Szétválnak, tekerednek, majd összekapcsolódnak Melkovics Tamás szobrai, melyek bár vasból, mészkőből és alumíniumból készültek, olyan érzést keltenek, mintha az anyaguk cseppfolyós lenne. A művész szerint a kortárs szobornak szakítania kell a klasszikus ábrázolással, de inspirációt meríthet abból. – Nem akarom magam egy adott korstílushoz kötni, kortalan szobrokat akarok létrehozni, hogy az egész emberi kultúrához szóljak – mondta lapunknak a művész.
A stílusát ezért folyamatosan fejleszti, és úgy véli, minden egyes munkája ennek az önfejlesztő folyamatnak egy stációja. 2011-ben Skóciában az Erasmus ösztöndíja idején például agyagból mintázott, csiszolt, majd égetett ki végletekig leegyszerűsített domború formákat. Egy ponton viszont ezek a plasztikák nem nyújtottak neki izgalmat, így elkezdte azokat sokszorosítani és összeilleszteni, hogy komplex rendszereket készítsen belőlük, mint amikor egy sejt osztódni kezd.
– Tetszett az új ábrázolás, de túl akartam lépni rajta, így eldöntöttem, hogy ezután a munkáimhoz bármilyen anyagot felhasználok és bármilyen formát létrehozok belőlük – mondja Melkovics. 2019 nyarán megismert egy új technikát, a homoköntést a dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelep és Szimpóziumon. Ezután olyan szobrokat kezdett készíteni, melyek elemei tetszés szerinti sorrendben variálhatók, így a művész azokat minden egyes tárlatán más-más kompozícióban mutathatta be, és persze a szobrok mérete is eltért.
– Olyan fluid rendszert akartam létrehozni, ami sokkal nagyobb fokú dinamizmust enged meg a komponálás során. Ezzel szemben a klasszikus szobrászat lassú, nehézkes és technikaigényes procedúra, amelyben egy kompozíció átalakítása sokkal több időt vesz igénybe vagy szinte lehetetlen
– véli az alkotó, hozzátéve, a festészet, az irodalom vagy a zene terén is sokkal szabadabban és gyorsabban lehet az éppen készülő művet alakítani.
Az új technika lehetővé tette számára, hogy az egyes elemekre úgy tekintsen, mintha azok felnagyított molekulák lennének, melyeket kedvére kapcsolhat össze, így hozva létre kötéseket és rendszereket. Tárlatain a szobrok más-más alakot is kaptak, de a művésznek idővel fárasztóvá vált, hogy a kiállítóterekben hét-nyolc órán át rakja össze az egyes alkotásokat. Így döntötte el, hogy a későbbi művek – például a mostani kiállítás szobrainak – egyes elemeit már összeragasztja, hogy azok végleges formát kapjanak, illetve visszanyúlt a klasszikus szobrászathoz, az ANDRO című szobrát például már mészkő modulokból faragta ki.
Utóbbi alkotásnak ráadásul lába és kör alakú feje is van, így a néző gondolatban az elemekből összeállíthat egy amorf emberi testet. Melkovics szerint így a befogadó jobban tud kapcsolódni a műhöz, nem úgy, mintha egy tisztán absztrakt alkotást nézne.
– A szobrászat történetében mindig kiemelt szerepet kapott az ember, mint az ábrázolás tárgya, hiszen az alkotó magából indul ki. Sok esetben a szobor teste le is válik a fejről. Ilyenek például a nagy méretű olmék bazaltfejek a mexikói dzsungelben vagy az óriási, kőből faragott fejszobrok a Húsvét-szigeten
– mondja Melkovics Tamás, aki a kiállításra szintén készített egy hasonló alkotást.
A Konténerfej című munka egy hetven centiméter magas, rozsdás vasból készített „megskalpolt” emberfej, melynek a belsejében különféle, a művész által készített korábbi szobrok, illetve azok töredékei és modelljei fekszenek egymás hegyén-hátán. – Ez a sok tárgy mind benne van a fejemben, melyben párhuzamosan futnak a gondolatok, amikből aztán egy-egy mű megszületik. Én olyan vagyok mint egy gyerek, aki az építőelemeivel játszik. Szeretem is, ha a műveimben megjelenik ez a frissesség, az emberi mivoltom. Ha ugyanis a művészetben nem abból indulunk ki, hogy mit nem lehet, hanem hogy mit lehet, abból nagyon izgalmas dolgok fognak születni.
Infó: Melkovics Tamás, Chance of Waves, Einspach Fine Art & Photography. Megtekinthető július 19-ig
