– A társadalmi viszonyrendszert, amelyről beszélgetünk, a köznyelv urambátyámvilágnak nevezi. Mit ad hozzá a jelentéséhez a klientelizmus fogalma?
– Szeretünk normatív megjelöléseket használni, amelyek azt sejtetik, hogy egy viszonyt vagy jelenséget negatívan értékelünk, valamilyen eszmény szempontjából nemkívánatosnak tartunk. A mindennapi életben azonban rengeteg szürkezónát látunk velük kapcsolatban, ahol a szabályok nem egyértelműek. Az urambátyám jelző vagy a maffiához kapcsolódó megjelölések ugyan sokat elárulnak a tárgyalt viszonyrendszerről, de egy elemző fogalomnak a működés magyarázatához kell közelebb engednie. A klientelizmus elnevezésben benne rejlik, hogy a kapcsolatok, amelyekben valaki patrónus, úr vagy kliens szolga, tágabb viszonyrendszerekbe ágyazódnak.
A felek között egyenlőtlen csereviszony áll fenn, a domináns helyzetben lévő biztonságot, jólétet, információt, munkalehetőséget kínál, amit a kliens a lojalitásával, munkával viszonoz.
Az ellenszolgáltatás megtagadása a kapcsolat végét jelentheti, ami állandó félelemet szülő fenyegetés. Ebbe a viszonyba több közvetítő is beléphet, akiket brókereknek vagy „kijárós embereknek” nevezhetünk. Sok szint kötődhet össze egymással. Ha a klientelizmus szempontjából vizsgálunk egy társadalmat, a kapcsolatok révén jól meg tudjuk ragadni a hierarchikus szinteket.
– Fontos mozzanat lehet, hogy a szereplők elfogadják a helyzetet.
– Igen, bár a hatalomgyakorlás egyik formájáról van szó, lényeges, hogy itt a résztvevők körében nem nagyon létezik az igazságtalanságnak egy olyan képzete, amelyet az esélyegyenlőtlenségek fogalmához szoktunk kapcsolni. Egy Argentínáról író szerző, Javier Auyero munkájából szoktam idézni, hogy a klientelizmus azért tud könnyen beágyazódni a hétköznapi életbe, mert nagyon gyakorlatias megoldást, kijárós embereket kínál a problémák kezelésére.
– Miért nem korrupciónak nevezi a jelenséget?
– A korrupció vagy az informalitás fogalma valamiféle elmaradottságot sugall a társadalmi életben. Amikor korrupcióról beszélünk, a múltból örökölt, „renegát” formára gondolunk, amelyet a modern államiság, a formális, személytelen eljárásokra épülő bürokrácia majd kiiktat valamikor. Bár kétségtelen, hogy a hazai gondolkodás a klientelizmussal kapcsolatban is előszeretettel hangsúlyozza annak feudális gyökereit. Ez a hármas, patrónus-bróker-kliens felállás valóban visszavezethető a feudalizmusra, de igazán az érdekes, hogyan, miért, milyen funkciókkal maradt fenn a félperifériás kelet-európai környezetben. Amely amúgy rendkívül viharos, rezsimek jönnek-mennek benne. A klientelizmus mégis rendre része maradt azoknak a modelleknek, amelyekkel egy-egy egy új kihívásra reagált a társadalom, vagy nagyobb rendszerekbe ágyazódik, akár változó szerepeket betöltve. Hofer Tamás, kiváló néprajzkutatónk rámutatott, hogy a XIX. század közepétől, ahogy a jobbágyfelszabadítás révén a föld magántulajdonná válik, komoly vagyoni és egyéb differenciálódást okozva a földművesvilágban, a patrónus-kliens viszony békítően hatott az ellentétekre, és útját állta, hogy a magyar parasztság felszámolódjon.
– Úgy tűnik, egy legitim viszonyrendszerről beszélünk.
