Akadtak persze lelkesítő kivételek, de a földi história időszámítás utáni ezredévei jobbára felsőbbrendűségben fölényeskedő öldökléseket hoztak egy sok szempontból gyalázatos, vérzivataros 20. századba torkollva. És hogy hol tartunk most? Éppen Putyinnak hívják a hervasztó sztálini, hitleri, milosevicsi fejlődéstörténet üdvöskéjét. Idehaza az orbánizmus által lesajnált emberi jogok arra érdemesítenek, hogy a képzetlen cigányság a NER építkezésein alapozhatja meg a Fidesz-pártcsalád angus-sztékezését. Az USA-ban eközben annak lehet örülni, hogy a Chicago-i demokrata konvención három színes bőrű nő (két afroamerikai és egy indiai-jamaicai szülőktől származó) mondta a legerősebb beszédeket (a fehér nők közül Hillary Clinton, a fekete férfiak közül Barack Obama volt kiemelkedő). Oprah, Michelle, Kamala: legyen tiétek a következő kétezer év pirkadata!
Igazából már leírni is oktondiság, hogy színes bőrűek és nők a főszereplői a glóbusz elsőszámú nagyhatalma jelenkorának, hiszen a felvilágosodás optimális állapotában teljesen mindegy volna mind a nemi, mind a származási hovatartozás. Ez az optimum azonban még távoli: a felvilágosodás felett sötét felhők sokasodnak a tengerentúli és az európai politikában egyaránt. Fehér heteró férfiak (nem különben keresztények) négereznek és buziznak a magyar médiában a politikailag korrekt (PC) beszédmódot elutasítva. Nem csoda, ha (például) az LMBTQ- vagy az egyenjogúsítás női kvóta-mozgalmának az ingája erőteljesebben kileng. Lengjen. Energia kell a változáshoz. De elég menő-e 2024-ben, pláne két ilyen évezred után itt tartani?
Az európai kultúra bölcsőjének hellászi filoszai már kétezer éve – egyebek között Platón és Arisztotelész államelméleti munkáival – megalapozták a demokratikus berendezkedés alapelveit a választásoktól a hatalommegosztásig. Ehhez képest Európa ókori és a középkori történelmét kevésbé sikerült agorák szofisztikált szócsatáival előadni. Sokkal inkább emlékszünk Nagy Sándor ügyes, ámbátor kegyetlen hódításaira, István kereszténységében is könyörtelen államalapítására, az Oszmán, a Habsburg, az Orosz és Francia Birodalom életmilliókat elemésztő csatáira, sem mint a bölcselet és a humánum embereire. A jómód örökségét és a dévajkodás rítusait eldobó Szent Ferenc megvilágosodására például. A csillogásba és az erőszakba később többször beleszédült római katolikus anyaszentegyház jelenlegi feje (Jorge Mario Bergoglio bíborosként) a tiszteletére vette fel az I. Ferenc pápa nevet. Az assisi fiatalember kezdetben a kor szellemének megfelelően előbb a keresztes háborúkban igyekezett lovagi erényeket mutatni, és a mulatozást sem vetette meg, mígnem szerzetesrendet alapítva koldusként segített a nincsteleneken. Háromszáz évvel később, a reformáció utáni katolikus újratervezés időszakában a jezsuita rend alapítója, Loyolai Szent Ignác is a világi hívságokban és a fegyverforgatásban lelte örömét egy ideig, és a gyengébb nemben. A reneszánszban kiteljesedő humanizmus térnyerése, majd a 18. század végének felvilágosodása ugyan a tudomány és a művészet csodáit tárta a világ elé, de az emberi erőszak pusztító világháborúkkal tromfolt a ráció és a humánum ígéretére.
E kétperces időutazás (helyett idősuhanás) az erősen önkényes kiemelésekkel arra volt hivatott, hogy kifejezze: a háborúzó hős fehér férfiak és gyilkos fegyvereik történelme aggasztóan sok századot uralt idáig, és messze nem ért véget. A gyilkolás persze sosem volt rasszkérdés, a birodalomépítés Kínában, a kormányra kerülés Afrikában ritkán volt bársonyos (a Fekete-kontinensen ma sem az). A Közel-Kelet urai között is számosan vannak vallási fanatikusok, akik még ugyanazon iszlám világvallás síita és szunnita hívei között is képesek különbséget tenni vállról indítható rakétával. Persze, a kereszténységnek is voltak dicstelen botlásai: amit ember elronthatott, elrontotta (a középkori inkvizíció gyilkos vallási türelmetlenséggel fogadta a tudomány fejleményeit; a református Luthernek a zsidóságról voltak merőben vállalhatatlan antijudaista gondolatai; XII. Pius nehezen magyarázható tétlenséggel reagált – pápaként nem lépett méltót – a náci Endlösung haláltáborainak hírére.)
