Amikor a férfi 200 méteres pillangóúszás fináléja előtt elvállaltam e sorok írását, szinte biztos voltam benne, hogy egy kétszeres olimpiai bajnokról lesz szó, noha megannyi kérdőjel övezte a Budapest Honvéd 24 éves klasszisának felkészülését. Milák Kristóf tavaly júniusban jelezte, kihagyja a fukuokai világbajnokságot és három hónapos pihenőt tart, mert fizikailag és mentálisan sem érzi magát alkalmasnak arra, hogy a saját elvárásai szerint versenyezzen. Bár erről nyilvánosan nem beszélt, menet közben elvesztette egy nagyon közeli hozzátartozóját.
Az ősszel fel-feltűnt az uszodában, de közel sem olyan gyakran, mint azt elvárták volna tőle. Nyolc hónappal az olimpia előtt Wladár Sándor, az úszószövetség elnöke beszélt arról, Milák tartozik annyival az országnak, hogy beleáll a kemény munkába. Én azt gondolom, mindenki a saját maga sikerének a kovácsa és csakis önmagának tartozott azzal, hogy becsülettel felkészüljön.
Persze a vb-től és az edzésektől való távolmaradása megannyi kérdést felvetett. Vajon teljesítette-e a szerződésekben tett vállalásait, megdolgozott-e azokért a milliókért, amelyeket szponzoraitól, valamint a magyar adózóktól kapott? Ezekre a felvetésekre aligha kapunk majd választ, az úszószövetséget pedig sejthetően csak az érdekli, mennyi és milyen fényes érmekkel sikerül hazatérni Párizsból.
Azt régóta tudjuk, hogy Milák nehéz eset, akire sem Sós Csaba szövetségi kapitány, sem Wladár, sem pedig Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár – akivel Milák állítólag baráti viszonyt ápol – nem igazán tudott hatni, a szövetség pedig gyakorlatilag sodródik az árral, nem mert vagy nem tudott fellépni vele szemben. Persze érthető, hogy nem akarták megregulázni, hiszen a 2019-es vb után Hosszú Katinka megszűnt világklasszis lenni, Kós Hubert feltűnéséig Milák volt a medencés úszók egyetlen potenciális aranyvárományos a nagy versenyeken.
Szerda este aztán eljött az igazság – első – pillanata: Milák 1:51.75 perces időeredménnyel második lett 200 pillangón, a francia León Marchand pedig jobb idővel győzött, mint a magyar három éve Tokióban. A finálék időeredményeit összehasonlítva szembeötlő, hogy az egész mezőny fejlődött, kivéve Milákot.
Azért ne húzzuk rá a vizes lepedőt, mint ahogyan a Nemzeti Sport csütörtöki címlapján tette („Még mindig hiába várjuk az aranyat”), hiszen megfelelő felkészülés nélkül még egy akkora talentum sem lehet képes 1:52-n belül úszni, mint Milák.
A legnagyobb klasszisok rendre mások, mint a többiek. A 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps a 2008-as pekingi olimpiáig hat éven át minden nap medencébe ugrott, mert úgy érezte, egy nap kihagyás után két nap edzésre van szüksége, hogy a kiindulási pont szintjére visszatérjen.
Szó, mi szó, ami az elmúlt egy évben történt, az egy jobb skandináv krimihez hasonlítható, amelynél az utolsó pillanatig nem tudni, mi lesz a végkifejlet. Ennek a hároméves epizódnak a vége főcímét még nem látni, arra egészen szombat estig, a 100 pillangó fináléjáig várni kell. Vagy még tovább.