– Nevezzük inkább társadalmilag elfogadottnak. Érdemes hangsúlyozni, hogy mivel általában kötelezettség vagy a szükség hozza létre ezeket a kapcsolatokat, az eszmei, ideológiai vagy más értékek leválaszthatók róla, ebben fontos a színlelés. Ez a vonása ismerős lehet a szocializmusban élt generációknak. Az emberek hétköznapi ügyintézéseik során, a bürokráciával, a hatalom birtokosaival érintkezésbe lépve gyakorlatiasan felvették a kapcsolatokhoz szükséges álcákat, miközben bizalmas körben kritikusan vélekedtek a rendszerről.
– Akkor is megbékítő szerepe volt a klientelizmusnak. Erre épült a konszolidáció.
– Nagyon gazdag szellemi-kritikai hagyománnyal rendelkezünk ezzel kapcsolatban. Kiemelném Hankiss Elemér szerepét, aki Kelet-európai alternatívák című, 1988-as könyvében leírta, hogyan maradt fenn a klientelista berendezkedés a részleges szabadságokat intézményesítő kései szocializmusban. Megállapításai mai életünk megértését is segítik. Hankiss mellett Laki László is foglalkozott a „latin-amerikanizáció” fogalmával. Olyan polarizált társadalmi berendezkedést értettek rajta, ahol az uralkodó kaszt sikeresen beágyazódik a világkapitalizmusba, a piaci folyamatokba, de a javak belső elosztása a klientelizmus rendszerében történik. Vagyis lehetséges a kapitalista integráció, feudális jellegű intézmények fenntartása mellett. Hankissék az 1990-es évek átalakulásánál már számoltak ezzel, de nem tudták elképzelni, hogy később egy új elit hoz létre hasonló formációt.
– Nem vezethető vissza az egész a családmodellre? Hiszen az ember felnőtt koráig egyfajta klientelista viszonyban él a szüleivel. Családban ugyanígy ripakodnak rá az engedetlen gyerekre: Kinek köszönheted mindezt? Pszichésen itt ég be az emberbe egy viszonytípus.
– Azért nem erőltetném ezt az analógiát, mert – más társas viszonyokhoz hasonlóan – a családi berendezkedéseknek van egy széles skálája a kölcsönösségtől a merev hierarchiákig. A klientelizmus egy összetett társadalmi viszonyrendszer. Sosem monolisztikus berendezkedés. Ugyanaz a fél, aki az egyik viszonyban patrónus, egy másikban lehet kliens. Ezért ilyen társadalmakban is létezhet mobilitás, valaki felemelkedhet úgy, hogy maga alatt épít ki hasonló elvre épülő viszonyrendszereket. A családdal kapcsolatban inkább azzal érdemes foglalkozni, hogyan alakulnak a viszonyok a rokonságban, mit jelent például az, hogy egy házasságkötés révén egész családok közt alakulhatnak ki új rokonsági kapcsolatok. A kliensi viszonyok ehhez hasonló módon képesek a terjeszkedésre.
– Mi kényszeríti rá az embereket, hogy klientelista kapcsolatokban próbáljanak boldogulni?
– Elsősorban az, hogy a patrónus valamilyen monopóliummal rendelkezik egy területen. Megkerülhetetlen a relatív létbiztonság, a jóléti garanciák megszerzéséhez. Így az egyről a kettőre jutásnak nincsenek alternatív útjai. Ahogy manapság mondják: nincsen másik építőipar. A viszonyokat persze lehet liberalizálni, ez történt a kései szocializmusban is. A résztvevők mikroprivilégiumokra tehetnek szert, olykor a szabadság terét is sikerül tágítani. Ám ez nem jelent teljes felszabadulást, alapvető szerkezetmódosulást. Amikor a szocializmusban létrejött a második gazdaság, sokan remélték, hogy itt valamilyen alternatíva kimunkálása folyik, olyan készségekre tesznek szert emberek, ami egy majdani piacorientált berendezkedésben komoly erőforrás lehet. Ám a tapasztalat azt mutatta, ezek a relatív autonómiák csupán járulékos, kiegészítő elemei voltak egy nagyobb, hierarchikus berendezkedésnek.
