Múlt remixelve
Monokróm lerakódások,
egy ördögi cethal a CT.
Kátrányos tüdő dübög
a diszkóban, mint régi cédé.
A stroboszkóp fényén túl van
az Isten mennyei pultja.
Mi állunk egy görbe asztalnál.
De semmi halleluja.
Plazmát ad egy csillag
Plazmát ad egy csillag, fénynek állagát, most utazási utalványt is kaphat. Szervet árul a kormány, pártját ritkítja. Egy mosolygó kullancs vörös holdudvart csinál a kutya combján. Hiába hordja a drága Foresto nyakörvet. Békére vágyik az Ulickaja-könyv, amit nem tudok becsukni. Tetemek, tetemek, hol lehet a lelketek? Felszívódik a belső varrat, hibátlanul tűnik el a föld népeit összekötő egyezség, hasonlóság. Nemzeti „mi voltunk” írja felül a lelkes gyülekezést a jövő terein. Herpeszeknek tűnnek az építkezések, lüktető önkínzás, élni valamiképpen az elnyúlt, megsárgult, kínai melltartóban. Így lötyögnek a napok, a vécén Brechtet olvas a lepattogzott fal. Éhesen, kimerülve várnak az oroszlánok egy júdásfa alá dőlve. Hiszen az antilopok és zebrák már réges-rég kihaltak. Rudolf trónörökös maga is végül rénszarvas képében énekel, de ha elmúlik karácsony, fegyverek ropognak a hóban. Mayerling, akár egy pillangóhatás. És a vadászok azóta gyűjtik a varjúlábakat. A népi demenciák elfelejtik rokonaikat, nem ismerik fel saját szelfijüket sem, agresszióval reagálnak jótevőikre. De a sámánok boldogok, amikor beveszik az esti frontint, és körbesáncolják a bográcsgulyást.
