;

múzeum;Csongrád;Magyar Nemzeti Múzeum;vár;régészeti feltárás;

- Napvilágra lapátolják a csongrádi legendát

Felnőtt férfit is könnyekig tud hatni Csongrádon az, hogy régészeti feltárás bizonyítja a fekete vár létezését. A város nevét adó létesítményt évszázadokon át keresték. A modern technika és a szerencse is a kutatók mellé állt: a lehető legjobb helyen van egy most még üres porta, ahol kedvükre vizsgálódhatnak. Az ásatáson készült riportunk, fotógalériával.

– Látszik ez a világossárga rész, ez egy agyagréteg. Maga a vár háromszög alaprajzú volt, ott végződhetett, ahol ma az Ék utcai kis tér található, ott volt a képzeletbeli háromszög csúcsa. A vár azon a részen lehetett, amit a mai töltés és Bökényalja utca zár közre, nagyjából 1 hektárt tehetett ki a területe – mutatja egy ásatási területen a csongrádi Tari László Múzeum régésze, Borsódi Martin. Az intézmény büszkén számolt be nemrég arról a nagyszerű hírről a Facebook-oldalán, hogy – együttműködve a Magyar Nemzeti Múzeummal – a csongrádi belváros területén elkezdték a város nevét adó „fekete vár” feltárását.

A feltehetőleg az Árpád-korban létesült erődítményt majdnem 500 éve keresik, sokan már-már puszta legendának gondolták. Tavaly azonban műszeres kutatásokat végzett a két intézmény, mely során olyan lézeres, drónos távérzékelőt vetettek be, mint amilyennel például a maja kultúra városait is felfedezték a közép-amerikai őserdőben. A mérések egy földvárat azonosítottak. Idén ásni kezdtek egy üres telken, és a gépi adatokról bebizonyosodtak, hogy azok helyesek voltak.

Rétegenként más évszázad

A hőség pusztító, szellő sem mozdul a csongrádi történelmi városrészben. A levegő vibrál a kanyargós, macskaköves utcákban, új épületek és évszázados halászházak sorakoznak egymás mellett. Az Ék utcai üres telken árkok, földhányások. Egy olyan napon, amikor szinte lélegezni is képtelenség, ámulva figyeljük, hogy egy gödörből, ahonnan akkor sem látszana ki egy felnőtt, ha egy másiknak a nyakába ülne, szinte szabott ütemre repülnek kifelé a lapátnyi földadagok. Nem, egyáltalán nem megerőltető, felelik derűsen a régészek, hozzá lehet szokni, és nem önsanyargatásból ásnak a legnagyobb kánikulában, hanem már le volt szervezve az időpont. Egyébként is, a meleget még mindig jobban szeretik, mint a sarat. Védekezésként mindenki másra esküszik, de az biztos, jól jön az UV-szűrős ruházat, a flakonszám felkent naptej, a napi 5 liter ivóvíz, meg szigorúan betartva óránként negyedóra szünet a közeli kézművesház hűvösében.

„Kedves olvasóink!” Milyen furcsa ezt leírni. Közvetlenül megszólítani azokat, akikhez folyamatosan szólni kíván az újságíró. Akiknek nyújtani akar valamit. És mégis, hajlamos megfeledkezni róluk.