;

abortusz;eutanázia;embrió;mesterséges megtermékenyítés;génmódosítás;

Az abortusz
megítélése eltérő:
sok nő úgy
véli, joga van
rendelkezni saját
teste felett

- Morális dilemmák a fogantatás körül és a halál árnyékában

Világszerte heves vita zajlik számos, az élet kezdeti és végső szakaszát érintő etikai kérdésről. Elsősorban a mesterséges megtermékenyítés, a génmódosítás, a művi abortusz és az eutanázia témakörökben folyik a közéleti diskurzus, melyben a legélesebb ellentét a vallásos és a világias gondolkodás között feszül.

Az emberi lényeg

Bevezetésképen érdemes néhány alapfogalmat tisztázni: ezek az „élet”, az „élő”, az „élőlény”, az „emberi lény” és a „személy”. E kifejezéseket nem szokás szétválasztani, pedig lényegi a különbség, hiszen pl. az emberi élet jóval erősebb jogi védelem alatt áll, mint bármilyen más organizmus élete. A megtermékenyített petesejt (zigóta), hasonlóan a többsejtű szervezetek sejtjeihez, nem élőlény, mivel önállóan nem életképes. Élőnek viszont tekinthető, hiszen életjelenségeket mutat, ezért állítható, hogy az élet a megtermékenyítéssel kezdődik. Vajon akkor válik a magzat élőlénnyé, amikor először dobban meg a szíve? Ultrahanggal a szívverés az 5-6. hétben mutatható ki, sőt, a szívcső már a 22-23. napon elkezd lüktetni. Vagy ott húzzuk meg a demarkációs vonalat, amikor a magzat már mozog, vagy később, amikor érezni kezd? Az idegcső a 18. napon jön létre, de az agy csak a 10. héttől kezd el működni. A 24. hét egy természetesnek tűnő határt jelöl, mivel innentől a magzat a jelen orvosi technológiával az anyaméhen kívül is jó eséllyel életben tartható.

A másik alapvető kérdés: mikortól tekinthető emberi lénynek a fejlődő élet? A katolikus egyház a zigótát is embernek tartja, ami az uralkodó vélekedés szerint már lélekkel is áthatott. A tudomány nem ismeri a lélek fogalmát, viszont ma már képes egyetlen testi sejtből a teljes szervezetet létrehozni. Ezt az teszi lehetővé, hogy sejtjeink tartalmazzák az egész test komplett genetikai programját. A zigóta annyiban különbözik más sejtektől, hogy e program kibontására természetes módon képes. Ha az egyénre jellemző genetikai állomány létrejötte lenne a kritérium, akkor a fogantatás pillanatától embernek számítanánk. Azonban egyetlen sejtet, legyen az bármilyen, abszurd lenne Homo sapiensnek tekinteni pusztán azért, mert rendelkezik az emberré válás potenciáljával. Az embriót és a korai magzatot is nehéz más gerinces állatokétól elkülöníteni, ideiglenesen még kopoltyúíveink is kialakulnak. Sokan az „ontológiai méltóság” kifejezéssel próbálnak filozófiai alapot szolgáltatni arra a koncepcióra, hogy az ember „veleszületett értéke” már a fogantatásnál jelen van. Lehetséges ugyan elvont ideák vagy biológiai szempontok alapján határokat húzni, hogy mikortól tekintsük a fejlődő szervezetet élőlénynek vagy emberi lénynek, de ezek mind szubjektivitással terheltek. Az élet jogi védelmét illetően valójában nincsenek abszolút mércéjű referenciapontjaink, ezért önkényes szempontok alapján kell megközelíteni a kérdést.