– Ez a fajta társadalmi működés egy ponton túl erősen kontraszelektív hatást fejt ki. A patrónusi helyzetben lévők olyanokat gyűjtenek maguk köré, akik nem jelenthetnek veszélyt a monopóliumukra. Ami akár egy tanszékvezetői pozíció is lehet.
–A biztonság ígérete lényeges, hiszen magával az állammal, akár annak erőszakszervezeteivel szemben is jelenthet védelmet. Ugyanígy el lehet veszíteni valamilyen monopóliumot, egy terület ellenőrzését. Nem véletlenül hasonlítják sokan ezt a viszonyrendszert a maffia működéséhez. Ha valaki kilép belőle, még sérülékenyebb pozícióba kerül, amelyben a védelem számos formájára lesz szüksége. Az alternatíva kérdéseiről ezért gyakorlati terminusokban ajánlatos gondolkodni. Mit lehet kínálni annak, aki másik utat keres? A rendszerváltás problémájára vetítve: Szalai Júlia egyik munkájában arról ír, hogy a késői szocializmusban a kritikus értelmiség abban bízott, hogy a széles körű népi társadalomkritika közös platformot jelez a társadalomban. Ám a rendszerváltás után az derült ki, elégedetlenségből nem következik automatikusan közös ellenállás, konszenzus a jövőt illető elképzelésekkel kapcsolatban. Konkrét, gyakorlati alternatívák nélkül a bizonytalanságtól való félelem erősebb tényező marad.
– Mi akkor hát a feltétele, hogy a mai magyar társadalmat ne hassa át a klientelizmus?
– Mindig jelen van az elégedetlenség, a lázadás lehetősége a rendszerben. Ezt főleg a klientelizmus egyenlőtlenségei, igazságtalanságai szülik.
Az újságírók feladata szerintem most az lenne, hogy ezeket a véleményeket szedjék össze első kézből.
– Jó, de közben azt látjuk, hogy az elégedetlenség egy újabb patrónust formál. Megjelent Magyar Péter, erősnek tűnik, több védelmet, nagyobb szabadságot ígér, szolgáljuk akkor őt.
– Tamás Gáspár Miklós A helyzet című 2002-es esszéjében, amelyben az első Orbán-kormány időszakát elemzi, markánsan kifejti, hogyan gyengítette ez a rezsim refeudalizációs mechanizmusokkal, köztük klientelizmussal a modern államigazgatás intézményeit. És mivel egy ilyen berendezkedés elsősorban a morális felháborodásnak nyit teret, könnyen képes kitermelni egy újabb váteszt. Az erkölcsi felháborodás természetéből adódik, hogy karizmatikus, vallásos jellegű a reakció. Ez érdekes sajátossága a mostani helyzetnek is.
„Abban a radikális centrizmusban, amelyet Magyar Péter képvisel, semmi újdonság nincs. Hatása összefügg az elnyomás természetével.”
– Ezek szerint nincs kifelé vezető út?
– A klientelizmussal szemben a horizontális társadalmi szerveződések léphetnek fel hatékonyan. Az osztály jellegű, azonos sorsból vagy pozícióból táplálkozó formációk. Például a szakszervezetek. A nagy orosz anarchista gondolkodó, Pjotr Kropotkin a kölcsönös segítségnyújtás legkomplexebb formáját látta bennük a XIX. század végén. Itt hasonló helyzetben lévők próbálnak meg közösen az érdekeik védelmében cselekedni, szemben azzal, amikor külön-külön próbálnának meg az emberek a feletteseikkel számukra kedvező dolgokat kilobbizni. A klientelista berendezkedés azért nem nevezhető teljesen merevnek, kőbe vésettnek, mert az elégedetlenségek nyomán a horizontális összefogás lehetősége is jelen van mellette.
