A Könyvfesztivál legkiemelkedőbb eseménye minden kétséget kizáróan Jón Kalman Stefánsson, a rendezvény idei díszvendégének pódiumbeszélgetése volt. – Tudják, Izlandon szinte teljesen ismeretlen vagyok – kezdte az író nevetve. – De a könyvek fontosak, a szerző nem annyira. – Ennek ellenére a helyszín nemcsak megtelt, de szó szerint túlcsordult az érdeklődőktől. Az emberek a színpad előtt két sorban a földön és a lépcsőkön ülve hallgatták Stefánssont, és még így is több százan rekedtek a termen kívül. Nekik a Facebookon, valamint külső hangszórókon át közvetítették az eseményt. A beszélgetést követő dedikáláson végtelen sorok kígyóztak hosszú órákon át.
Jón Kalman Stefánsson két vadonatúj kötete is erre az alkalomra jelent meg magyarul: a Sárga tengeralattjáró című regény, amit Patat Bence fordított, valamint válogatott verseit tartalmazó kötete, a Versek, melyet magyarul Egyed Veronikának köszönhetően olvashatunk. Ezekből az eseményen Nagypál Gábor olvasott fel részleteket. Stefánsson Gyárfás Dorka kérdéseire válaszolva nem csupán az írásról, inspirációiról és személyes történeteiről beszélt, társadalomkritikai gondolkodását és humorát is megvillantotta. – Vicces dolog az írás, mert amikor írok, nem igazán van kontrollom afelett, mit csinálok – vallotta be. Ez a spontaneitás kísérte végig a már-már stand upba áthajló, mégis ritka őszinte beszélgetést.
A Sárga tengeralattjáró az író tizennegyedik prózakötete, részben egyfajta „szépirodalmi Beatles-hommage” – ahogy Csuhai István fogalmazott az Élet és Irodalomban –, részben pedig regény, amellyel Stefánsson már sokadjára tért vissza gyermekkori traumájához, édesanyja elvesztéséhez. Az író elárulta, a könyv ötlete mint derült égből villámcsapás tört rá. – Egy másik könyv közepén jártam, egy történelmi regényben. Amikor ez az ötlet kopogtatni kezdett az ajtómon, nem akartam beengedni. De aztán hirtelen, amikor a kávémért nyúltam, ez a regény – a Sárga tengeralattjáró –, benne volt a kávéban. Szó szerint ittam a rohadt regényt.
A humor mögött azonban mély fájdalom is húzódik. Mesélte, a könyv részben a legkedvesebb barátjának is emléket állít, aki akkor halt bele az alkoholizmusba. – Valahol gyermeki remény volt bennem, hogy azáltal, hogy beleírom, megmenthetem őt, de természetesen nem sikerült. – Ám az író szerint az ilyen kivételes lelkek nem tűnnek el nyomtalanul, szellemük továbbra is jelen van. – És azt hiszem, láttam őt a budapesti könyvesboltokban, ahogy éppen a műanyag borítást szedi le a könyvekről – jegyezte meg tréfásan.
Stefánsson nem kerülte el a politikai vagy társadalmi kérdéseket. – Ha az emberségről írsz, ha a munkád valamilyen módon „tisztelgés” az emberiség előtt, akkor Putyin, Orbán vagy Donald Trump ellen írsz – jelentette ki. A Sárga tengeralattjáró-ban Putyin karaktere is megjelenik. – Meg akarja ölni Paul McCartneyt, mert ő mindent képvisel, amit Putyin gyűlöl… De szerencsére apám meg tudta menteni Paul McCartney életét.
Jón Kalman Stefánsson költőként indult, és ma főleg prózát ír. Elbeszélései líraian csengenek és lírái inkább az elbeszélések stílusában születnek. – A harmadik verseskötetem megjelenése után húsz évig nem írtam verset, és szomorúan tapasztaltam, hogy egyszerűen nem jöttek. Mintha a próza ellopta volna a költészetet, és bosszúból a versek egyszerűen eltűntek – mesélte. – Aztán néhány évvel ezelőtt találkoztam a feleségemmel, és újra elkezdtem verseket írni. Amikor valaki olyannal találkozol, mint ő, és az életed gyökeresen megváltozik, akkor erősebb eszközre van szükség, mint a próza. És akkor hirtelen ismét verseket kezdtem írni.
Az izlandi szerző a költészet erejéről és időtlenségéről is beszélt – A vers az egyetlen szöveg, az egyetlen írás, ami elérhet az élettől a halál birodalmáig – mondta. És hogy olyan bizarr, hogy mi kevesen olvasunk verseket. Az emberek mindig is panaszkodtak arra, hogy nincs idejük olvasni. – Pedig hazamehetsz, és elolvashatsz egy verset, ami húsz másodpercig, vagy egy percig tart. De az olyasmi, amire életed végéig emlékezni fogsz – tette hozzá. Szerinte a költészet nem csak azoknak tökéletes, akiknek nincs idejük, hanem azoknak is, akiknek rengeteg idejük van.
Bár a közönség itta szavait, a beszélgetés során Stefánsson megosztotta, nem volt ez mindig így. Első verseskötetét saját maga adta ki, és biztos volt benne, hogy „felforgat majd mindent”. – Emlékszem, amikor semmi sem történt, semmi sem változott az első két verseskötetem megjelenése után. Ugyanolyan volt az időjárás, ugyanaz volt a kormány, Isten még mindig távol volt, és az alkohol ára még mindig olyan magas volt, mint korábban. Azt gondoltam, a verseim nem voltak elég jók – mondta nevetve. A csalódottság aztán egy éjszakán arra késztette, hogy az összes megmaradt példánytól megszabaduljon. – Volt úgy két-háromszáz példányom és mindet kidobtam. Szóval egy sem maradt.
Az viszont nem kérdés, hogy legújabb művei a szemetes helyett az olvasók szívéhez közel foglalják majd el helyüket.