Az emberi mivoltunk meghatározására egyébként az intelligenciánk tűnik a legmegfelelőbb jelöltnek, hiszen egyedülálló kognitív képességeink teszik lehetővé többek között a szimbólumokra épülő nyelv, a tudományos gondolkodás, valamint a komplex szociális struktúrák kialakulását. Ha azonban az értelmünket tekintjük az emberi esszenciának, akkor gondban leszünk nemcsak a magzat, hanem pl. a különféle demenciában szenvedők megítélését illetően is. Sőt, ezzel diszkriminatív, ontológiai különbséget tennénk fajunk eltérő mentális képességekkel rendelkező egyedei között is. A tudat szükséges ahhoz, hogy felfogjuk, mi történik körülöttünk. Azonban ennek kialakulásához kötni az emberi lényeget, szintén problémás, hiszen fokozatai vannak éles határok nélkül, sőt, a magasabb rendű állatok is rendelkeznek vele. A mély-kómában fekvő embereknek nincs működő tudatuk: mégsem állíthatjuk, hogy emiatt nem élők, vagy nem emberek. Egy agyhalott viszont halottnak számít orvosi és jogi értelemben egyaránt, pedig a testét gépekkel életben lehet egy ideig tartani. A puszta létezés mellett az értelmes, méltóságteljes és szenvedésektől mentes élet szintén az emberi lényeg alapját képezi. A magzattal kapcsolatban a „személy” kifejezés is gyakran előkerül. Én úgy vélem, egy személyt az öntudat megléte definiál, ezért itt inadekvát az etikai kontextusban való használata.

Az élet előtti pillanatok

A mai ember törvényesen szentesített monogám kapcsolatban él. A világias társadalmak elfogadnak ettől eltérő kapcsolatformákat és az ezek keretében gyakorolt szexualitást is. Ezzel szemben a katolikus egyház úgy tanítja, hogy az intim együttlét a házasság szentségén kívül bűnnek tekintendő. Az egyházi felfogás szerint a házasságon belüli nemi aktus alapvető célja a gyermeknemzés, de elfogadhatónak tartják, ha azt kötelékerősítési célzattal végzik. Az önkielégítés viszont tilos, hiszen az eltéríti a szexualitást annak teremtői céljától – szól a teológiai fáma. Nehéz felfogni, vajon a biológiánk miért úgy lett megalkotva, hogy a vallási elvárások teljesítése közben folytonos kísértést érezzünk a bűnre. A szexualitást örömszerzés céljából is gyakoroljuk, ezért nem kívánt terhességek is előfordulnak. Ennek megelőzésére különféle mesterséges fogamzásgátló módszerek állnak rendelkezésre. A klerikális álláspont szerint ezek alkalmazása erkölcstelen és tiltott, mivel sérti Isten tervét. E keménykalapos, más nézőpontból elvhű felfogás napjainkban komoly akadálya az Afrikában zajló népességrobbanás hatékony kezelésének.

Mesterséges megtermékenyítés

Az in vitro fertilizáció (IVF) során laboratóriumi körülmények között végzik a megtermékenyítést, melyre többnyire akkor kerül sor, ha a természetes mód nem működik. A katolikus egyház jellemzően ellenzi az IVF minden formáját, mert úgy véli, ez beavatkozás az élet természetes létrejöttébe és ezzel megszentségteleníti azt. A protestáns közösségeken belül léteznek elfogadóbb nézetek is. Az egyes országokban eltérő törvények lehetnek: van, ahol ily módon tilos a gyermekáldás az élettársi kapcsolatban lévők, az egyedülállók és a homoszexuális párok számára. Egyes országokban csak közeli rokon adhat petesejtet, és eltérők lehetnek a kritériumok a donorok életkorát illetően is. Magyarországon a közelmúltban állami feladattá minősítették az IVF kivitelezését azzal a célzattal, hogy széleskörűen elérhetővé tegyék e szolgáltatást. A szigorú szabályozás miatt azonban sok gyermekvállalást tervező kénytelen a környező országokban keresni a megoldást.

