Négy éve nagy feladatot vállalt magára Mohácsi András képzőművész: elhatározta, hogy az Ószövetségben olvasható százötven zsoltár mindegyikéhez készít egy-egy festményt, melyeket a tallit, a zsidó imakendő ihletett meg. A négyzet vagy téglalap alakú munkák a motívumot közelről ábrázolva idézik meg, ezért a fekete és fehér vonalak, mint derengő, a körvonalaikat elvesztő sávokként jelennek meg, így mozdítva el a képet az absztrakció irányába. Az alkotónak ez feltett szándéka volt, a tallitot vagy táliszt nem akarta ábrázolni, hanem arra mint inspirációra tekintett, hogy azon keresztül szólítsa meg a nézőt. A képsorozatból ezúttal tizenhét darabot nézhetünk meg a Kahan Art Space Pest galériában.
Mohácsi a pandémia idején döntötte el, hogy mind a százötven zsoltárhoz fest képet. – A karantén alatt átélt bezártság és magány olyan volt, mintha megszűnne a világ körülöttünk. Elhagyatottnak éreztem magam, aki már senkihez sem tud szólni, csak a Mindenhatóhoz. El is gondolkodtam magamon, a világon és a világhoz való viszonyomon. Amikor pedig festeni kezdtem, meglepett, hogy alig használok színeket, az eredmény olyan lett, mintha egy öreg táliszt látnék – mondta lapunknak az alkotó.
A karantén alatt a budai műtermében is gyakran tartózkodott, ahol a nagy csendben több, hasonló képet kezdett festeni, mígnem megszólalt benne egy zsoltár szövege, és elhatározta, hogy mindegyik műhöz társít egy-egy imádságot, így indítva el a százötven darabból álló sorozatot. És ahogy a zsoltárok is más-más hangulatúak – hol a szomorúságról, hol a könyörgésről, hol a dicsőítésről, hol a háborúról szólnak –, úgy Mohácsi képeinek is eltérő karakterük van.
A borús, baljós atmoszférájú művektől az élénk színvilágú képekig tart a skála, mintha mindegyik kép egy-egy lelkiállapotot ábrázolna a maga redukált formájában.
A művek ezért meditatív erővel bírnak, az erős mélyfeketék és a „vakító” fehérek közti árnyalatok és kontrasztok elmélyülésre invitálják a befogadót. Éppen ezért a képek nem tekinthetők realisztikus alkotásoknak, hisz a fentről lefelé futó párhuzamos sávok absztrakt világokat teremtenek. Az pedig már a néző fantáziáján múlik, hogy ezekbe a sávokba természeti jelenségeket, a lélek rezdüléseit vagy a tudatalatti mélységeit látja bele.
A készülő sorozat számos eleme már magángyűjteménybe került, egyeseket pedig Mohácsi több helyen kiállított: 2022-ben a Pécsi zsinagógában, idén szeptemberben Budapesten pedig a Rumbach zsinagógában – utóbbiak terében nagyobb és színesebb képeket lógatott le a karzatról. A mostani, Kahan Art Space Pest terében rendezett tárlaton a kisebb és sötétebb hangulatú művek kaptak helyet.
– A korábbi tárlatokon a nagy templomterekhez én csak lábjegyzeteket tudtam készíteni, de ez így van rendjén. A jelen kiállításon pedig szerettem volna a négy éve tartó munkámnak a metszetét adni, és olyan műveket is kiállítani, melyek a komorságuk miatt a magángyűjteményekbe csak idővel kerülnek be
– mondja Mohácsi András.
Ám a vásznakon a sötétek mellett mindig megjelennek a világosabb árnyalatok is, némi reményt keltve a nézőben, illetve rámutatva arra, hogy a létezésben a rossz tapasztalatok is szükségesek ahhoz, hogy értékeljük a jót. – Számomra fontos, hogy a sötéttel szembe merjünk nézni, és reménykedve várjuk a jobb jövőt. Amikor viszont festek, én nem fogalmak mentén gondolkodom. Ha egy mű megszületik, az ösztönösen, belső indíttatásból jön létre. És akkor működik igazán, ha olyan festmény jön létre, amire még én sem számítottam feltétlenül.
Infó: Mohácsi András, Lines to Time. Kurátor: Feldmájer Sándor, Fényi Tibor. Kahan Art Space Pest. Megtekinthető: november 30-ig.
Emlék az áldozatoknak
Mohácsi András a festészet mellett szobrászattal is foglalkozik. Absztrakt művei kőből készülnek, statikai kérdésekkel foglalkoznak és egyensúlyi állapotot mutatnak be. Illetve ő tervezte azt a 2022-ben a Városmajorban felállított, gránitból készült Emlékkövet, mellyel a második világháború XII. kerületi áldozatainak állított emléket.