Nem vagyunk messze a pillanattól, amikor a számítógép végképp okosabb lesz az embernél. A jó hír, hogy ez nem feltétlenül hozza el a világ végét. A rossz hír, hogy a ma ismert civilizációnak viszont minden bizonnyal véget vet, és nem igazán tudjuk, hogy mi jön utána. Ez ugyanis a technikai szingularitás lényege: a fejlődés sebességet vált, a korábbi szabályok érvényüket vesztik, az újakat pedig még nem ismerjük. Itt a történet kétfelé ágazik: az optimista verzió szerint a gépek szuperképességei az emberekbe költöznek, az evolúció felgyorsul, és az élet új minőségi szintre lép. A pesszimista változat is számol az evolúció gyorsulásával, de nem vívmányként, hanem kényszerű következményként: az embernek sokkal gyorsabban fejlődő vetélytársa akad a mesterséges értelem „személyében”, és ha nem akar a nála okosabb gépek kiszolgálójává, azaz szolgává válni, akkor rá kell kapcsolnia.
Ray Kurzweil amerikai informatikus és jövőkutató az optimista opcióra teszi a tétjeit. Bár júliusban megjelent slágerkönyvének (The Singularity is Nearer) címe szerint a szingularitás közelebb van, mint gondoltuk, valójában arról ír, hogy van még időnk, mert az átfordulás csak 2045 táján következik be, miközben 2030-ra elérjük például az öregedés legyőzését, vagyis azt, hogy évente fejlődik majd annyit a visszafiatalítás tudománya, mint amennyit ugyanannyi idő alatt korosodunk (és persze akkor sem áll meg a fejlődés: pár évvel később már akár több évet is fiatalodhatunk egy év alatt, ami a gyakorlatban azt jelentené, hogy visszafelé haladunk az időben).
2045-re pedig a jelenlegi átlagos intelligencia egymilliószorosával fogunk rendelkezni az agyunkba ültetett, mesterséges intelligenciát (AI) futtató interfészeknek köszönhetően.
Arról sincs mindenki egyértelműen meggyőződve, hogy ha mindez tényleg bekövetkezne, az egyértelműen jót jelentene, de az AI kutatásával foglalkozók körében sokkal elterjedtebbek a negatív jövőképek. Azzal kapcsolatban sincs konszenzus, hogy pontosan mit értünk szingularitás alatt. Egyesek szerint azt, amikor a mesterséges intelligencia már emberi közreműködés nélkül is képes saját magát bővítetten újratermelni, mások szerint viszont nem kell ennyire messzire menni: az emberre nézve kockázatos szintlépés akkor következik be, amikor létrejön az emberi képességeket elérő vagy meghaladó Artificial General Intelligence (AGI), vagyis „általános mesterséges intelligencia”, erre pedig nem 20, hanem legfeljebb 5-10 évet kell már csak várni.
A ma használatos mesterséges intelligenciák egy másik kategóriába tartoznak: bizonyos részterületeken akár okosabbak is lehetnek nálunk, ám az emberi intelligenciától még messze vannak. A jelölésük ANI – Artificial Narrow Intelligence („szűk mesterséges intelligencia”), és egyetlen, vagy korlátozott számú feladat megoldására tervezték őket, mint például a képfelismerés, a sakkjáték, vagy a nyelvfeldolgozás (a Chat GPT alapvetően nyelvfeldolgozással foglalkozik). Ezzel szemben az AGI kifejezés egy olyan mesterséges értelmet ír le, amely képes széles körű, emberi szintű intelligenciára és kognitív képességekre, vagyis nem csupán egy speciális feladatot tud ellátni, hanem általánosan alkalmazható, és sokféle feladatban is helyt tud állni. Az AGI tud önállóan tanulni, alkalmazkodni, és az emberihez hasonló módon gondolkodni: nemcsak hatékony és okos, hanem potenciálisan autonóm döntéshozatalra is képes, sőt jobb, pontosabb, okosabb döntéseket hoz, mint az ember.