A preimplantációs genetikai teszt (PGT) során megvizsgálják az IVF-fel előállított embriókat különféle genetikai, főként kromoszomális rendellenességeket illetően, s ezáltal kiválaszthatják az ezekkel nem rendelkezőket a beültetésre. Európa több országában (Németország, Ausztria, Svájc, Svédország, Olaszország) nem, vagy csak igen szigorú feltételekkel engedélyezik a PGT-t, melynek fő indoka, hogy e módszer csorbítja az embriók esélyegyenlőségét. Gyakran merül fel az az érv is, hogy ez egyfajta embernemesítés (eugenika), melynek igen rossz történelmi konnotációi vannak. Véleményem szerint egy olyan törvény, melynek megalkotását egy tűhegynyi sejtcsomó más sejtcsomóval szembeni diszkriminációjának elkerülése motiválja, az egyenlőség eszméjének alapvető félreértésén alapul. Némileg hasonló etikai problémát vet fel annak genetikai alapon való eldönthetősége, hogy fiút, vagy lányt szeretnénk.

Az IVF protokoll során rendszerint több embrió keletkezik, mint amennyi végül beültetésre kerül. A feleslegessé válókat egy idő után elpusztítják, esetleg kutatási célra bocsátják. Az ezredforduló környékén nagy vita folyt az ilyen embriókból nyert őssejtekkel kapcsolatban. Az USA-ban a Bush-adminisztráció tiltotta az állami források felhasználását új humán őssejtek előállítására, ezért sok kutató hagyta el az Államokat, főként ázsiai laborokban folytatva a munkát. Európában sem volt kedvező a politikai klíma e gyógyításban nagy potenciállal rendelkező tudományterület műveléséhez. Barack Obama beiktatásának első napján elnöki rendelettel eltörölte az ún. őssejt-törvényt. Közben Európa is megbékélt a korábban egyértelműen ideológiai okok miatt korlátozott őssejtkutatással. Persze visszalépések is történnek, mint amilyen pl. az Alabamában idén életbe lépett törvény, mely szerint a fagyasztott embriók is gyermekeknek számítanak. Ebből következően, a fel nem használt embriók elpusztítása gyilkosságnak számít. Ez a helyzet alaposan feladta a leckét számos lombikbébi-program által anyaságot tervező nőnek, akik nyilván a liberálisabb (tag)államokban fogják megoldani a „problémát”. Óriási vitákat generál a néhány országban engedélyezett megmentő testvér (savior sibling) kérdése. E gyermekek azért fogantatnak, mert beteg testvérük számára szükség van bizonyos szövetekre, melyek elsősorban vér, csontvelő és bőr.

Genetikailag tervezett gyermekek: új eugenika?

A XX. század első felében számos országban (pl. USA, Svédország, Japán) a szellemi és genetikai betegségekben szenvedők sterilizációját tűzték ki embernemesítési célzattal. A legmesszebb a náci Németország jutott: a T-4 Eutanázia Program keretében becslések szerint 300 ezer fogyatékkal élő embert gyilkoltak le. A modern biológia fejlődésével egy új lehetőség adódott egyes betegségek genetikai úton való gyógyítására. Vannak, akik ezt is eugenikának tartják. A különbség azonban óriási: a géntechnológia nem negatív szelekciót hajt végre, hanem pozitív hatású az egyénre. Ma már széles körű társadalmi elfogadottsággal rendelkezik az ún. szomatikus génterápia, melyet gyermekeknél és felnőtteknél alkalmazhatunk bizonyos szövetek, szervek kezelésére. A szervezet összes sejtjét érintő csíravonal génterápiát egyelőre tiltja a nemzetközi jog, noha ezt egy kínai kutató megszegte (HIV-ellenálló ikreket „állított elő”); börtönbe is került emiatt. E technológia esztétikai korrekcióra való potenciális alkalmazása az ún. dizájner bébi koncepció. A genetikai beavatkozást illető etikai kifogások a teremtés vagy a természet rendjébe való intervenciót, valamint az emberi méltóság és a társadalmi egyenlőség elvének megsértését foglalják magukba. Megjegyzem, maga a gyógyítás is természetellenes, a partnerválasztás pedig erőteljes diszkriminációval terhelt; ezeknél mégsem merülnek fel hasonló ideológiai ellenvetések.

