Látszólag távoli az indítás, de nézzék el nekem. Amióta megtudtam, hogy a belügyminiszter azonnali hatállyal kirúgta a pesti Madách Gimnázium igazgatóját, mert a tantestület kinyilvánította, hogy nem fogják reggelenként beszedni a mobiltelefonokat, folyton a négy évtizeddel ezelőtti idők járnak az eszemben. Amikor iskolaújságot szerkesztettünk: fénymásoltuk ötszáz példányban, elkezdtük árusítani, én meg beballagtam az akkori igazgatóhoz, vittem egy példányt, és egyúttal kértem egy aláírást a fénymásolási engedélyre. Hogy mindig tetszett-e neki, amit ezután olvasott? Biztosan nem. Ha végképp úgy érezte, hogy ez már azért túlzás, Juditkám, bedugta a fejét a zűrös diákszobába, és jelezte, a következő számba válaszcikket ír. Le is hoztuk.
Ez az ösztönös liberalizmus az, ami mindmáig, nemzedékről nemzedékre öröklődik a gimnáziumban. A liberalizmus, amelynek semmi köze ahhoz, amit Kövér László erről mondani szokott, ellenben a hatékony, a tudást eredményesen átadni és a gondolkodás szabadságát megteremteni képes iskolai közeg alapja. Egy tanintézmény attól lesz jó, ha abban a röpke néhány évben, amíg a gondjaira bízott ifjú elméket terelgetheti, ráébreszti a fiatalokat a világ megismernivaló mivoltára, és megérteti velük, hogy a szabadság felelősség is: aki megteremti a maga szabadságát, az ösztönösen ellen fog állni a gondolkodását gúzsba kötni igyekvő erőknek.
Szóval ne játsszuk itt a harmatos naivát, hiszen mindnyájan tudjuk, hogy Mészáros Csaba igazgató nem a mobiltelefon-rendeletet sértette meg – amelynek 5. pontja nem mellesleg épp őrá bízta, milyen emberi és eszközbéli erőforrások igénybevétele útján, milyen kivételekkel valósítja meg a tanintézmény a mobilok elkobzását -, hanem azon az ijesztő gólemen ejtett karcot, amivé Magyarország tizennégy év alatt változott.
Az igazgató, aki a posztján töltött negyedszázad alatt végignézte, hogyan fordul át a rendszer a Magyar Bálint-i „minden hatalmat az iskoláknak!” szemléletből a tanítás helyett idomító, nevelés helyett fegyelmező állami skanzenlétbe, a Barcsay utcában megteremtette a NER nélküli világot. Nem, nem lázított senkit semmire, csak – háta mögött a szilárd szakmai színvonalat képviselő és erős erkölcsi tartással bíró tantestülettel – hétköznapi megnyilvánulásain keresztül is jelezte, itt továbbra is a józan ész uralkodik, nem pedig a rendőrtempó. Mert azt csak egy posztosrendőr gondolhatja komolyan, hogy egy tanár a tanítástól vesz majd el embert és időt, hogy mobiltelefonokat zárjon lakat alá, miközben az iskolában rég arra használják a kütyüt, amire való: információszerzésre.
A felütés megvolt, a rebellisek és a kiszolgáltatott nyomorultak – lásd Iványi Gáborék iskoláit – már megkapták a magukét. Kezdődhet tehát a tanév. Egy újabb tanév, amelyben mindegy, ha tudatlan marad, de legalább legyen csöndben a beste kölyke. Jut eszembe, azt tudták, hogy Rákosi alatt még Az ember tragédiája is be volt tiltva? A Nemzeti Színház sem játszhatta, egyetlen helyen adták csak elő. Igen, jól gondolják: a Madách Gimnázium színjátszókörében.