Nem, az emberiség minden ellenkező érzettel (vagy konkrét véleménnyel) szemben nem érett meg a pusztulásra, csak mert a vagyoni igényeket (vö. földrész, földnyelv, sziget, szigetország, jó menő vállalkozás, pofás EU-tender etc.) kétezer éven keresztül kizárólag fegyverrel, zsarolással vagy csodálatra és tiszteletre kötelezéssel volt képes érvényesíteni. (Még Leonardo, a sejtelmes mosoly és az árulás vacsorájának alkotója is képes volt örömét lelni a halálosztásban: ördögi tankot és sarlós szekeret is kifundált a tervezőasztalon, nemcsak mennyei freskókat.)
Annak ellenére sem érett meg a Föld bolygó a galaktikus pusztulásra (Prostatikus Vogon Jeltz űrhajója által például), hogy azokat a jótét lelkeket, akik méltónak bizonyultak az emberi fajhoz, a gyarló emberiség nyomban szentté emelte mga fölé, és templomokat épített e szentek imádásához, hol búcsúcédulával, hol bűnbánattal ígérve feloldozást.
A helyzet ennél picit bonyolultabb lehet például annak, aki miatt az egyre szegényebb és autokratikusabb Magyarországon 26,3 milliós megtakarítása van minden háztartásnak. A legtöbbünkét Mészáros Lőrinc kezeli, 990 milliárdja kissé felhúzza az átlagot. De példát vehetne Charles F. Feeney amerikai filantrópról, aki luxustermékekből teremtett nyolcmilliárd dolláros vagyont, és halála előtt (92 évig élt) szinte teljes egészében eladományozta: többségét a Cornell Egyetemnek, ami bár elsőre furcsa lehet (kórházaknak, éhezőknek is juttathatott volna), de a legeslegjobb hír, hiszen az oktatásnál nincs jobb befektetés.
Van tehát ok az aggodalomra, de a homo sapiens nem menthetetlen. Amíg Weöres Sándor és Erdős Virág, Ljudmila Ulickaja és Erlend Loe, Malala Juszafzai és Greta Thunberg világa él, addig a reményre is van elegendő ok. Még akkor is, ha „az apa férfi, az anya nő” misztikumát mantrázó, a klímaváltozás tényeit tagadó, a migrációt globális háttérhatalmak fortyogásának beállító konzervatív kánon szerint a liberális demokraták a pusztulást hozzák a Földre a 21. században. Meggyőződésünk szerint valóban sokkal kevesebb dolog választ el egy konzervatívot egy demokratától, mint amennyi összeköti őket. Ahogy egy európai, egy ázsiai vagy egy afrikai sem különbözik semmi lényegesben a másiktól - jó ember, nem jó ember, az itt a kérdés. Rosszá akkor válik például, ha kiirtják a családját, vagy amikor a vallási fanatikusok telebeszélik a fejét tőről metszett ostobaságokkal. Fekete és fehér, afroamerikai és ázsiai lelkét egy dolog emésztheti fel (az éhezésen, a betegségen, a nélkülözésen kívül), és pedig az erőszak. A gyilkos hit. Vagy a gyilkos hitetlenség. Egy kutya. Az ölés, a terrorizmus gyilkológépe az egyetlen ellenség. Liberális demokratákat erőszakkal, fenyegetni (Trump volt tanácsadója, a Projekt 2025 egyik szerzője megtette), mert a nők reprodukciós jogait kivennék a középkori tanok közül, a nemiség sokszínűségét magukhoz ölelnék a „koncentrációs problémák” démona helyett, vagy embert látnak a menekülőkben, migránsokban, embertelenség. A Trump-Vance-kampány mégis ezt teszi.
Az amerikai elnökválasztáson nemcsak a 2029. január 20-ig tartó 47. elnöki ciklus a tét. A Trump mögött álló ideges szélsőjobboldal keresztényfasiszták 2021. január 6-án már megmutatták, hogy az erőszaktól sem riadnak vissza. Emberéleteket követelt az exelnök tétlensége, és hatalomvágya. Azon ritka „államférfiak” egyike volt, aki nem vett részt a megválasztott elnök, Jo Biden beiktatásán. Mindezzel mindmáig azt lebegtette (akkor is, amikor a bíróságon ült egyéb főben járó bűnök miatt, és akkor is, amikor Mar-a-Lagón golfozott), hogy a Biden-Harris adminisztráció illegitim, érdemtelen, hatalombitorló.
