Van jó randi, van rossz randi, és van a pokoli – ekképpen vezette fel egy Facebook-posztban egy hölgy érzékletes beszámolóját az állítása szerint Magyar Péterrel töltött „romantikus” hétvégéjéről, mire záporoztak a támadó, kétségbe vonó és hibáztató kommentek (elsősorban persze férfiaktól). Azóta már megdőlt, hogy kamuprofilról támadta volna be valamelyik megafonos troll a Tisza-alelnököt, hiszen a nő exkluzív interjút adott, minő véletlen, éppen a Tényeknek, még nagyobb részletességgel elmesélve a sztoriját, hatalmas kognitív disszonanciát okozva ezzel egyes Magyar-fanokban (vagy csak egyesek szerették volna, ha ezt okoz).
Magyar is reagált egy hosszú posztban, mire a „független” sajtóban elindult egy ádáz belháború, ki írta meg a „hírt”, ki nem, és ha nem, mi okból „hallgatta el”, mintha egy brazil szappanoperát néznénk, amit a Netflix rendelt be a propagandaminisztériumtól. Akár elhisszük az egészet – mert a másod-unokatesónk kollégájának a szomszédja ismert egy nőt, akivel történt hasonló, esetleg Magyar Péter frizurája hasonlít egy exünkére –, akár nem, mert úgyis csak be akarják mártani a „messiást”, leszögezhetjük, itthon sosem a logika számít, hanem az optika.
Mégis, a tízmillió igazságügyi pszichológus-szakértő felváltva elemzi a poszt és az interjú hitelességét, a válasz eredetiségét, mert az fix, hogy Magyar írta, de vajon hihetők-e az állításai, hogy tényleg megint a rogáni propaganda keze van a dologban, hogy a titkosszolgálat szedegeti le a kondizós képeket a telójáról, hogy megint felhasználnak egy nőt ellene, aki ráadásul volt fideszes képviselőjelölt. Persze már a Tények-riport szóhasználatában erős elfogultság tükröződik, például hogy Magyar Péter a Tinderen „vadászott” nőkre. Lehet ma Magyarországon úgy tízezer felhasználója a népszerű randioldalnak, ők biztosan kuncognak, vagy kikérik maguknak, hogy egy pszichopata sorozatgyilkos módszereihez hasonlítsák a netes partnerkeresést, ami barátok között is egy húspiac (kivételek persze lehetnek),
de még mielőtt elindulna a minek ment oda meg miért húzta jobbra és hasonló hibáztatások, inkább a randikultúrán kellene javítani, mert az pont olyan, mint az egész rendszer 15 év NER-rel: gátlástalanul átgázol bármely résztvevőn vagy szemtanún, miközben kielégíti magát.
Az ember lánya akár élőben, akár online belefuthat nagyon méltatlan és megalázó randihelyzetekbe, és akkor nagyon is jó teszi, ha kiírja magából, csakhogy sose jó alap, hogyha azért szánom rá magam erre, a Facebook színe előtt, vállalva még a népharagot is, mert a pasas politikai ambíciókat dédelget, marha sokan követik, de én majd jól leleplezem, hadd tudják csak meg, milyen traumát okozott nekem. Mert így pont azt a hatásfokot éri el, akár a Varga Judit-féle Frizbi-vallomás, a többi nő traumáit elkezdik relativizálni, politikai meg médiaügy és macsó iszapbirkózás lesz a történetéből ahelyett, hogy a sorstársak erőt meríthetnének belőle, kilépnének a szégyenkezés csapdájából, amibe a társadalom löki a megalázott vagy akár a bántalmazott nőket, és ők is elkezdhetnék elmondani a saját történetüket. Talán elindulhatna egy magyar metoo is a globális felkiáltás után, jobb később, mint soha, itt a vak komondorok udvarán. De mi még csak ott tartunk, hogy a férfiak által uralt narratívában és médiatérben próbálunk nőként megszólalni, és megkérdőjelezik vagy átkeretezik az igazságunkat, felhasználják a láthatóságunkat, megsarcolják s eltérítik a figyelmet, amit kivívunk magunknak egy bátor kiállással.
Nem kell ahhoz feministának lenni, hogy lássuk, mennyi kibeszéletlen, feloldatlan trauma van ebben az országban mindkét oldalon, ha csak a bináris nő-férfi felosztásról beszélünk, de azon túl is.
És nem kell nemek harcát se vizionálni, sokkal inkább a generációkét, ha már valamit, mert a most felnövő fiatalok sokkal öntudatosabbak, kevésbé kötik őket a begyöpösödött normák, meg a hallgatás belsővé tett parancsa. Persze a minták is erősek, lehet, hogy több generációba is beletelik, mire jobban leszünk, és addig még történnek pocsék dolgok, lesznek még „pokoli randik”, mert jelenleg semmilyen visszatartó erő nem működik, hogy ne legyenek: se jog, se nyilvánosság, csak a józan belátás és önmérséklet, ami meg valakinek van, másnak meg nincs, mint Schrödinger macskája. Ahhoz viszont, hogy eldöntsük, a macska él-e vagy már meghalt, végül nem lehet más tenni, ki kell nyitni a dobozt.
