- A „nagygitár” – ahogy ő hívta – volt a kedvenc hangszere, bár nem is volt neki túl sok – meséli a Népszavának Katona Klári, az egykori Babos felesége. - Ezen a hangszeren találta meg a saját hangját, és ez a legfontosabb egy muzsikusnak – folytatja Katona Klári, aki szerint nem az a kérdés, hogy valaki jó zenész-e vagy sem, hiszen rengeteg jó muzsikus van, hanem az, hogy kinek van saját hangja. - Ő ezen a gitáron találta meg igazi hangját, amit sosem veszített el, amitől markánsan, bárhonnan, bármikor felismerhető a játéka. Ezen tudott igazán mesélni – teszi hozzá.
A mesélés fontosságáról Babos is gyakran beszélt, Böjte József róla készült portréfilmjében például így fogalmazott: „aki nem mesél, az hangszertulajdonos, nem zenész”.
A gitár mérete miatt különleges vitrinbe kerülő, legendás hangszert látva valamennyi, a BMC Opus Jazz Clubjába belépő muzsikus és zeneszerető Babos emlékét éltetheti. A mai szűk körű ünnepségen Lamm Dávid, Babos volt növendéke szólaltatja meg a gitárt. A cél az, hogy évente legalább egyszer kézbe vegye valaki és játsszon rajta, elvégre a hangszereknek is – mint minden tárgynak – rosszat tesz, ha nem használják. Arról, hogy kié lehet majd ez a megtiszteltetés, Gőz László, a BMC alapító-vezetője dönt.
Babos, amellett, hogy Magyarország egyik legnagyobb jazzmuzsikusa volt, tanított is – közép és felső fokon, a Kőbányai Zeneiskolában és a Zeneakadémián.
- Az ő nagyságában az egyik legfontosabb, ahogy útra tudta bocsátani a növendékeit. Mindenkit úgy tudott tanítani – vagy ahogy ő szerette inkább mondani: konzultálni velük – hogy a legjobb önmagává tudjon válni. Nem hallatszanak a játékukon az ő stílusjegyei, és ez nagyon nagy ritkaság – emeli ki Katona Klári, aki a kérdésre, miszerint másképp tanított-e a Zeneakadémián mint a Kőbányai Zeneiskolában Babos, így válaszol: - Nem, mert aki elindult a zenésszé válás útján, annak tőle ugyanaz járt – utal a lényegre. - Ettől később mindenkinek olyan maradt a kapcsolata vele, hogy tudtak egymásról, ő mindig pontosan tudta, ki mit csinál, kivel játszik, hol van, külföldön vagy Magyarországon.
Babos többször is beszélt arról, hogy egyedül nem szeretett játszani. - Azt gondolta, hogy nagyon szomorú dolog egy szobában ülni, egyedül gitározni és önmagát javítgatni. Azért is tudott annyira tanítani, mert ezek a konzultációk kiváltották a gyakorlás nagy részét, fejben ekkor születtek meg a gondolatok arról, hogy merre és miben kell fejlődni, mire kell figyelni.
Amennyire szabadon játszott, annyira szabadon is tanított, csak ahhoz ragaszkodott, hogy meglegyenek az elhagyhatatlan alapok, amelyek kijelölik azt a keretet, amin belül szabadon lehet álmodni. - Nagyon lehetett mellette tehetségesnek lenni – hangsúlyozza Katona Klári.
Sokan írták róla, hogy világsztár lehetett volna, ha Nyugaton, Amerikában csinál karriert. Felmerül a kérdés, volt-e benne keserűség amiatt, hogy itthon maradt. - Nem. Felvették Amerikában a Berkley-re, de nem kapott útlevelet. Ekkor választania kellett: disszidens lesz, vagy itthon marad. Döntött, és miután ez a saját döntése volt, sosem bánta meg – válaszolja Katona Klári a felvetésre.
A magyar jazz történetének meghatározó gitárosa fiatal zenészként vágyakozva nézte egy stockholmi kirakatban a különleges hangszert, amelyet 1934. óta gyártanak – derült ki Böjte József portréfilmjéből. Megvette, évtizedeken át játszott rajta. Ma pedig „oda kerül, ahol lennie kell, ahol ő is lenni szeretne, ha még élne. Ez így van jól, ez így kell, hogy legyen” – zárja szavait Katona Klári.
