;

Jim Thorpe;

- Bajnok felemás cipőben

Orwell világa

A versenynap reggelére kelve eltűnt a futócipője, jobb híján a szemétből guberált magának másikat. Szakadt volt, nagyobb a kelleténél, nem pár, mégis megnyerte benne a tízpróbát az 1912-es stockholmi olimpián. Győzött ötpróbában is. A házigazda svéd király a legnagyobb sportolónak nevezte a díjátadón. Azután aranyérmeitől aljasul megfosztották, életében már nem is szolgáltattak neki igazságot.

Jim Thorpe (1887?‒1953) megszokta, hogy hátrányból indul. Amerikai őslakosok leszármazottja volt, ami nem sok jóval kecsegtetett az Egyesült Államokban: alapélménye lett a kirekesztettség. Családját elűzték őseik földjéről. Feltehetőleg egy oklahomai rezervátumban jött a világra, eredeti neve Wa-Tho-Huk (Fénylő Ösvény). Anyjának korai halála után elszökött az alkoholba menekülő apától.

Ügyesen bánt a lovakkal, napszámos szegénylegényként farmról farmra vándorolt.

Sportpályafutása szürreálisan kezdődött: egy atlétikai pálya mellett sétálva meglátta a lécet, és kíváncsiságból átugrotta. Csak úgy, utcai ruhában, bemelegítés nélkül 5 láb 9 hüvelyken ‒ ami 175 centiméter. 

Istenáldotta tehetsége csapatjátékokban is kitűnt a pennsylvaniai Carlisle Indián Ipari Iskola diákjaként (1907).

Egyetemi bajnokságok sztárja lett baseballban, kosárlabdában, amerikai futballban. A katonai akadémiák hallgatói elleni focimeccsen úgy lepattant róla az ellenfél szerelni próbáló sorhátvédje, hogy kórházba került. Persze hogy fél évszázad múltán is emlékezett rá az áldozat, bizonyos Eisenhower kadét, és immár elnökként kijelentette: nem ismert nála jobb játékost.

Remekelt az atlétika számaiban, a nemzeti válogatón nem akadt igazi vetélytársa tízpróbában (100, 400 és 1500 méteres síkfutás, 110 gát, távol-, magas- és rúdugrás, gerelyhajítás, diszkoszvetés, súlylökés). Kiemelkedett a mezőnyből a stockholmi ötkarikás játékokon is, abban a bizonyos elnyűtt, felemás cipőben.

Ám rosszakarói kinyomozták, hogy a nyári szünidőben a Rocky Mount baseballcsapatánál kapott pár dollár győzelmi prémiumot. Feljelentették, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ‒ noha lejárt az óvás határideje ‒ profinak nyilvánította, és diszkvalifikálta. Az ezüstérmes Wieslandert nyilvánították nyertesnek, ám a svéd sportszerűen visszautasította az „előléptetést”.

A kisemmizett ifjú elszegődött az NFL-be, később országjáró kosárlabdagálákon kereste a kenyerét. Kiöregedett, ráadásul beütött a gazdasági válság (1929). Alkalmi munkákból ‒ volt kubikos, kidobóember, westernfilmstatiszta ‒ tartotta el a családját. Inni kezdett. Utolsó éveiben harmadik feleségével nyomorgott Kaliforniában, lakókocsijukban érte a végzetes szívroham.

Az égbekiáltó igazságtalanságot már nem lehetett jóvátenni. Csak posztumusz választhatták az amerikai futball hírességei közé, nyilváníthatta „az évszázad amerikai sportolójának” a washingtoni képviselőház, tüntethette ki az Elnöki Szabadság Érdemrenddel Joe Biden. A NOB is jócskán megkésve vizsgálta felül szégyenletes döntését, és ismerte el az újkori játékok kétszeres bajnokának ezt a kivételes sportembert.