Nézem fáradtan, valamiféle vidámság rám is átragad, ami elég ritka, amikor hullafáradtan vonszolom magam napról napra. Legjobb energiáimat akkor lövöm el, amikor egyedül vagyok, akkor vagyok elememben, energiától duzzadó, mikor tetőket mosok, csatornákat takarítok.
Mire hazatérek, családomnak csak a porhüvely marad, a rom, a szürke tekintet. Bánt. Bánt, hogy így látnak, de most valahogy elnevetem magam. Kérdezem, mi van. Rita sejtelmesen mondja, levelet kaptam. Elveszem tőle. Látom, már kibontotta előttem, karácsonyi lap gyári írással, de a történtek tükrében neonfényben villogva: Boldog Karácsonyt! Banksy.
Fogom a telefonom, írok.
– Figyi…, te vagy Banksy?
– Szerinted, ha én vagyok, megmondom Neked, haver? – jön a válasz.
