- A katarzis nem letölthető

Miben különleges az Ördögkatlan?

Összművészeti mezítlábas fesztivál, ahol egyenrangúnak tekintjük az összes minőséget fölmutató műfajt, függetlenül attól, hogy az éppen trendi vagy nem, sok látogatót hoz vagy keveset. Számunkra egyformán fontos a Carson Coma és Háy János, Korniss Péter és Dresch Mihály, a kortárs tánc és egy populáris, népszerű vígjáték. A legbátrabban kísérletező színházi vagy zenei produkcióknak is örülünk. Kiss Mónival, akivel a kezdetek óta együtt szervezzük a fesztivált, megtapasztaltuk, hogy olyan sokféle és igényes a közönségünk, hogy ez nem jelent kockázatot, ugyanakkor azoknak is szeretnénk élményt nyújtani, akik nagyon ritkán találkoznak akár színházzal, akár képzőművészettel, performance-szal, tánccal. Persze, veszünk „kész termékeket” is, a Kiscsillag koncertje nálunk „csak” Kiscsillag-koncert. De a legtöbb fellépő nem egy estét, hanem 4-5 napot tölt a katlanban, ami lehetővé teszi a közösségi élményt, kapcsolatok kialakulását. Emellett nagyon sok program kifejezetten az Ördögkatlanra készül. Van, amelyik azután tovább él, de olyanok is, amelyeknek csak a fesztiválon lehet részese bárki, mert szerintünk az „itt és most” élménye a legfontosabb.

Nem érzik, hogy ez a koncepció szembemegy a korral?

Talán igen, de nem véletlenül. Idén is lesz például offline rezervátum, ami tavaly már igazi indián tábor volt Cseh András vezetésével. Ő a hatvanas években bakonyi indián tábort alapító – az Ördögkatlan egyik örökös fővédnöke – Cseh Tamás fia. A Beremend központjában felállított tipikbe sem telefont, sem más elektronikus kommunikációs eszközt nem lehet bevinni. Elvégre a katarzis nem letölthető.

Hogyan reagált – a fesztiválműfajból adódóan főként fiatal – közönség az offline kényszerre?

Jól. Ezek a sátrak egy-egy témakört jelenítenek meg. Egyikben például a mesterséges intelligenciáról lesznek beszélgetések. Eljön a 89 éves Húsvéti Tibor, aki az életéről mesél, mint egy törzsfőnök. Minden este más-más, sokak által szeretett ember – Kollár-Klemencz László, Vecsei H. Miklós, Víg Mihály, Lovasi András – vezetésével Cseh Tamás és Bereményi Géza dalait éneklik együtt, és készülnek egy nagy közös éneklésre, ami a Balaton zenekar koncertje után lesz Nagyharsányban, a Narancsligetben.

A mesterséges intelligenciáról olyan sátorban beszélgetni, ahova nem lehet mobiltelefont vinni – ebben van némi ellentmondás.

Van, de nem arról beszélgetnek majd, hogy hogyan kell használni, hanem együtt gondolkodnak arról, kell-e.

Mennyire vannak jelen a helyiek közönségként és szervezőként, szállásadóként, fesztivál dolgozóként?

A többség szereti a fesztivált. Részt vesznek a szervezésben, a vendéglátásban, szállást adnak ki, munkalehetőséghez jutnak. A 200 milliós költségvetésű ötnapos fesztivál abban a kicsi - Villány, Harkány, Siklós háromszög által körbefogott - térségben körülbelül 350 millió forintos költést eredményez. Másrészt a program összeállításánál figyelembe vesszük a helyi igényeket. És amikor egy nagyharsányi lakó együtt ebédel a menzán Udvaros Dorottyával, akkor egyrészt valószínűleg kíváncsi lesz Dorottya estjére, másfelől büszkévé teszi ez a dolog. Megtartjuk a színházi belépésnél a sorszámos, a kézi munkás változatot, részben azért, mert sokan a helyiek közül még mindig nem bánnak jól az okostelefonnal, másrészt azért - amit maguk a sorba állók mondtak -, mert a várakozás közben kis közösségek és nagy barátságok alakulnak ki.

Tizenhét fesztivál megszervezésének tapasztalatával mennyire nehéz megszerezni a szükséges pénzt? Milyen arányú az állami támogatás, a saját bevétel és a szponzoráció?

