B oldal
Most már végérvényesen
Soha, de soha többé
Nem iszom hideg, tegnapi kávét.
Nem hallgatok egyszerre
Két számot,
Nem olvasok egyszerre
Több könyvet.
Megfogadom az öreg tanácsát:
Küzdök és bízva bízok,
Csak az egyik oldalon rágok,
Veszek egy borotvakést,
Kevesebbet dohányzok,
Nem politizálok,
Vidékre költözök és
Bazsalikomot meg paradicsomot ültetek.
A magam ura leszek.
A hajamat a napon szárítom:
ami MARADT.
Megbecsülöm legnagyobb kincsem:
AZ IDŐT.
Megtanulok végre olaszul is talán,
Újranézem a Keresztapát,
az egész trilógiát,
Ültetek unokáimnak dió- vagy hársfát,
hogy hol, azt még nem tudom.
Talán pont ott,
ahol apám kivágta.
Pontosan ott!
Nem nézek olyan filmet
Ami 7-nél kevesebb pontot kapott.
Itt, a kazetta másik oldalán
Lassul most minden dallam,
De minden zene igényesebb,
Pontosabb, odaillőbb, eszmeibb,
melankolikusabb és gyerekesebb.
Zuhanok. Velem zuhannak a lehetőségek.
A játéknak már csökkent a tétje:
Nyersz minden nappal, órával,
Csak a vesztesek sietnek
Remegő kézben tartva a dobókockákat.
Mielőtt teljes apátiába zuhannék,
Rájövök, egy csikó, csak 41 vagyok!
A második félidő 50-nél kezdődik…
9 évem sóhajt, gyarapodok, álmélkodok.
Bárcsak ne több millió évet
éltem volna eddig Nyugaton még!
Majd már holnap kimérten lépkedek,
Egyre inkább szeretem a sétát,
Nézni, hogyan sietnek az emberek:
Ugyanazokat a köröket róják.
A tó is körbeér egyszer,
A kacsák hazatérnek tavasszal,
Kevesebbet utazok külföldre.
Az elmúlás törvényszerű
És felettébb kényelmetlen.
Cukormázzal borított keserű mandulás bonbon,
Melynek közepén szárított áfonya,
Mely napon kíván újra száradni,
Hogy csak a lényeg maradjon benne,
A létezés esszenciája: Isten.
Bőrkabát
Harminc fölött a vágyak
és a beteljesülésük közt lévő idő
lecsökken.
Délután bőrkabátot óhajtottam,
és hajnalra már a vállamon
hevert.
Varázshegy
Minden este megszöktetsz a Varázshegyre,
Álmaim helyére, hol megszűnik az idő,
És aztán minden reggel arra kell ébrednem,
Hogy nincs se varázslat, se hegy, se nő.
Válasz K. társkereső hirdetésére
Még ki se mondtam, de már megírtam,
Romantikus ábránddal belefacsartam
A vágyamat a két órákra bontott,
Magával elképzelt szerelmes légyottok
Émelyítő italába, és jégkockát dobtam rá,
Mellé fektettem a fekete magány szívószálát,
A pincérnek mondom, én rázva kérem,
Bár sokat kavartam, félre sosem léptem,
Csak mosolyog rám, s szalvétával legyint,
Nem szólok. Csak szemét nézem megint,
Amit most egy eltévedt pók fonalában látok,
Szövi a sors a hálót. A pincér szól, hogy „zárok”.