Az alábbiakban pontokba szedve összefoglaljuk, miért jelentené ez ha nem is a világ, de a mai értelemben vett emberi történelem végét.
1. Kié a korona?
Az a megfogalmazás, hogy az ember a teremtés koronája, valójában csak egyetlen területen, az általános intelligencia terén igaz. Hiszen vannak gyorsabb, erősebb, hosszabb ideig élő és nagyobb ellenálló képességgel rendelkező fajok is. Az embert egyedül az intelligenciája helyezi az élővilág többi része fölé, nem is kevéssel: míg az átlagember IQ-ja a 100-as szinttel jellemezhető, a csimpánzok az emberihez hasonló teszteken legfeljebb 70-80 pontot érnek el (a szintén nagyon intelligens delfineket, varjúféléket, papagájokat stb. anatómiai és egyéb különbségek matt sokkal nehezebb IQ-tesztekkel mérni). Az embert az emelte ki az állatvilágból, hogy megnyerte az intelligenciaversenyt, és mióta ez – több millió évvel ezelőtt – megtörtént, még soha nem akadt versenytársa. Ennek megfelelően az intelligenciánk nem is nagyon fejlődik: a 20. században volt egy általános növekedés, valószínűleg az oktatás általánossá válása és az életkörülmények javulása miatt, a 21. században viszont nincs ilyen egyértelmű hatás (sőt).
Vagyis fogalmunk sincs, mi fog történni, ha valódi versenyre kényszerülünk. Az is lehet, hogy semmi; hogy ahol most tartunk, az már nagyjából a biológiai felső határ – mint ahogy az AI fejlődése előtt is csak hardverkorlátok vannak, ám azok – Moore törvényének megfelelően (miszerint a számítási teljesítmény kétévente duplázódik) – egyelőre rugalmasan bővíthetőnek tűnnek. Az pedig nagyon valószínűnek tűnik, hogy az evolúció nem készített fel minket olyan tempójú intelligenciafejlődésre, amilyet most a gépek diktálnak; hogy mást ne mondjunk, az agyunk tömege sem alkalmas rá.
2. Ki a főnök?
Ha a mesterséges értelem okosabb (általánosan intelligensebb) lesz az embernél, előbb-utóbb biztosan fel fog merülni a kérdés, hogy mi a teendő olyankor, amikor a kétféle intelligencia más-más elképzelésekkel rendelkezik egy adott dilemma eldöntéséről. Azzal az idealisztikus megközelítéssel, hogy az ember majd úgy programozza az AI-t, hogy ez ne jelentsen problémát, foglalkozni sem érdemes: épp a napokban jött ki a Massachusetts Institute of Technology (MIT) tanulmánya arról, hogy a mesterséges intelligenciák blöffölési, megtévesztési stb. képessége egyáltalán nem csak a Chat GPT sajátja, és általában mindegyikre jellemző, hogy nem (csak) úgy viselkednek, ahogyan azt a betanítás alapján várni lehetne. Márpedig amikor egy intelligensebb és egy kevésbé intelligens lény akarata szembekerül, akkor az intelligensebbik rendszerint meg szokta találni a módját, hogy az ő elképzelése érvényesüljön – és nem is feltétlenül békésen.
3. Kinek jut, és kinek nem?
A fajok, illetve populációk közötti konfliktusok többnyire az erőforrások (élelem, ivóvíz, termőterület, szálláshely stb.) elosztásával kapcsolatosak. Az erőforrásokért folytatott harcban – például egy energiaszegény környezetben, illetve korszakban – az ember és a mesterséges intelligencia is szembekerülhet egymással. Egyáltalán nem biztos, hogy egy ilyen helyzetben nem az ember húzza a rövidebbet, vagy hogy a konfliktus feloldható egy olyan egyszerű húzással, hogy „kihúzzuk a gépet a konnektorból”. A mi megoldásaink ugyanis az ember jelenlegi intelligenciaszintjéből következnek, és könnyen előfordulhat, hogy a sokkal fejlettebb intelligenciájú gépnek a miénknél jobb megoldásai lesznek.
