Kiváló oktatásszociológusok többször figyelmeztettek már arra, hogy az iskolaintézmény létrejöttében elsősorban nem a tudás megosztása, hanem annak elosztása volt a lényegi motívum. Azaz a polgárosodással a születési előjogok folyamatos elkopása helyébe a tudásban mutatkozni látszó különbség lett a társadalmi szelekció alapvető eszköze.
"Kanász lesz az, kinek a nevelője kanász" - írta szomorú kritikával a mi Csokonaink, a felvilágosodás poétája és kiemelkedő pedagógusa. Persze az is igaz, hogy voltak korszakok, amikor kiváló és elkötelezett iskolamesterek, a nép tanítói megpróbálták a szegénysorról érkező növendékeiket átjuttatni a kényszerek és szükségszerűségek tűfokain. Sőt, voltak történelmi korszakok, amikor a gazdaság, vagy éppen hadseregfejlesztés, még inkább elitcserék, olykor ideológiai változások idején megnyíltak az iskolák kapui "felfelé", és a tanintézetek a társadalmi mobilitás motorjaivá váltak. A "tanulni érdemes" olykor háromszor is elismételt erkölcsi parancsa érvényesült. Nem mindig ilyen "ünnepélyesen", hanem olykor a maga egyszerűségében.
A hetvenes évek elején, pályakezdésem idején a falusi iskolába reggelente azzal küldték gyermekeiket a szülők: "tanulj fiam, ha nem akarod a földet túrni a téeszben, mint apádék.." Nos, megannyi adatunk van arról, hogy ez a hajtóerő kimerült. Túl sokan tapasztalták meg (még a leghátrányosabb társadalmi csoportok tagjai is), hogy nem több tudással lehet előrejutni, hanem előtérbe kerül az "ügyesség" kompetenciája. Valljuk be, a kihívásoknak az iskola sem tudott igazán eleget tenni. Sok tanuló élhette meg: az iskolában megkövetelt tudás nem az ő érvényesülését szolgálja, az iskolai tudásközvetítés módja is kopottabb, dohosabb, mint az iskolán kívül szerezhető tudások vonzó (nem is mindig talmi) csillogása. S a gazdaság sem kiabált: több képzett munkaerőt kérünk; a politika nem kritikus gondolkodású, kiművelt eszű fiatalokra vágyik, és munkásmozgalom sem létezik.
A társadalmi mobilizáció elakadt, az iskolák jelentős része nem e feladat megoldásán fáradozik.
Tanévnyitó lesz, a gyerekek ünneplőbe öltöznek, a szülők - ki könnyen, ki nehezen - leperkálják a tankönyvek, füzetek, felszerelések árát. Az igazgatók ünnepi beszédet mondanak. Szeptember első napjaiban talán még jut néhány kölcsönös mosoly tanárnak és diáknak is. Aztán kényszerű-kelletlen begyűjtik a mobiltelefonokat, az engedetleneket megfenyíti az iskolaőr, kiosztják - kinek mi "jár" - a jeleseket és a szekundákat.
Minden megy tovább. Mintha Apáczai és Comenius nem is élt volna.
A szerző pedagógus.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.