Művi abortusz

Az nemzetközi gyakorlat 12-24 hetes időpontra teszi az abortusz engedélyezését. A hazai jog szerint (1992. évi LXXIX. törvény a magzati élet védelméről) kizárólag szociális okból, vagy bűncselekmény esetén végezhető 12 hetes korig a művi abortusz; illetve 24 hetes korig van erre lehetőség, ha a magzat súlyos betegséggel rendelkezik, vagy az anya élete veszélyben forog. Az Egyesült Államokban e téma hosszú ideje éles politikai és társadalmi viták tárgya. A republikánus többségű Legfelsőbb Bíróság döntése nyomán 2022-ben a szabályozás jogköre szövetségiből tagállami illetékességbe került. Több, elsősorban a Biblia-övezetben található állam, élve a lehetőséggel, szigorította, vagy betiltotta az abortuszt. Idahóban még az sem engedélyezett a sürgősségi osztályra került nők számára, hogy az életüket megmentő stabilizáló kezelést kapjanak, ha emiatt a magzat sorsa veszélybe kerülhet; abortusz kizárólag akkor végezhető el, ha maguk a terhességi komplikációk jelentenek komoly kockázatot.

A pro-choice mozgalom elsősorban a nők testi autonómiája mellett száll síkra. Sok nő úgy véli, joga van eldönteni, akar-e gyermeket, és ha igen hányat. „Az én testem, az én döntésem” – mondják tüntetőleg a szabadságpárti hölgyek. Valójában a magzat nem egészen a női test része, hiszen önálló genetikai állománnyal rendelkezik, és nem egy szerv, amely nélkülözhetetlen az anya szervezetének működéséhez. Az anya teste „csupán” védi és táplálja a magzatot. A szociálpolitikai megközelítés szerint a társadalomnak szüksége van a gyermekekre, mert nem lesz, aki termelje a nemzet jövedelmét, és eltartsa majd a növekvő számú nyugdíjasokat. Hazánkban ez utóbbi különösen kritikus kérdés, hiszen az alacsony termékenységi ráta mellett magas az elvándorlás is. Gyakori liberális érv, hogy a nők nem a családpolitika kiszolgálói, és hogy a szigor helyett a nem kívánt terhességeket kellene megakadályozni pl. a felvilágosítás módszerével. Továbbá olyan körülményeket kellene teremteni, hogy egy nő akár egyedül is képes legyen gyermekeket felnevelni, nem pedig ideológiai alapon hátrányos helyzetbe hozni az ilyen élethelyzetbe kerülteket – állítják.

A pro-life mozgalom az élet mindenáron való védelmét képviseli, elsősorban a konzervatív politika részéről vallásos áthallással, de vannak etikai és emberi jogi alapon nyugvó világi érvek is. Sokan azokra a tanulmányokra hivatkoznak, melyek szerint az abortuszról lemondó nők többsége nem bánta meg, hogy végül így alakultak a dolgok. Több felmérés azonban éppen ellenkező eredményre jutott: az egyik legismertebb az UC San Francisco által végzett Turnaway Study volt, amely megállapította, hogy 5 évvel az abortuszt követően a nők több mint 95 százaléka érezte helyesnek a döntést. Az örökbeadás lehetősége is egy fontos szempont. A lejtőn csúszás érv szerint a túlzott engedékenység az abortuszok számának növekedéséhez vezethet. Egy korábbi publikációmban az orvostudomány vívmányai közé soroltam a Down-kór szűrési módszereinek kifejlesztését, ami miatt szemrehányó leveleket kaptam az ilyen gyermeket nevelő anyáktól, akik között volt, aki tudatosan utasította vissza az abortuszt. Valóban, nem egyszerű morális problémáról van szó.

Eutanázia

Az eutanázia az élet elvétele általában orvosi segítséggel, rendszerint súlyos, gyógyíthatatlan betegség által okozott szenvedés megszüntetése végett. A kegyes halál önkéntes formája során a páciens kérésére történik az élet befejezése. Ennek aktív formája, amikor az orvos közvetlenül avatkozik be, pl. méreginjekció beadásával, vagy csak biztosítja az élet kioltására alkalmas szert a páciens számára. A passzív forma lényegében a meghalni hagyás, pl. az élet fenntartásához szükséges gyógyszeres kezelés megszüntetésével. Az eutanázia nem önkéntes változata esetében egy döntésképtelen (pl. kómában lévő) beteg helyett mások, többnyire a hozzátartozók hozzák meg a döntést.

