Ha az Egyesült Királyságban nem is érezhető ugyanaz az eufórikus kormányváltó hangulat, mint az 1997. május 1-jei választást, Tony Blair hatalomra kerülését megelőző várakozás idején, a lakosság nagyon nem bánná már, ha véget érne a hathetes intenzív választási kampány, melyben a két nagy párt ugyanazokat az érveket ismételgeti napról napra. Hacsak az utolsó napokban nem történik valami világrengető változás, péntek délelőttre Sir Keir Starmernek hívják majd a brit kormányfőt.
A Konzervatív Párt gyakorta negatív és a finisre egyre több személyeskedéssel súlyosbított korteshadjáratának végkifejletében Rishi Sunak a The Sunday Telegraph-nak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy „már csak napok vannak hátra az ország megmentésére a Munkáspárt karmaiból. Mindenkit arra kérek, ne adja meg magát. Minden nemzedéket bankcsődbe fognak juttatni, minden életkort érinteni fognak az adóemelések – az ingatlanlétrára való felkerüléstől kezdve a családalapításon és a magániskolai tandíjakon keresztül a megtakarításokig, az állami nyugdíjig, végül a hagyatékig”. Állítása szerint a Labournek a vérében van a gazdaság tönkretétele. A 2010-es kormányváltáskor a pénzügyminiszter első helyettese kis cédulát hagyott hátra íróasztalán utódjának, melyen jelezte, sajnálja, de az államkassza kiürült. Az elmúlt napokban a Munkáspárt fölénye egyes pollokban 4 százalékkal csökkent a Konzervatívok előtt, amiben szerepet játszhatott, hogy az utolsó pártvezetői tévévita során Rishi Sunak kilencszer nem kapott hiteles választ arra a kérdésre, hogyan képzeli visszaszorítani Sir Keir a rekord magas bevándorlást, mint ahogy nem derült ki egyértelműen az sem, milyen álláspontra helyezkedik a felfokozott figyelmet kapott transgender vitában sem.
Az elnöki jellegű, Sunakra és Starmerre épülő kampányban üdítő mozzanat volt, hogy a hétvégén végre egyszerre szólalt meg Sir Keir és a várható kormány második embere, Rachel Reeves, jelenlegi árnyék-pénzügyminiszter.
A The Sunday Times-nak adott közös interjújukban érzékeltették, hogy hasonló szoros, sok évre visszanyúló személyes, baráti kapcsolatra épülő együttműködésben gondolkoznak, mint amilyen egykor Tony Blairé és Gordon Browné, majd David Cameroné és George Osborne-é volt. Első számú célkitűzésük a gazdasági stabilitás. A tory nagyágyúk által felvetett aggodalmakkal ellentétben nem tartanak attól, hogy a „szupertöbbség minden kontrollt nélkülöző hatalommal járna és veszélyes vizekre sodorná az országot”. A Munkáspártot a tory kampány vakmerő ígéretekbe szorította be az adóemelésekkel kapcsolatban. Ezek elkerülése csakis a növekedés fokozásával érhető el, ezért kiemelt fontosságot kap a befektetők megroggyant bizalmának visszaszerzése. A franciaországi és amerikai bizonytalanság fényében egy megnyugtató brit politikai-gazdasági környezet bátorítást adhat az invesztoroknak és felvillan egy 2,5 százalékos megélénkülés lehetősége is.
Ugyanez a Sunday Times kiadás arról is elhíresült, hogy Rupert Murdoch sajtómágnás brit lapjai közül elsőként állt ki a Munkáspárt mellett. Mint a szerkesztőségi cikk fogalmaz, a Konzervatívok „eljátszották a kormányzásra való jogukat. Eljött az idő, hogy a Munkáspártra bízzuk a vezetés kompetenciáját”. Eddig a legbefolyásosabb lapok közül a Financial Times, az Observer, az Independent és a Mirror biztosították támogatásukról a Labourt, míg az Express, a Mail és a Telegraph lapok hűségesek maradtak a torykhoz. Igazán izgalmas kérdés, vajon Murdoch Sun-ja is elkötelezi- e magát Sir Keir mellett?
Éles szócsatákat vívott a brit miniszterelnök és a Munkáspárt vezetője a választások előtti utolsó televíziós vitánA Munkáspárt korábban öt ún. nemzeti kötelezettségvállalásban foglalta össze programját. A növekedésen túl ezek közé tartozik az állami tulajdonban lévő Great British Energy tiszta energia vállalat felállítása, mely 2030-ra képes lesz beváltani a net zéró kibocsátás ígéretét. Az új kormány felére csökkentené a bűnözést és helyreállítaná a rendőrségbe és az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat. A gyermekgondozás és az oktatás reformjával kész lebontani az anyagi gondokkal küzdő családokban felnövő ifjúság előtt tornyosuló akadályokat, végül az NHS, az ingyenes egészségügyi ellátás megújulásával javítaná a legsúlyosabb, gyilkos betegségekkel szembeni fellépést és a hosszú, egészséges életet.
Ahogy a kampány elején Nigel Farage váratlan szerepvállalásával gyors népszerűségre tett szert a szélsőjobb, populista Reform UK párt, úgy a végére a lakosság rokonszenve erősen megcsappant az ellentmondásos mozgalom iránt.
Sokat ártott, hogy Farage a Nyugatot tette felelőssé, állítva, hogy Oroszország provokálásával kikényszerítette Putyinból Ukrajna invázíóját. Az elmúlt napokban súlyosbította a párt helyzetét, hogy a Channel 4 kereskedelmi televízió titokban rögzítette, amint Andrew Parker aktivista nyomdafestéket nem tűrő jelző kíséretében „pakinak” nevezte Rishi Sunakot. A kormányfő leplezetlen haraggal reagált a kislányait megfélemlítő rasszista kitörésre. Mindeddig, azon kívül, hogy a tory vezető a szigetország első ázsiai származású hindu vallású kormányfőjeként vonult be a történelembe, etnikai háttere semmilyen szerepet nem játszott. Sunak hétfőn gúnyt űzött Farage leplezetlen becsvágyából, hogy a Reform számítson majd az első számú ellenzéki pártnak.
Nigel Farage gyorsan megszabadult az összesen három, fajgyűlöleten, illetve homofóbián kapott ún. „rothadt almától”, ugyanakkor a tévéállomás leleplezését „korábban soha nem tapasztalt lejárató támadásként” élte meg. MIndeközben a Konzervatívok elnöke felkérte a köztisztviselői kar fejét, hogy vizsgálja ki az ABC állítását, miszerint Oroszország beavatkozik a brit választási kampányba. Az ausztrál tévétársaság szerint öt, összesen közel 200 ezer személy által követett, koordinált Facebook oldalon jelentek meg ismételten ugyanazok, a Reform párt támogatására felszólító szövegek és képi elemek. Oliver Dowden miniszterelnök-helyettes az esetben „a bizonytalan világunkban a demokráciára leselkedő veszély megnyilvánulását” érzékelte.
Július 4-én tartják a parlamenti választásokat Nagy-BritanniábanKatasztrófa előtt a toryk