Új meccs kezdődik, ki lehet dobni az eddigi felméréseket, esélylatolgatásokat, forgatókönyveket. Joe Bidennel beláttatták, hogy már nincs más megoldás, vissza kell lépnie az elnökválasztástól. Az Egyesült Államok elnökének lenni óriási felelősség és ennek megfelelő stressz, mentális és fizikai teher. Az, hogy valaki 81 évesen esetleg még képes rá, nem jelenti, hogy 86 évesen is az lesz, márpedig Amerika most a 2029. január 20-ig szóló mandátumról dönt.
Biden fél évszázadon át készült a Fehér Házba, az amerikai politikatörténet egyik legfiatalabb szenátorából lett a legöregebb elnök. Ennyi idő alatt sokszor került vert helyzetbe, de ezekből mindig fel tudott állni. 2020-ban már veszni látszott az elnökjelöltsége, futballnyelven szólva nagyjából 0-2-ről fordított. 2022-ben a legtöbb felmérés óriási jobboldali előretörést jósolt, amiből végül demokrata párti győzelemmel felérő döntetlen lett. Az óra azonban könyörtelen ellenfélnek bizonyult. A jövő latolgatásánál nem számítanak a múltbéli sikerek, azokat legfeljebb a publicisták meg a történészek tartják nyilván. A választópolgárt az érdekli, lesz-e munkája, pénze lakásra, autóra, gyerekei iskoláztatására, ki fogja távol tartani tornácától a világ mindenféle veszélyeit, a háborút, gazdasági válságot, klímaváltozást, járványt, meg azt, amiről még fogalmunk sincs, de tuti jön majd. „A rossz, mit ember tesz, túl éli őt; A jó gyakorta sírba száll vele” – írta Shakespeare a Julius Caesarban és Biden most keserű mosollyal nyugtázhatja, hogy hiába vezette ki az országot a Covid-ból, kerülte el a recessziót és fogadtatta el a lehető legjobb törvényeket az infrastruktúra-fejlesztésről meg a zöld átállásról, hiába mozgósította a világ demokratikus felét az orosz és kínai nyomulás ellen, a folytatásra már nem kapja meg a bizalmat.
Nagyon nehéz megválni a hatalomtól, még nehezebb attól a meggyőződéstől, hogy ő tudja jobban, neki van igaza. Nem kell messzire menni példákért, körülnézve mi is látunk ilyet. Egyszer valaki, aki már volt a csúcson és tudta, hogy már sosem lesz ott, négyszemközt fanyarul beismerte, milyen nehéz elfejteni a hatalom ízét. De a történelem már csak ilyen, nem hajlandó megállni, folyton folyik egyre jönnek az új főszereplők.
Kamala Harris alelnökre vagy bárki másra, aki a Demokrata Párt elnökjelöltje lesz, ugyanaz a felelősség hárul, mint amit Biden próbált cipelni: le kell győznie a szélsőjobboldali-populista ellenfelet, különben végveszélybe kerül a két és fél évszázados amerikai demokratikus kísérlet. Annak idején a feudális egyeduralom és a vallási kényszer elől menekülők alapították az országot, amelyet most egy királyi jogkörökkel felruházott elnökség és újkeresztény diktatúra fenyeget. Ez utóbbi nem csak azt jelenti, hogy el akarják venni a nők önrendelkezési jogát a saját testük felett, hanem azt is, hogy legszívesebben visszakényszerítenék őket a konyhába.
Világméretű küzdelem folyik, amelyben a másik oldalnak elég egyszer győznie, de akkor nagyon. Ismerős? Ha valaki, mi itt tudjuk, mekkora a tét.