Egy chicagói marketingest cége Párizsba küld, hogy a francia leányvállalatnál folytassa a munkáját. A fiatal lány nyelvtudás és helyismeret nélkül érkezik, előbbit a harmadik évad végére sem sikerül megváltoztatnia. Emily (Lili Collins) bátran, sokszor elbukva és sok sikert aratva manőverezik a párizsi mindennapokban, küzd a – lustának mutatott – francia, valamint a – kegyetlenül sikerorientáltnak beállított – amerikai munkakultúra, az európai és az amerikai mentalitás különbözősége, és a tipikusnak ábrázolt szerelmi kapcsolatok között, alakulnak – a legszorosabb persze nem francia – barátságai. Mindezt elképesztőbbnél elképesztőbb és időjárásfüggetlen outfitekben, (a párizsi kánikulát kifigurázó szóló részben is combcsizmában), fantasztikus gasztroélményeket, galériamegnyitókat és divatbemutatókat átélve, mosolyogva, mintha csak Instagram-sztorikban járnánk. Valójában ott is járunk. Emily ugyanis leginkább a közösségi oldalak marketing lehetőségeihez ért, és influencerkedik.
Az Emily Párizsban sok francia ellenérzését váltotta ki a róluk alkotott és bemutatott közhelyeivel, és Ukrajnában is érte kritika az egyik – ukrán – mellékszereplő negatív imidzse miatt.
Máshol sem osztatlan a siker, akad, aki azzal foglalkozik, hogy kiszámolja, mennyi pénzt költ Emily, így rámutatva, micsoda világban élünk; van, aki azért kritizálja, mert a szereplők túl szépek; és van, aki azt kifogásolja, hogy Párizst csak ikonikus helyszíneivel, tehát sematikusan mutatja be a sorozat. És mindez így igaz.
A műalkotás ugyanakkor műalkotásokat ihletett, mérges franciák graffitikben élték ki indulataikat, a sorozat meghatározó helyszíneire, a valóságban is létező étterembe és pékségbe pedig Emily-rajongó turisták zarándokolnak. De fontosabb és érdekes megfigyelni a finoman sugallt értékrendet.
A Netflixen megjelenő alkotások többségéhez hasonlóan természetesek az LMBTQI szereplők, magától értetődő a mindenféle másság elfogadása, legyen az feltűnő öltözködés, bőrszín, vallás, nem. Cáfolja az ageizmust, azaz az életkor szerinti diszkriminációt, Emily francia főnöknője, Sylvie (Philippine Leroy-Beaulieu) tökéletes példa arra, hogy nemcsak huszonévesen lehet valaki vonzó nő, amerikai főnöknője, Madeline (Kate Walsh) pedig arra, hogy kismamaként is lehet dolgozni. Ott az évtizede, de talán még néhány évvel ezelőtt is még szinte elképzelhetetlen jelenet, amelyben a menő fiatalok vonattal utaznak Provence-ba, ahelyett, hogy nagy teljesítményű autóval száguldanának a sztrádán. És ha mindez nem volna elég, Gershwin: a szimfonikus mű, az Egy amerikai Párizsban említésével saját magát is képes iróniával nézni az alkotógárda.
Szóval nem kell annyira komolyan venni a közhelyeket, nem kell túl komolyan venni az egész szériát és magunkat sem. Az Emily Párizsban ugyanis nem akarja megváltani a világot, nem akar többnek látszani annál, ami: egy kánikulában lehúzott redőny mögött, vagy szürke őszi estéken nézhető szórakoztató sorozatnál.
Infó
Emily Párizsban 1.-3. évad, Netflix. A negyedik évad két részletben érkezik, 5-5 résszel: az első epizódok augusztus 15-étől, a továbbiak szeptember 12-étől láthatóak.
