Izabellával először a Bosnyák téri piacon találkoztam. Egy idősebb néni ismertetett meg vele. Hazahoztam. Leginkább a kertben érezte jól magát. Kezdetben nagyon kényes kisasszony volt. Hiába becézgettem, rám sem hederített. Jó sok évnek kellett eltelnie, mire kiérdemeltem a bizalmát. Viszont onnan nem volt megállás. Egyeduralkodója lett a területnek. Bár kezdetben elég savanyú képet vágott a közös létezésünkhöz, valahogy mégis megszelídült. Aztán kedvet kapott a kimenőkhöz. Évről évre elkezdett tekeregni, és egyre messzebbre jutott. A kerítés sem volt számára kihívás.
A szomszéd kertjében árválkodó szilvafa sem. Megmászta, annak rendje s módja szerint.
Kíméletlenül felkúszott, és olyan zölddé varázsolta az öregecske szilvafát, hogy amaz átnyúlt egy-két ágával Izabellához és ölelte, ahogyan csak tudta.
Még pár szilvával is megajándékozta a kisasszonyt, pedig már évek óta nem hozott új levelet sem, nemhogy szilvát. Már csak azért hagyta meg a szomszéd Imre bácsi, mert van benne egy odú, ahova a cinkék visszajárnak költeni. Viszont az én Izabellám olyan hatással volt rá, hogy teljesen megbolondult.
Természetesen semmilyen erőszakot nem hajtottam végre a kiscsajon. Nem nagyon volt korlátozva az élete. Mégis nagyon sokára lett igazán édes. Azt hiszem, idén változott át igazi nővé. Ezt meg is ünnepelte a szilvafa barátjával. Ez utóbbit teljes zöldbe borította, konkrétan ismét életet lehelt belé, nekem meg adta azt, amije volt. Két nagy vödörrel. De olyan igazán nagy vödör, amiben máskor a ruhákat visszük teregetni, a kék lavór, amit Izabella hozományával megemelve majdnem derekam törtem.
No de mi legyen ezzel a temérdek Izabella hozománnyal? Keríteni kell egy prést, merthogy a krumplinyomóval dolgozni Izabellán, az egy hét kínzás nekem, és valószínű neki is, mert mire én végzek, ő belerohad. Lett prés, csak miatta.
Két napon át nyomtuk, szűrtük, tapicskoltuk, legszívesebben lábbal nyomtam volna ki az összes nedűjét, mert titokban már annyira vártam a végét.
Az ujjaim a sok kézimunkától már lilák lettek, és ezt a lilát nem hozza le semmilyen szappan, csak az idő.
Izabella, ezt is te tetted velem. Olykor elnézegetem azokat a nőket, akiknek szépen van lakkozva a körmük, és rájövök, hogy nekem ez elérhetetlen vágy, mert az én kezeim Izabellásak, földesek, mert ugye kesztyűt sosem húzok, ha belekapaszkodok egy tarackba agy éppen Izabellába. Puszta kézzel szeretek érezni.
Aztán Izabella valahogy mégis tűzre került. Dühös is volt nagyon. Forrongott, habzott, pukkadozott, sistergett, és morajlott, mint a tenger. Végül kapott egy kis gyömbért, és megszelídült. Tiszta üvegekbe került, és gyömbéres szőlőszörpként éli tovább életét.
Aztán Izabella valahogy mégis tűzre került. Dühös is volt nagyon. Forrongott, habzott, pukkadozott, sistergett, és morajlott, mint a tenger. Végül kapott egy kis gyömbért, és megszelídült. Tiszta üvegekbe került, és gyömbéres szőlőszörpként éli tovább életét.
Még sosem készítettem Izabella szőlőből gyömbérszörpöt, de az eredmény meglepett.
Izabella pedig egy kilenclakásos társasház egy szem szőlőtőkéje, ami az idei szürettel 7 üveg gyömbérszörppel megajándékozott. Igazán különleges alkalmak itókája lesz. Karácsonykor talán majd elővesszük.
