„Nem is olyan rossz” – dicséri meg munkáját a szerző a mű utószavában. Ez akkor sem számít szokásos gesztusnak, ha állítását rögtön bizonytalanná is teszi: „de hát honnan tudnám én, hogy mi a jó”? Pedig az értékelés ezúttal nem tűnik alaptalannak, a regény – legalábbis a maga nemében – tényleg „nem is olyan rossz”.
Sőt, jónak mondható.
A maga nemében, vagyis a populáris irodalom tág körébe tartozó krimi műfajában, ami persze további változatok sorát tartalmazza. Ezen belül A kereszt halála nem azt a nagy hagyományú típust képviseli, melyben a bűntény rejtélyeit valamilyen – kimagasló képességű – magányos hősnek kell megoldania. Itt ugyanis csapatmunka folyik, a végeredményhez az igen eltérő karakterű, ám egymás képességeit jól kiegészítő nyomozók fegyelmezett összjátéka vezet. A regényvilág leginkább talán azzal a laza – egyebek mellett a skandináv bűnügyi történeteket magában rejtő – poétikai csoporttal rokonítható, melynek műveit a társadalmi/szociális kérdések (bevándorlás, szexuális másság megítélése, stb.) iránti fogékonyság is jellemzi.
A szerző magabiztosan vezeti a több szálon futó, kellően összetett cselekményt, a kulcspontok rendre a helyükön vannak. Az elbeszélő képes a feszültség fenntartására, sőt fokozására (ez elengedhetetlen műfaji kritérium), a fejezetek java poentírozottan zárul, az olvasói figyelem ilyenkor azonnal továbblendülhet a következő részhez. Az alakteremtés megfelel a műfaj követelményeinek, figurái tehát – a lélektani mélységeiket, motívumaikat tekintve – épp annyira árnyaltak, amennyi már/még elfogadhatóvá teszi a cselekménybeli szerepüket. Egy-egy speciálisabb téma kapcsán a mű hősei időről időre előszeretettel osztják meg velünk műveltségbeli ismereteiket, az ilyen részletek próbára teszik a szöveg teherbíró képességét, de csak ritkán érezhetjük őket aránytalanoknak.
A szereplők nevének etnikai sokfélesége egy karakteresen multikulturális társadalomra utal, melyben a származás lejáratott mítoszai helyett a személyes érdemek számítanak.
A regény megannyi eleme önmagában is igen beszédes: például a vezető beosztású kulcsszereplők zöme (a nagyváros rendőrkapitánya, a gyilkossági csoport főnöke, a kórház igazgatója) nő, ami üdítően ellenpontozza viszonyaink nyomasztóan maszkulin jellegét. A mű szellemiségének középpontjában szinte mindvégig a vallásos hit és a mindennapi tapasztalat szembesítésének dilemmái állnak. A cím és a marketing céllal mottószerűen kiemelt felcím (A gyilkos is imádkozik?) megtévesztő lehet, mivel a hitélet kérdéseiben a szereplők köre és maga az elbeszélő mindvégig kellően toleráns, a műbeli katolikus püspök, valamint az egyik pap pedig kifejezetten a pozitív figurák közé tartozik. A befejezésben a tudatosan ateista főhős is az elfogadás gesztusát hangsúlyozza: „Azt hiszem, nem dolgunk nekünk, nem hívőknek, hogy ítélkezzünk a hit felett. A hit sokak életének olyan fontos része, mint az, hogy levegőt vesznek. Velük vagy bennük él, ezt nem tudom, de boldogok a hitükben. Ez meg elég ok arra, hogy mi ezt tiszteletben tartsuk”. Az éles kritika tehát kizárólag a bigottságra és a képmutatásra (például a cölibátus hagyományának értelmetlenségére) korlátozódik.
A magánéleti szálak zavaraiból fakadó általánosabb tanulság továbbá, hogy a vérségi kapcsolatok nem eredendően jobbak a választottaknál. Kiváltképp így van ez az örökbefogadás esetében. A cselekmény mindegyik lényeges vonulata azt emeli ki: a gyerek(ek) sorsa szempontjából kizárólag a feltétlen szeretet megléte vagy hiánya a perdöntő. A genetikai szálak ehhez képest másodlagosak. Ez persze, minden humánuma ellenére sem túl eredeti gondolatkör, inkább közhelynek számít, de hangsúlyozzuk: egy bűnügyi történet érvényességének nem elengedhetetlen komponense a szellemi/filozófiai originalitás.
A cselekmény egy emberpróbáló hét zaklatott eseményeit jeleníti meg.
A történet jelenünkben, valamikor 2023 májusában zajlik, a helyszínt viszont a szerző közelebbről nem határozza meg. „Valahol Európában” vagyunk, az Unió, sőt az eurozóna területén, azaz egy fejlettebb régióban. Ez a homály – pontosabban: a hazai körülményektől való következetes és rigorózus távolságtartás – mindenképp indokolt, hiszen a szerző így teremtheti meg az ábrázolás relatív szabadságának feltételeit. A politikusi lét egy itthon játszódó mű esetén rengeteg – kényszerű, taktikai jellegű – kötöttséggel, félreértelmezési lehetőséggel járna, a kockázatok mindenképp messze meghaladnák a várható tartalmi nyereséget. A szerzői név alkalmazása sem valamiféle inkognitó igényét, hanem mindenekelőtt az írói és a mindennapi én megkülönböztetésének hatványozott fontosságát jelzi. (Persze, a „brand” ismertsége is szempont lehetett.)
Természetesen, az ilyen óvintézkedések ellenére azok, akik – eufémisztikusan fogalmazva – nem kedvelik a politikust, ha nagyon akarják, megtalálják a módját, hogy a regényírón is elverjék a port. A mű, tudjuk, képes ugyan megvédeni önmagát, de ez csak tendenciálisan és hosszabb távon igaz, s érvényessége eleve igen korlátozott a gyors hatásra törekvő populáris kultúra területén. Valamennyire tehát mindenképp kiszolgáltatja szerzőjét. Főként akkor, ha megosztó személyiségről van szó. Aligha kétséges: a regény fogadtatása is polarizált és zajos lesz.
Infó
Kate Vargha (Gyurcsány Ferenc): A kereszt halála
T&T Kft. 2024