Egy összművészeti fesztivál jegybevétel szempontjából nem tud versenyezni egy rock fesztivállal. Egy több helyszínes, nyitott fesztivál különösen nem egy körbekerített egy helyszínes rendezvénnyel, ahol mindenki egy helyen van és a vendéglátás nagyon sok pénzt be tud hozni. Nálunk hatvan helyszín van, sokszor csak egy-két órás programmal. Mire ott elkezdene valaki kürtös kalácsot árulni, már véget is ér az esemény és kiürül a tér. Így aztán mi állami támogatásra szorulunk. Ehhez – hiába a csaknem két évtizedes múlt – még mindig lobbizással, és még talán vállalható kapcsolatok építésével, százas nagyságrendű emailekkel, telefonokkal, előszobázásokkal tudjuk megszerezni a pénzt az államtól. Hozzá kell tennem, soha senki nem szólt és nem is kísérelt meg beleszólni a programokba. Mégis, lehet, hogy gőgös vagyok, de tizenhetedszer miért kell nulláról gyűjtenünk a pénzt? Ez nagyon megalázó. Másrészt a magánmecenatúra ma Magyarországon egyszerűen nem létezik.

Miért nem?

A minap a Stúdió K művészeti igazgatója hívott fel, és kért segítséget a Katlanba tervezett, ifj, Vidnyánszky Attila főszereplésével zajló Néró-produkciójukhoz. Azt feleltem, megpróbáljuk megoldani, de tudj róla: két süllyedő hajó kapaszkodik egymáshoz. Kétségtelen, hogy a tao adókedvezménnyel néhányan borzalmasan visszaéltek, de a megszüntetésével a vízzel együtt a gyereket is kiöntötték a lavórból.

A program politikai oldalaktól függetlennek tűnik. Ott lesznek a Freeszfe és az SZFE diákjai is. Lehet ez konfliktusmentes helyzet?

Bármennyit is tett érte az én generációm és a nálam fiatalabbak is, hogy megtörténjen a kettészakadás, a mai 20-30-asok szerencsére még másképp léteznek. Talán túl romantikus vagyok, de a mi szerepünket abban látom, hogy ők együtt mutassák meg a fiatalság szépségét, frissességét, energiáját, tehetségét.

Olvasta Vecsei H. Miklós legutóbbi segélykiáltását?

Igen.

Mi jutott eszébe?

Nagyon tiszteltem az őszinteségét, és nagy az ijedtség bennem, hogy ennyire kiszolgáltatja magát az őszinteségével. Úgy tűnik, az őszinteség ezzel jár. És közben azt gondolom, - jóban vagyunk, de nem beszélgettem vele erről a döntéséről -, hogy kihívta maga ellen Magyarország kommenthadseregét. Rettentő kiszolgáltatottá vált.

Tud az Ördögkatlan az ellen tenni, hogy legközelebb, ha valaki a Nemzeti Színházba szerződik, ne átkozza ki a másik politikai oldal, és fordítva? Lehet szakmai szempont egy ilyen döntés?

Ez vezet bennünket. Bemutatjuk az ifj. Vidnyánszky Attila rendezte Az öngyilkos című előadást a beregszászi társulattal, amit a Nemzeti Színházban játszottak. Ezt a produkciót már lábon megvettük, mert Attilában bízunk és mert segíteni akarunk: hiszen a társulat fele férfi, a fiatal férfiak pedig két éve itt dekkolnak, nem tudnak hazamenni, találkozni a szeretteikkel. Nem az volt a szempont a meghívásuknál, hogy hol mutatták be az előadást. Szóval azon vagyunk, hogy minél többféle gondolkodású embert hívjunk el. Az elmúlt 17 év alatt azt tanultam meg leginkább, mennyire sokfélék vagyunk.

Mezítlábas fesztiválnak nevezte magukat. Miért?

A pénzhiány miatt muszáj kreatívnak lennünk, hogy létre tudjuk hozni a fából vaskarikát. Hajdú Szabolcs Kálmán napját évekkel ezelőtt nálunk játszották mint színházi előadást. Most a belőle készült filmet vetítjük le, és lesz vele beszélgetés is. Nem tudunk egy klasszikus zenei nagykoncerthez megfelelő hangosítást megfizetni, Dinyés Dániel kitalálta hát, hogy a beremendi mélyvizes medencére építsünk színpadot, és használjuk ki, hogy a víz jól viszi a hangot. Úgyhogy a következő évre már megvan a terv: a vízen járunk, mezítláb persze.

Infó: Ördögkatlan. Július 30. – augusztus 3. Beremend, Nagyharsány, Szoborpark, Mokos, Vylyan