Az aktív eutanázia csupán néhány országban engedélyezett, pl. a Benelux államok, Svájc, Portugália, Spanyolország, Kanada, Kolumbia, Új-Zéland, illetve az USA és Ausztrália egyes államai. A magyar jogrend (1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről 20-23. §-ai) szerint csak a passzív eutanázia engedélyezett, abban az esetben, ha a beteg gyógyíthatatlan halálos betegségben szenved. Egy háromtagú orvosi bizottságnak kell megerősítenie, hogy az illető tudatában van döntése következményeivel, majd az ezt követő 3. napon a betegnek két tanú előtt ismételten ki kell nyilvánítania a visszautasítási szándékot. Az eutanázia tilos, ha az illető várandós és képes is a gyermek kihordására. Ez a kérdés több mint száraz jogi probléma, amit hűen jelez Karsai Dániel nagy közéleti figyelmet kapott ügye is. Karsai, aki gyógyíthatatlan izomsorvadásos betegségben (ALS) szenved, szerette volna elérni, hogy segítséget kérhessen az élete befejezéséhez. Mivel kérése nem nyert politikai támogatást, Karsai a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósághoz (ECtHR) fordult jogorvoslatért, ahol szintén visszautasításra talált. A bíróság az öngyilkossághoz való asszisztencia kérdésében az EU-s tagállamok jogszabályalkotásban való autonómiájával érvelt; eszerint még az aktív eutanáziát engedélyező országokban sem nyújtható segítség magyar állampolgárok számára. Karsai még egy lehetőséget megpróbál: az ECtHR Nagykamarájához fog fellebbezni.

Az eutanázia mellett különféle érvek hangzanak el, melyek közül a legfontosabbak a szenvedés megszüntetése, az ebben a kérdésében való önrendelkezés joga, valamint az emberi méltóság megőrzése. A teológia oldaláról érkező elutasítás indoka, hogy az életet Istentől kaptuk, azt csakis ő veheti el. Rendszerint az ötödik parancsolatra hivatkoznak, kiegészítve az emberölés tilalmát az öngyilkosságra és az abban való közreműködésre is. A keresztény nézet szerint a szenvedés az élet szerves része, amely ráadásul bizonyos lelki megtisztulással is jár. Amennyiben a Biblia csupán ekként értelmezhető, egy igaz hívő nem is gondolhatja ezt másként. Egy vallástalan, vagy egy a szent szövegek szó szerinti értelmezését elvető vallásos személy azonban vélekedhet ettől eltérően. Az ateizmus nem rendelkezik egységes állásponttal, de a fő kérdésekben vallott egyéni nézetek általában egybecsengenek a racionális, humanista és szekuláris megközelítésekkel, melyek elsősorban a személyes autonómiát és a szenvedéstől való megszabadulás jogát foglalják magukba.

Sokak szerint az eutanáziában való aktív orvosi részvétel ellentmond a hippokratészi eskü „ne árts” elvének. Többen pedig azzal érvelnek, hogy a modern fájdalomcsillapító és támogató (palliatív) kezelések révén a szenvedés jelentősen csökkenthető. Vannak, akik úgy vélik, a beteg nem képes autonóm döntésre, mivel ezt egy érzelmileg sebezhető állapotban teszi meg. Egy más típusú érv szerint az enyhébb jogszabályok visszaélésekre adhatnak lehetőséget: pl. az örökösök összejátszhatnak az orvossal, hogy a beteg hozzátartozó szenvedéseit akarata ellenére rövidítsék le. További ellenérv, hogy az eutanáziát egyéb, nem kellően indokolt okokból is kérhetik. Sokan a kanadai MAID rendszert hozzák fel negatív példának, megemlítve, hogy az észak-amerikai országban 22-szer magasabb az eutanázia aránya, mint a hasonló népességű Kaliforniában. Elterjedt tévhit, hogy Kanadában kizárólag szociális okok miatt is folyamodhatnak a kegyes halálhoz. Súlyos mentális problémák esetében viszont valóban kérhetik ezt, de ugyanez igaz Hollandiára és Belgiumra is. Sőt, ez utóbbi két országban a kiskorúak eutanáziája is lehetséges, amennyiben szenvedésük elviselhetetlen és gyógyíthatatlan. A gyógyulás lehetőségének elvesztése egy további ellenérv. Lehetséges ugyanis, hogy a tudomány idővel lehetővé teszi az adott betegség gyógyítását. Egy másik eshetőség, hogy a betegség progressziója váratlanul lelassul. Ilyen volt az ALS-szerű betegségben szenvedő Stephen Hawking esete, akinek nem álltak le a légzőizmai, sőt a fejét, a szemét és egyik ujját is képes volt mozgatni. Az ismert fizikus a diagnózisakor prognosztizált 3-4 év helyett 55 évet élt még, igen jelentős eredményekkel gazdagítva a tudományt.

