„Alain Fabien, Anouchka, Anthony és (kutyája) Loubo mély fájdalommal tudatják a halálhírt, Delon békésen hunyt el douchy-i otthonában, három gyermeke és családja körében” – olvasható a kiadott közleményben.
A fiatal Alain Delon tizenöt évesen úgy döntött, hogy Chicagóba megy egy diáktársával, de a Vienne régióban található Châtellerault-ban fennakadtak a hatóságok ellenőrzése során. Delon apósánál, egy Bourg-la-Reine-i sertéshentesnél helyezkedett el ezek után tanoncként, és megszerezte ehhez a szakmai alkalmassági bizonyítványát. Azonban ezzel az életformával elégedetlen volt, így jelentkezett a hadseregbe. A légierő több hónapig nem tudta felvenni, ezért a haditengerészetet választotta. 1953 januárjában, tizenhét évesen Alain Delon hároméves szerződést írt alá, amelyet két évvel meghosszabbított, hogy követhesse tengerészgyalogos társait Indokínába, ahol a hadszíntérre küldték. 1956-ban visszatért a francia szárazföldre, és ismét Párizsba költözött, ahol pincérként dolgozott a Les Halles-ban, az éjszakákat pedig a Pigalle-ban töltötte. Betört a párizsi német körökbe, elcsábította Brigitte Auber színésznőt, és összebarátkozott Jean-Claude Brialy-val, aki úgy döntött, hogy elviszi Cannes-ba az 1957-es fesztiválra. Innentől fogva, meg tudta, mi is az ő elhivatottsága.
Ma már tudjuk: Alain Delon, a francia filmművészet utolsó (talán egyetlen) univerzális férfi sztárja volt. Kevés színész szentelte magát ilyen intenzíven a mozinak. Alig kezdte meg pályafutását, amikor már mindent beleadott René Clément Ragyogó napfény (1960) és Luchino Visconti Rocco és fívérei (1961) című filmjében, kijelölve egy olyan regiszter határait (Patricia Highsmith szerint a bűnöző, Visconti szerint a dosztojevszkiji figura műfajban), amelyet szinte mindig alábecsültek. De csak ő volt erre képes. A színész amúgy az 1960-as és 70-es években élte fénykorát, de később nemzetközi karriert is befutott. A fegyveres gengszter karakterét továbbra is imádta, többek között olyan filmekben, mint a Szamuráj (1967) és a Borsalino (1970). Bár az 1980-as évektől filmjeinek népszerűsége csökkent, a 2000-es évek elején a színész visszatért: 2002-ben a Fabio Montale, 2003–2004-ben pedig a Frank Riva című krimisorozatokban játszotta a címszereplő rendőrnyomozókat.
Delont – magánéleti és családi botrányai mellett, melyek annyira nem fontosak – 2005-ben a Francia Becsületrend tisztjévé nevezték ki, de számos más elismerést is kapott: például César-díjat, Tiszteletbeli Arany Medvét. 2019-ben tiszteletbeli Aranypálmát kapott Cannes-ban. Nem filmes kvalitás: kalapot hordani is ő tudott a legjobban a világon.
