A Schlossplatz környékén, a szurkolói zóna közelében egy asztalnál italozik egy csoport, közelebb érve hallani, hogy ismerős nyelven latolgatják az esélyeket.
Ha az első negyedórát kihúzzuk valahogy gól nélkül, akkor biztosan jó meccset fogunk látni, a svájciak ellen is az elején ment el a dolog - majd hozzá is teszik gyorsan, hogy a szurkolókra nem lehet panasz, ők becsülettel biztatták a csapatot végig.
A város másik részén, a stadion környékén az utolsó simításokat végzik. A kordonok és a biztonsági emberek a helyükön, már most szigorú ellenőrzés után lehet csak a területre lépni.
Egy bódéban három srác pakolja ki az Európa-bajnokság hivatalos ajándéktárgyait: mezeket, sálakat, plüssfigurákat, készülnek a másnapi nyitásra. Nyelvvizsgára készülők ne most látogassanak a világnak erre a részére - velük sem németül beszélgetünk. Elmondják, hogy az összes stadionkörnyéki shopban magyar diákok dolgoznak, és valóban, egy rövid séta után egy másik helyen is honfitársakat találunk.
Diákmunka - összegzik a helyzetet röviden. A helyieknek jól jön az olcsó munkaerő, de egyikük megjegyzi, hogy azért az otthoni bérekhez képest igen jó fizetésért vannak itt. Ráadásul kaptak jegyeket néhány mérkőzésre és a tömegközlekedést ők is ingyen használhatják.
Eltegyünk neked egy Albärtet holnapra?
- kérdezi az egyik eladó. Látja, hogy lefagytam egy pillanatra, egyből kisegít: - Tudod, a plüssmaci, az idei kabalafigura. Nagyon gyorsan fogy!
A korán érkezők felfedezhetik a várost, a legtöbben valószínűleg a Mercedes múzeumot választják. Ezt az épületet is sikerült elfoglalnunk, az egyik magyar csapat után a másik fotózkodik a (talán) legszebb kiállított példánynál, egy '55-ös csodával, a sirályszárnyas 300 SL kupéval. Ebből kivételesen én sem akartam kimaradni. Amíg a fényképező számomra kevésbé megszokott oldalán vagyok, fotósom elmeséli, hogy éjfél körül indultak, és a csoport hölgy tagjának kérésére ide vezetett első útjuk. Ha lesz idejük, átnéznek a Porschékhoz is.
A múzeum hatkor bezár, így könnyedén vissza lehet érni a városközpontba, ahol egy hatalmas kivetítőn nézi rengeteg török és köztük egy kis létszámú grúz szurkoló a két ország közt zajló mérkőzést. Gyűlnek a pirosmezesek is, estére nagyon sokan megérkeztek Magyarországról.
Két győrit szólítok meg. Gábor elmeséli, hogy reggel indultak repülővel. Meglepetésére voltak üres helyek a gépen, pedig - mint mondja - a magas árak alapján telt házra számított. Testvére szerzett négy-négy jegyet a stuttgarti meccsekre, amit elosztottak nyolc felé, hogy minél többen láthassák élőben játszani a csapatot. Rutinos focimeccsre járó, az teszi igazán boldoggá, hogy az ilyen nagy mérkőzések előtt már nem néznek csúnyán egymásra a különböző klubok drukkerei.
A válogatottnak együtt szurkolnak.
Tőlük pár lépésre a városban élő Évi és a hozzá látogatóba érkező anyukája, Irénke nézi a kivetítőt. Jól szórakoznak, izgalmas a játék. Jegyeket szerezni nem tudtak, sokakhoz hasonlóan a szurkolói zónában szorítanak majd a minél jobb eredményért. Szívesen fotózkodnak, még egy méretes piros-fehér-zöld zászló is előkerül a táskából. Több se kell a mellettük álló skótoknak, egy pillanat alatt a két hölgy mellett teremnek, és kedvesen jelzik, hogy már nagyon várják a magyarok elleni mérkőzést.
A tér egy másik pontján két társaság talál egymásra, messziről is hallatszik a RIA RIA HUNGÁRIA. Közben lefújják a török-grúzt, mindent ellepnek a félholdas zászlók.
