A teremben tompul a fény, a vásznon színpompás világ jelenik meg, a fülekbe pezsdítő dallam kúszik. Indigókék éjszakai égbolt, ragyogó tollú madarak raja elevenedik meg. Újabb kockákon a Teremtő, aki embert próbál agyagból gyúrni, de az esendő, így hát nagyon is hozzánk hasonló természete: a türelmetlensége, a feledékenysége miatt háromszor kell próbálkoznia, mire elégedett az eredménnyel. Majd együtt szomorkodunk a legénnyel, akit kígyó mardos, de akin nagy bajában egyik családtagja sem akar segíteni.
Lenyűgöző, töprengünk el két epizód között, mindegy, hány évesek vagyunk, a mesék varázslata erővel tud magával ragadni. Mert igen, míg mások a választási eredményeket várják izgatottan, mi mesék miatt vagyunk Szegeden.
Shreknél szebb
A cigány eredetmesék álltak annak az eseménynek a középpontjában, amelyet vasárnap tartottak a Grand Caféban. A kultikus kulturális hely Grand Roma néven futó programsorozatának ez volt a tavaszzáró rendezvénye. Ezúttal Horváth Máriát és Tóth-Pócs Rolandot, a Cigánymesék sorozat rendezőit hívták meg filmvetítésre, kiállításra, valamint beszélgetésre, melybe a nézők is bekapcsolódhattak, és amelyet Veszprémi Szilveszter irányított.
Laikusként is észrevesszük, hogy nem egyszerűen rajzfilmek kockái peregnek előttünk, valami több, valami elevenség van a figurákban. Különleges világot akartak, kapjuk meg később a magyarázatot az alkotóktól. Együtt kísérletezték ki a végeredményt, 3D-s programot hívtak segítségül. Ugyanaz a tradicionális 3D-s animáció volt alapja a technológiának, mint például a világsikert aratott amerikai alkotásnak, a Shreknek. Horváth Mária elképzeléseit azonban nem is volt olyan egyszerű megvalósítani, de ez adta a munka kezdeti, talán legpikánsabb fűszerét. Újfajta képet szeretett volna látni, egy sokkal naivabbat, de ezt nem feltétlenül „szereti” a többdimenziós megjelenítés, nem erre találták ki.
Különleges megoldás lett az is, hogy a mesevilágot nem rajzolták, hanem festették. Ez meg is látszik, milliónyi színnel dolgoztak, ez határozottan a magyar alkotók tudását dicséri, veti közbe valaki a véleményét a nézők sorai közül. A színek, főleg a ruhák valóban vibrálók, abban, hogy mindehhez inspirálódjanak, az emberábrázolásaival, a bátor képi világával nagy szerepe volt Orsós Teréz pécsi naiv cigány festőnek. Vele vették fel a kapcsolatot, éppen azért, hogy olyan végső megjelenést tudjanak teremteni, ami a cigány kultúrához és festészethez közel áll.
A kezdeti lépésekkor óvatosságra intették őket, nem mindenki tartotta jó ötletnek, hogy ilyen témakörön dolgoznak. Az mindenesetre változást hozott a hozzáállásban, amikor A cigányasszony meg az ördög első díjat nyert Olaszországban. Horváth Máriától is többször kérdezték már, miért foglalkozik a témával, ha neki nincs köze a roma identitáshoz. Az érdeklődése gyökereit a gyerekkorában sejti. A falujuk mellett, a pataknál cigányok laktak, ő gyakran odament, hogy figyelje, lerajzolja, őket, elvarázsolta a környezet. Felnőttként nem volt számára nehéz visszatalálni a témához.
„Itt rohadok a kettő között"
– Én a cigány kifejezést használom, ebben sokkal szabadabb vagyok – válaszolja lapunknak a pódiumest végén a Grand Roma projektkoordinátora, Veszprémi Szilveszter, amikor abban kérjük a segítségét, hogy a roma, vagy a cigány szót ildomos-e használnunk. Származása szerint ő is cigány, de a családjának nincs cigány identitása, „úgyhogy én meg itt rohadok a kettő között”, foglalja össze váratlan őszinteséggel. Az említettek miatt nincs cigány neveltetése, pedig fontosak lennének neki a gyökerek, például az olyan mesék, mint amilyenek vasárnap este peregtek a vetítővásznon.
