Annak idején, a múlt század elején, a 32-es gyalogezred katonái is különös előszeretettel énekelték, hogy „Nagyváradi kikötőben áll egy hadihajó. / Tetejében, négy sarkában a nemzetiszín zászló...” Mit tudták azt szegény bakák (kivált, hogy egységük az erdélyi várostól oly távoli Budapest háziezrede volt), hogy Nagyvárad nem a tenger, hanem a Sebes-Körös partján fekszik, amelyen vajmi ritkán úszkálnak korvettek és cirkálók! Illetékes elvtárs korabeli elődje azonban felfigyelt erre a méltatlan tévedésre és elrendelte, hogy attól fogva úgy legyen énekelve, hogy „Fiumei kikötőben…” Mire azonban ez a pontosítás életbe lépett, az adriai kikötő jugoszláv kézre került és a város neve Rijeka lett, ezért aztán a nóta aktualizálásától eltekintettek.
Számos más katonanóta azonban nem úszta meg az időszerűsítést. Az I. világháború előtt és alatt például azt énekelték vidáman a magyar bakák, hogy „Mikor megyek Galícia felé / Még a fák is sírnak…” A két világháború között, amikor a revizionizmus lett a legfőbb ideológia, ez úgy módosult, hogy „Mikor megyek Románia felé…” Slussz. Mert amikor a revizionizmus helyére az internacionalizmus lépett, már nem énekelhették ez. Különben is, akkoriban már helyénvalóbb lett volna a „Mikor megyek Amerika felé…”, de ugye, azért mindennek volt határa.
Az aktualizálás azonban a néphadseregben is folytatódott. A „Kossuth Lajos nem lett volna, / Katona sem lettem volna…” úgy módosult, hogy „Farkas Mihály nem lett volna…” (A fiatal olvasók kedvéért: Farkas Mihály 1948 és 1953 között Magyarország honvédelmi minisztere volt.) Sőt, ez az elvtárs még a székely ágyúöntő személyét is bitorolva, azt énekeltette a katonákkal, hogy „Farkas Mihály rézágyúja / Fel van virágozva…” (És engedjenek meg még egy, de isten bizony autentikus forrásból származó emléket megidéznem. Amikor nem sokkal Sztálin halála után, 1953-ben Farkast leváltották és egy ismeretlen fiatal tábornok, Bata István került a helyére, egy őrmester emígy igazította el alárendeltjeit: „A személyi kultusz el lett ítélve. Mostantól kezdve úgy kell énekelni az elvtársaknak, hogy Bata István rézágyúja.”)
Persze azért az ilyesfajta aktualizálást sem tartották minden esetben helyénvalónak. Jó néhány katonadalunkban-népdalunkban szerepel/szerepelt Ferenc Jóska. Bécsben (Netán Budapesten? Bár az előbbi a valószínűbb, hiszen a hadügy a Monarchiában közös volt) nyilván úgy látták, hogy ez a jóskázás nem felségsértés, ellenkezőleg, éppen azt mutatja, hogy az egyszerű magyar emberek ugyanúgy a maguk közé valónak tekintik Őfelségét, a Császárt és Királyt, akár a szomszéd Janit, Lacit vagy Pistát. Azt azonban mégsem kockáztatták meg az átkosban, hogy Ferenc Jóskát a nótában Rákosival helyettesítsék be. Pedig de szép lett volna az, hogy „Rákosi Matyi nagyot köp a markába…”, vagy pláne „Rákosi Matyi mezítláb ment sétálni…” De még a „Horthy Miklós katonája vagyok”-ból sem lett „Rákosi Mátyás katonája vagyok”.
Horthy egyébként a maga idejében más katonanótákban is szerepelt. Például: „Nem messze van Budapesttől Prága. / Szaladj, cselák, ha életed drága. / Nem kell néki szurony, se golyó, / Elég lesz a puskapucoló, / Mert már jön a Horthy katonája.” Ugyanakkor azért Horthyval való behelyettesítés is akadt, de egy másik dalban. Igaz, azt már nem a katonák, hanem a baloldali ifjúmunkások énekelték vasárnapi kirándulásaikon a Gödi Fészekben. Az eredeti „Házunk előtt mennek el a huszárok, / Édesanyám, közéjük én beállok…” ott úgy hangzott, hogy „Házunk előtt mennek el a leventék. / Édesanyám, közéjük én be nem mék. / Nem mos engem senki tisztje fehérre, / Szarok én a Horthy Miklós fejére.”
Kénytelen-kelletlen a néphadseregben is eltűrték, hogy sok menetdalnak legyen egy városon beüli és egy városon kívüli szövege. Csak egyetlen példa. Városon belül: „…Megjöttek a tartalékos lövészek, / Nézzétek, milyen nyalka legények! / Ajtó, ablak nyitva-tárva, / Kislány a babáját várja…” Városon kívül ezt úgy énekeltük, hogy „…Nézzétek, milyen fasza gyerekek. / Ajtó, ablak nyitva tárva, / Kislány, asszony felcsinálva…”
Nem tudom, hogy a Csádba készülő honvédségünkben van-e még a katonadaloknak városon belüli és városon kívüli szövegük. Az elöljárók nevét azonban semmiképpen sem aktualizálják. Kár. Hiszen milyen szépen hangzana például az, hogy „Szalay-Bobrovniczky Kristóf rézágyúja…”!
