Tegyük naggyá Európát! Így szól a magyar EU elnökség szlogenje. Alig pár hete hirdeti ezt a magyar a kormány, miközben a Orbán Viktor tusnádi beszédének egyik legfontosabb üzenete, hogy Európa ma vesztes, bukott, és az is marad a következő évekre, vagy ahogy elhangzott, több száz évre is. Elveszítette a háborút, felszámolja alapjait (a nemzetállamokat), lemarad Ázsiával szemben. Az Egyesült Államok magára hagyja. Oroszország "soft powert" épített, amennyiben a férfi és nők közötti társadalmi szerepvállalás tekintetében utat mutat a múltszázadba (jobb esetben), és ezzel üt vissza Európának (többek között).
A kocsmai beszélgetéseket és a társadalmi víziók megfogalmazását a politika, a politikusok kötik össze. Az évente megrendezésre kerülő tusványosi tábor, aminek évekkel ezelőtt magam is látogatója voltam, ehhez színpadot is tud ácsolni. "Világot megváltó" beszélgetések és a főnöki útmutatás egyszerre kap itt teret. Idén sem történt ez másképpen.
Évről-évre el kell szenvednünk a nagymondások kánikulával fűtött napjait. A beszéd alatt még a medve is inkább hűsölni megy, mert nem kíváncsi a politikusi szájból elhangzó, grandiózusnak gondolt világképre. Mert a medve is tudja, hogy Ázsia felemelkedése nem önérték, hanem a globalizáció következménye, ha tetszik, terméke. A siker állandósulása meg pontosan nem a globalizációnak lesz köszönhető, hanem a lelassulásának és a politikai és gazdasági együttműködésnek, amelyik ma talán csak csírájában létezik.
Hogyan lehet szinte válogatás és különbségtétel nélkül egy olyan országcsoportról értekezni, amelynek tagjai ma nem bottal és késsel, hanem akár atomfegyverekkel néznek farkasszemet egymással? Amíg Ázsiában nem jön létre egy átfogó biztonsági architektúra, addig a térség jövője inkább marad bizonytalan és kiszámíthatatlan, nem beszélve az alárendelt helyzetről, különösen a korábbi (politikai és gazdasági) nagyhatalmakkal szemben. Ez persze egyáltalán nem érték, pusztán realitás.
Bennszülötteknek derogál a munka, legalábbis egyik vagy másik formája. „Bennszülötteknek”?! Igen, nekünk magyaroknak, ahogy a nyugati társadalmak polgárainak, kaptuk a kritikai megjegyzést. Helyette inkább termelni kellene, hiszen ez lenne az önállóság megmaradásának legfontosabb eszköze. Nem a szolgáltató szektor erősödése, még véletlenül sem. És még véletlenül sem hangzott el semmi a tudás, az innováció és kutatás alapú jövőképről. Értem én, hogy az elmúlt két évszázad modelljéhez való visszatérés vágya nem véletlen. A megkímélt magyar táj és termőföld, ahogy a termálvíz és -energia meg a (még) nagy mennyiségben rendelkezésre álló vízbázisunk kiváló terep a természet erőforrásainak kizsákmányolása szempontjából. Ezt kívánja a NER-rendszer leuralni és kiszipolyozni. Hogy mi lesz a természettel és a jövő generációjával, majd legyen az ő gondjuk - mintha nem is a magyar nemzethez tartozó nemzedékről volna szó.
Nem hozunk létre gigavárosokat, helyette a magyar vidéket akarjuk megőrizni - szól a következő üzenet. Ezzel még egyet is lehetne érteni, csak hát a valóság ezzel is szembe megy. Egyrészt az ország, a nemzet fővárosán és a vele szimbiózisban létező térségen kívül alig van tere a városi, polgári életnek. Budapest már nem pusztán egy város, hanem egy gigapolisszá változó gazdasági térség, amelyiknek a határai szinte Győr és Kecskemét határáig elhúzódnak. Ennek felismeréséhez éppen elég lenne a reggeli és az esti munkába járók ingázási szokásait megérteni.
De "a magyar vidék értékeinek megőrzése, védelme", függetlenül attól, hogy ez egy régen hangoztatott szlogen, valójában még meg sem kezdődött. Mert a családtámogatási rendszer (CSOK) nem ezt szolgálja, ahogy országosan sem a legmegfelelőbb eszköz volt a lakhatás problémainak kezelésére. Hiányzik az alapvető és XXI. századi infrastrukturális kapcsolat a vidéki Magyarországgal. És a helyi posta, az üzletek, sőt most már kocsmák bezárása, eltűnése sem a vágyott cél elérését segíti. A valóság, ismerjük be, több mint 14 éve megy ezzel szembe. De a mai gigaberuházások, akkumulátorgyárak sem a vidéki élet újbóli felvirágzását szolgálják. Éppen ellenkezőleg. Ahogy az oktatás és egészségügy ellehetetlenülése is mindinkább a nagy városok felé tereli az embereket. Sajnos csak ott látnak reményt az élet valamilyen fenntartható formájára.
A rend a szabadság alapja. Ezzel egyet tudok érteni. De akkor köszönettel venném, ha a magyar állam az intézményeknek, az azokat létrehozó jogszabályoknak, illetve a közös európai normáinak érvényt tudna szerezni. Mert ma Magyarország nem a rend országa, hanem a rendetlenségé, az önkényé. A jog uralma nem univerzális érték és nem nemzeti, hovatovább a mi európai keretünk, hanem fakultatív eszközrendszer. Kire érvényes, kire nem - vannak, akikre csak akkor kezd vonatkozni, ha megromlik, megszakad a kapcsolatuk a NER főrendi házzal.
El lehet-e árulni Europát? - szólt az indító kérdés. Igen, el lehet, ahogy egy nemzetet, egy korszakot, egy értékrendet, egy szövetséget, a vidéket és a nagy városokat vagy egy barátságot is. Erről szólt, Hölgyeim és Uraim, Tusványos 2024-ben.
A szerző külpolitikai szakértő.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.