- Kovács Attila György: A nagy futóverseny

Kezdődik, gondolja elkeseredetten Marika, már megint kezdődik, négyévente ugyanaz az őrület. Kétségbeesetten törölgetni kezdi a pultot. Bodrovics a kocsma közepén áll, harántterpeszben, enyhén előredőlve, mintha futna, balja könyékben behajlítva, kissé a magasban, benne sörösüveg, de Bodrovics most éppen nem látja, mert az olimpiai lángot képzeli a kezébe, fut Bodrovics a lánggal át a diadalív alatt, azt képzeli, hogy fut az olimpiai lánggal Párizsban, pedig nem tud futni, soha az életében nem futott, sánta, úgy született, kacska lábakkal, ez a Bodrovics nagy bánata, hogy soha nem sportolhatott, pedig az a mindene, a sport meg az olimpia, ezért négyévente őrület lesz úrrá rajta, olimpiai őrület és semmi más nincs neki ilyenkor, csak az olimpia, amint belép a kocsmába hát azonnal: olimpia, olimpia és megint csak olimpia.
A törzsközönség szent borzadállyal nézi, ahogy sört kér, hosszan belekortyol, hátat fordít Marikának, és máris sorolni kezdi, hogy: Lőrincz Tamás birkózás, Tótka Sándor kajak kétszáz, Kopasz Bálint kajak ezer, Milák Kristóf kétszáz pillangó, Szilágyi Áron kardvívás és ne feledjük a női kajak négyest, vált magasabb hangra, s hogy is felejthetnénk, hogy: Bodonyi Dóra, Csipes Tamara, Kárász Anna, Kozák Danuta. De nem elég az aranyérem Bodrovicsnak, máris sorolja az ezüstérmeseket, azután jönnek a bronzérmesek, s még nincs vége, csak most kezd igazán belejönni, de mi itt most nem soroljuk vele együtt a neveket, mert akkor sorolhatnánk napestig, azt meg minek, inkább nézzen utána az interneten, aki nem tudja.
Mert nem csak az érmesek a fontosak, emeli intőn az ujját Bodrovics, miután felsorolt mindenkit, aki dobogóra állt Tokióban, hanem a pontszerzőket se feledjük, mondja feddőn, mintha bárki is feledni merné a pontszerzőket, és máris sorolja a negyedik, ötödik meg hatodik helyezetteket, de ez sem elég neki, mert hirtelen eszébe jut Helsinki, és akkor valósággal felkiált, 1952!, hogy érzi, Párizs lesz az új Helsinki, de ekkorra már látszik rajta, hogy teljesen meg van őrülve.
S miközben sorolja az érmeseket meg a pontszerzőket visszamenőleg Hajós Alfrédig, úgy lépked a kocsma közepe felé, ahol aztán megtorpan, a sörösüvegre mered a kezében, és hirtelen olimpiai láng lesz az üvegből, és Bodrovics elhallgat, mert azt képzeli, hogy kiér a Szajna-partra, a folyó közepén a hatalmas fáklya arra vár, hogy meggyújtsa, és akkor a Bodrovics átsétál a vízen, és fellobbantja a lángot, az olimpia lángját.
A törzsközönség érzi, hogy valami jelentős történik vele, elképzelni sem tudják, mi, de azt azért látják, hogy igencsak megszomjazott, mert hirtelen a szájához emeli a sörösüveget, és egy húzásra kiissza. Ünnepi a pillanat, mondhatni, tűnt olimpiák szelleme kísért a kocsmában.
Ördögi fény villan ekkor a Hrabovszki szemében. Mert ez egy kötekedő alak, nem is szereti senki, inkább csak megtűrik, nem is idevaló, egyszer csak úgy betévedt, a fene se tudja, honnan. Feláll Hrabovszki, nyújtózik egyet, baromság az egész, mondja, de igazából nem azt mondja, hogy baromság, sokkal, de sokkal csúnyábbat mond, le sem merjük írni, olyan csúnyát, de annyira, hogy nemcsak Bodrovics, de a törzsközönség is beledermed ebbe, mert ilyen csúnyát olimpiára még nem mondott senki. De Hrabovszki nem törődik a közhangulattal, a söntéshez sétál Bodrovics mellett, kevertet, Marika, mondja. A kocsmárosné kitölti neki a kevertet, decis pohárba, mert Hrabovszki decivel issza, senki más nem issza a töményet decivel a kocsmában, csak ő, ilyen egy gazember ez a Hrabovszki. De nem elég a kevert a Hrabovszkinak, mert elkezdi mondani, hogy ez már régen nem a sportról szól ez az olimpia, csak a pénzről meg a hatalomról. És mi az, hogy már férfiak is lehetnek nők, ha akarnak, és úgy indulhatnak a versenyen, mint az a Hobbar vagy hogy hívják, azon is látszik, hogy töke van, a vak is megmondja, hát milyen természetellenes már ez is, lovalja bele magát a politikába Hrabovszki, és nem mer neki ellentmondani senki, mert egyébként böszme egy darab ember. A doppingolásról már nem is beszélve, folytatja, mert doppingol ez mind, neki ne mondja senki, tudja azt jól, nincs itt már tiszta küzdelem. Aztán meg még azt is mondja, ha rajta múlna, megszüntetné ezt az egészet, nem lenne itt olimpia többet. Így beszél ez az ördög Hrabovszki, és fixírozza közben Bodrovicsot, mert régi ellentét van közöttük.