A Chicago-i négynapos demokrata nemzeti konvenció (DNC) elnökjelölt-jelölő programja világossá tette: Amerika érti a tétet. Bill Clintontól Barack Obamáig, Jimmy Carter elnök unokájától John F. Kennedy unokájáig számosan a színpadra léptek, és hitet tettek az amerikai középosztályt helyzetbe hozó, becsületes és emberséges politika mellett. A legnagyobb ovációt azonban három színes bőrű hölgy váltotta ki: Michelle Obama, Oprah Winfrey és Kamala Harris. Barack Obama, felesége után megszólalva annyit mondhatott: csak ő lehet annyira hülye, hogy Michelle Obama után beszéljen. A volt first lady megindító emberi történeteket rajzolt a felmenőikről, akik szegényen és szerényen, alázatos munkával küzdöttek magukért és embertársaikért. Nemrég elvesztett édesanyjáról is szólt.
„Anyám a maga kitartó, csendes módján, élete minden egyes napján megélte a törekvő reményt. Hitte, hogy minden gyerek, minden ember értékes, és bárki sikeres lehet, ha lehetőséget kap.
Ő és apám nem vágytak a gazdagságra – sőt, gyanakodtak azokra az emberekre, akik többet vittek el a kelleténél. Megértették, hogy a gyerekeiknek nem elég boldogulni, ha körülöttünk mindenki fulladozik. Édesanyám önkéntesnek jelentkezett a helyi iskolába, mindig vigyázott a háztömb többi gyerekére. Örömmel végezte ezt a hálátlan, de elbűvölő munkát, amely generációk óta erősíti e nemzet szövetét. Az a hiedelem, hogy ha másokért teszel, ha szereted a felebarátodat, ha áldozatosan küzdesz, az kifizetődik – ha neked nem, akkor talán a gyerekeidnek vagy az unokáidnak.”
Oprah Winfrey televíziós műsorvezető színre lépése meglepetést okozott, mert regisztrált független szavazóként nem gyakori vendég pártkonvenciókon. „Bejártam az országot – kezdte –, láttam rasszizmust és szexizmust, jövedelmi egyenlőtlenséget és megosztottságot. Nem csak láttam, de időnként elszenvedője is voltam. Leggyakrabban olyan embereket ismertem meg, konzervatívokat és liberálisokat egyaránt, akik ugyan nem értenek egyet, de baj esetén segítenének egymásnak. Ezek azok az emberek, akik miatt büszkén mondhatom: amerikai vagyok. Ők Amerika legjobbjai!” – lelkesítette a közönséget Winfrey. Szerinte annak ellenére, amit egyesek gondolnak, nem különbözünk annyira a szomszédainktól. Ha ég egy ház, nem kérdezzük meg a háztulajdonos faji vagy vallási hovatartozását, se azt, ki a partnerük vagy kire szavaztak. Csak igyekszünk mindent megtenni, hogy megmentsük őket. „És ha a hely történetesen egy gyermektelen macskahölgyé, akkor a macskát is megpróbáljuk kihozni” – utalt Trump alelnökjelöltje, J. D. Vance 2021-es megjegyzésére, amikor Kamala Harris alelnökről és más demokratákról azt mondta: „egy rakás gyerektelen macskás hölgy, akik szerencsétlenek a saját életükben”.
„Bonyolult idők ezek, emberek. És felnőtt beszélgetést igényelnek. És üdvözlöm ezeket a beszélgetéseket, mert a civilizált vita létfontosságú a demokráciához, és ez Amerika legjobbja”
– mondta Winfrey. Befejezésül úgy fogalmazott: „Hamarosan arra fogjuk tanítani lányainkat és fiainkat, hogy egy indiai anya és egy jamaicai apa gyermeke, két idealista energikus bevándorló felnövekvő gyerekéből miként lett az Egyesült Államok 47. elnöke. Ez Amerika legjobbja!
Kamala Harris vállát szép súly nyomja. Daliás történelmi időkben ilyenkor szokás felnőni a feladathoz. Amely feladat nem férfias, és nem is nőies. Emberes.