– Otthon nem beszéltünk erről, emiatt is érzem illegitimnek magam ebben. Furcsa, hogy az egyetemen tanultam meg, hogy ez az egész létezik. Azaz hogy van roma hagyomány. Persze, tudtam róla, otthon, a faluban voltak cigányok, csak én arra sosem gondoltam, hogy az akár lehetek én is, meg hogy az ő kultúrájuk lehet az enyém is. Számomra ez nem volt evidens – emlékszik vissza.
Szilveszter 1997-ben született Pécsett, költő, blogger, közösségszervező, a Törzsasztal Műhely tagja. 2022-ben végzett a Szegedi Tudományegyetem alkalmazott irodalomtudomány mester szakán, azóta a szegedi Megálló Közösségi Ház munkatársa. Első kötete, a Helyek, ahol rám öröm vár ugyanabban az évben jelent meg a Prae Kiadó gondozásában. A kötet 2023-ban Írók Boltja Könyvösztöndíjban részesült. A programsorozatot a saját kulturális kötődése miatt is igen fontosnak tartja. Az összművészeti pro-roma sorozaton a nemzetiségi önkormányzattal és más civil szervezetekkel együtt dolgoznak rajta. Eddig tartottak olvasóköröket, koncerteket, ezt követően majd két nagyobb színházi előadást szerveznek, de lesz könyvbemutató, tervezik például vendégül látni a debreceni Déri Múzeumot. Ennek az intézménynek most jelent meg egy mesekönyv antológiája Megélt mesék címmel, melyben azzal foglalkoznak, mit tud kezdeni egy muzeológus a cigányság kérdésével, illetve hogy jó-e, ha kutató muzeológusokon kérünk számon társadalmi felelősséget, amikor nem is biztos, hogy ez a nevelés elsősorban egy múzeumnak a dolga.
Szilveszter szerint nagyon okosan járják körbe ezt a kérdést, nem terelik el a saját felelősségüket, és valóban kinyitják ezt a diskurzust. Az antológia értékéhez az is sokat ad hozzá, hogy az Igazgyöngy Alapítvány gyermekeinek rajzaival illusztrálták. A Grand Roma sorozat jelentőségét Szilveszter abban látja, hogy szervezett keretekben mutathatják meg ezen keresztül, léteznek ezek az alkotások és alkotók, a cigánysággal kapcsolatos kulturális területek élnek. Ha pedig cigány és nem cigány közösség tagjai és alkotói párbeszédbe is tudnak lépni egymással, az még jobb, teszi hozzá.
Mese, nem hazugság
Idén elkészül a 26. epizód, ezzel befejezettnek tekinthetik majd a sorozatot. A mesék kivétel nélkül mind ugyanazzal a rövid versikével kezdődnek, vesszük észre a vetítések során. Ennek az alapja egy öreg cigányember visszatérő mesekezdő rigmusa volt, halljuk az alkotóktól. Eredetileg úgy hangzott, hogy Csöndbunda teremtette / Bagolyszemű nyúl szülötte / Bundagallér, köpönyeg / Hazudok, ha van kinek. Talán erősnek érezték a záró sor igéjét, véljük, és ezért változtathatták arra, hogy „mesélek”, a sorozat nézői már így ismerhetik meg. Fülbe mászó dallamot pedig úgy kaptak ezek a sorok, hogy egy pályázatot írtak ki, ezen a Parno Graszt zenekarból Oláh József alkotása lett a befutó. Végül nemcsak a főcímzenét, hanem a mesék zenéjét is ők szerzik, igazi szívemberek, nagyon jól ráéreznek a hangulatokra, a mondandóra, halljuk a színpadról. Ez kölcsönös, veti közbe az est moderátora, hiszen a mesék elkezdtek beszökni a zenekar saját világába.
Szinte már szolgálatként tekintenek arra, hogy a Cigánymeséket ahol lehet, megismertessék, sok helyen szerveztek vetítést. Azt, hogy iskolákban, szinte biztosra vettük, de meglepődve halljuk, hogy börtönben is. Egy-egy iskolai vetítés után remek beszélgetések alakulnak ki a gyerekek között, és a felnőttek is élvezik a történeteket. Az alkotók szerint ebben is nagyon sokat segíthet ez a filmsorozat, azaz hogy az emberek szót értsenek egymással.