Próbálja állni Bodrovics a sarat, hogy olimpiai eszme így, meg olimpiai eszme úgy, meg versenyszellem és hagyomány, barátság, testvériség és fair play, de a másik csak röhög rajta. Hanem tudod, mit, mondja váratlanul Hrabovszki, versenyezzünk. Ha te nyersz, fizetek mindenkinek egy kört, visszavonom amit mondtam, és végignézem veled az olimpiádat. Ha én nyerek, te fizetsz, elismered, hogy igazam van, és itt a kocsmában nem nézünk többé semmilyen sportot. Vállalod? S miben versenyezzük, kérdi Bodrovics, és sejti, ebből ő nem fog jól kijönni, de nem akar Nyúl Bélának tűnni a többiek előtt. Négyszáz méteres futás, mondja a röhögéstől fuldokolva Hrabovszki. Ám legyen, kiáltja dacosan Bodrovics, és úgy szorítja a sörösüveget, hogyha lenne benne erő, még össze is roppantaná. Egy hét múlva, a kocsma előtt, Tanárúr és Palika a versenybírák, teszi hozzá, és tőle telhetően méltósággal és sietve kibiceg a Bodrovics a kocsmából.
A verseny napján nemcsak a törzsközönség, de a négy utcával odébb lévő Kék Elefánt törzsvendégei is a kocsma előtt toporognak, tippelnek és esélyt latolgatnak, miközben Kispipás Józsi kiméri a négyszáz métert, Tanárúr és Palika pedig a szabályokat egyezteti a résztvevőkkel. Ez egy komoly verseny, mondja Tanárúr, jaj, hagyjad már magadat, így Hrabovszki, aki farmerban és ingben cigarettázik a rajtvonalnál, ráadásul még kevertezik is, üvegből. Bodrovics kissé komor, ami érthető, hiába a futócipő, a vadonatúj futónadrág és futópóló, hát csak sánta a szerencsétlen, ami látszik is rajta. Csak határozottan, mondja neki Tanárúr, és megveregeti a vállát, nagy a tét, teszi hozzá. A rajtvonalhoz állítja a versenyzőket. Bodrovics mélyeket lélegzik, végez pár karkörzést, Hrabovszki megissza a kevertet, az üres üveget a fűbe hajítja. Kösd be rendesen a cipődet, szól rá Palika, de Hrabovszki csak vigyorog. Vigyázz, kész, rajt, kiáltja Tanárúr, és összecsapja a feje felett a tenyerét. Bodrovics nekilódul, fogcsikorgatva sántikál, botladozik, biceg, botorkál, fújtat és küzd, a szeme kiguvad. Hrabovszki csak áll, nem mozdul, Tanárúr értetlenül int neki, de a másik legyint, aztán nekiindul, és laza galoppban megelőzi Bodrovicsot. Eléje fut, megáll. Bevárja. Előnyt ad neki, utánaindul, megelőzi, bevárja. S ez így megy. Fél távnál a közönség pfujolni kezd, de Hrabovszkit, aki Lucifer maga, mit is mondhatnánk, ez nem érdekli, csak játszik tovább, mint macska az egérrel, az egyre vörösebb és lassabb Bodroviccsal. Aztán úgy tűnik, megunja, mert nekilódul, már mindenki várja, hogy befejezi a játszadozást, de a célvonal előtt öt méterrel újfent megáll. Miközben Bodrovics lassan beéri, Hrabovszki úgy tesz, mintha nagyon futna, kalimpál a kezével, kapkodja a lábait, liheg, de helyben marad, helyben fut, rázza a hátsóját a közeledő Bodrovics felé. A nagy gúnyolódásban észre sem veszi, hogy a rosszul megkötött cipőfűző kioldódik, a bokái körül tekereg, repked. Szólni kéne neki, gondolja Palika, de aztán nem szól. Az izgalom a tetőfokára hág. Bodrovics beéri Hrabovszkit, aki most igazából nekiindulna, hogy befejezze a versenyt, de ahogy lép, a cipőfűzőjére lép, és úgy, ahogy van, pofára esik, akkorát zakózik, hogy az még a Holdról is látszik, eltanyál, népiesen szólva, elterül, mint a Nagyalföld, és folytathatnánk, de lényeg a lényeg, hogy ott hentereg a földön, miközben Bodrovics verejtéktől csatakos arccal átbiceg a krétával húzott célvonalon. Győztem, kiáltja, és kezét a feje fölé emeli, Marika hideg sört ad neki, és megöleli. Éljen, kiáltja a törzsközönség a Kék Elefánt csapatával kiegészítve.
Hirtelen csend lesz, mindenki a nadrágját poroló Hrabovszkit nézi, aki legszívesebben köpne egyet és elmenne, de valamiért úgy érzi, nem teheti meg. Nem lenne fair, gondolja, és maga sem érti, hogy miért csinálja ezt. A fene ebbe az olimpiába, meg az eszméjébe, gondolja még, aztán Bodrovicshoz lép, gratulálok, győztél, mondja, kezet fognak. Azért nincs harag, mondja Bodrovics. Hrabovszki elvigyorodik. Miért lenne, mondja, na gyere, nézzük azt a francos olimpiádat! Körbenéz, váratlanul elordítja magát: hajrá, magyarok! Hajrá, magyarok! – zúg rá a válasz, és Bodrovics egészen elérzékenyül, és úgy érzi, most mindenki, de tényleg mindenki, az egész világ azt kiabálja: hajrá, magyarok!