Nézzük meg, milyen körülmények motiválhatják az élet eldobásának szándékát. Egy végstádiumú rákos beteg kilátástalannak érezheti az életét, ráadásul erős fájdalmai is vannak. Az ALS-ben szenvedő pácienseknek ugyan általában nincsenek komoly fájdalmaik, de ép elmével élik meg a teljes leépülést, és a tünetek megjelenését követően rendszerint hamar meghalnak, tipikusan fulladás által. Ezen esetekben a pró-érvek képviselői egyértelműen támogatják a kegyes halál lehetőségét. Nem ennyire egyszerű a baleset vagy betegség által okozott tetraplégia esete (bénult mind a 4 végtag). Itt ugyanis elsősorban lelki problémák léphetnek fel amiatt, hogy a beteg életlehetőségei rendkívüli módon beszűkültek, és megalázó az a kiszolgáltatottság, hogy mások segítségére szorul az elemi biológiai szükségleteinek elvégzéséhez is. Sérül-e vajon ilyenkor az emberi méltóság oly mértékben, hogy jogos a kegyes halál kérése? Nick Vujicic hasonló problémával küszködik: nincsenek végtagjai. Az ausztrál-amerikai férfi egy motivációs előadó, aki embereket inspirál szerte a világon, és egyben kiváló példája annak, hogy ilyen fogyatékossággal is élhető értelmes élet. A kezelhetetlen depresszió is egy fontos dilemmát képvisel, hiszen a kór természetéből adódóan a páciens nem képes megfontolt döntést hozni, sőt, a betegség sokakban öngyilkos késztetéseket is kiválthat. A skizofrénia esetében pedig az a gond, hogy a valóságtól elszakadt tudat képtelen racionálisan mérlegelni a helyzetét.

Az élet szentsége

A tárgyalt témákat illetően felmerül a kérdés, hogyan értelmezzük az emberi élet „szentségét”. Ez vajon valamilyen objektíve létező entitás, vagy csupán egy pragmatikus, az emberi élet védelmét szolgáló jogfilozófiai felfogás? Úgy vélem, az utóbbi helyes. Gyakran fogalmazódik meg az a keresztény érv, hogy az élet szentsége folytán még az olyan elvetemült gyilkosok, mint a 77 embert lemészároló norvég Anders Breivik élete is védendő. Ezen álláspont konzisztenciáját gyengíti viszont az a tény, hogy a halálbüntetés elsősorban az USA republikánus államaira jellemző. Érdekes morális dilemmát jelent az élet kockáztatásának kérdése is. Ha ezt mások érdekében tesszük, pl. katonaként, tűzoltóként, vagy csak egyszerű hősként, az elfogadható, de az extrém sportok művelőivel vajon mi a helyzet?

Végszó

Végül felvethető, hogy az itt tárgyalt kérdésekben egy világias társadalom törvénykezésének figyelembe kell-e vennie a teológia tanításait, vagy a jogalkotóknak a világnézeti semlegesség elve szerint kellene eljárniuk. Természetesen, a hittel élők betarthatják a maguk szigorúbb elveit, de ezeknek nem feltétlenül kellene kötelezőnek lenniük a vallásos hittel nem rendelkező állampolgárok számára.