire képes. 2010-ben, a Fidesz-diadalnál azt mondták Debreczeni Józsefre, Vásárhelyi Máriára és Bauer Tamásra az Indexben, hogy hivatásos rettegők. De nem lehet, hogy mi a történelmi tapasztalataink alapján már 1999 és 2002 között láttuk, hogy ha egy kollégiumban közösségből kerül ki a miniszterelnök, a jövendő köztársasági elnök, a Parlament elnöke, az alkotmány megszövegezője, egy dzsóker miniszter, Deutsch Tamás, és a pártpénztáros, Simicska, annak rossz vége lesz?
– Hát, gyakran nem is tűntél viccelődő kedvűnek a műsorban...
– Mert én untermann voltam a Heti Hetesben. Afféle zongoracipelő. A Rádiókabaréban is ez volt a feladatom. Ha bejött valaki, hogy kihagyná ezt a hónapot, mert nem jut eszébe semmi, és sok fellépése van, nem engedtem ki, amíg ki nem ötöltünk közösen valamit.
A poént nem kitalálni kell, hanem megtalálni, hogy hol keresd.
Én ezeket a helyeket szállítottam, a többiek pedig lecsapták a poénokat. Ez volt a technika, működött.
– Föl se merült, hogy több pólus is képviseltesse magát?
– Milyen több pólus? Havas Henrik szocialista? Vagy liberális? Hajós nem szólította fel Gyurcsányt lemondásra? Ezt a műsort más működtette. Több évtizedes rutin, összedolgozás, s egy kicsit Újlipótváros szelleme is. Ott élt szegény Bajor, meg Gálvölgyi, Hernádi, Havas, Hajós, Kern, Kéri, Heilig és én is. Ezért is rendezünk október 27-én a Radnóti Miklós Művelődési Központban egy estet a Jánossal, a Jucival, a Henrikkel, a Heiliggel, valamint Para-Kováccsal és Selmeczivel, mert a 35 éves Hócipőről is szó lesz. Kit hagytam ki? Azt hiszem, magamat, Kizárólag a Pozsonyi út elején lévő Láng Téka könyvesboltban lehet jegyet kapni rá, ők szintén 35 évesek.
– A szocializmusban nem hittél. A jelenlegi rendszerben látsz még perspektívát?
– Erre nálam sokkal okosabb emberek sem tudják a választ. Diktatúrának nevezem, nem okoskodom árnyalt definíciókkal, ezt mindenki érti. Próbálok a humorral felülkerekedni rajta. Aztán hogy mi lesz? Talán felbukkan egy új Gorbacsov. Mindenesetre elmondanék egy tanulságos viccet. Móricka pókerezik az angol úri kaszinóban. A végén mutatja a lapokat, mire mondják, neki, uram, ez az angol úri kaszinó, mi nem mutatjuk, bízunk egymásban, bemondásra játszunk. Ja, értem, mondja Móricka, és utána egész este nyer. Ebből levonhatjuk a következtetést: Hamiskártyások ellen nem lehet gentlemanként nyerni.
