Orbán választási stratégiáját vitán felül a futballal lehet legjobban szemléltetni. Nem a játékosokra, nem a szabályokra, nem a pályára, nem a bíróra, nem az ellenfélre, nem az időjárásra, nem a nézőkre, nem a hangosításra, nem a napsütésre, nem a stadionra, nem az étkezésre, nem a taktikára, nem a vakondtúrásokra kell összpontosítani, hanem egyszerre mindre. Ha csak egy-egy százalékot lehet hozni mindegyiken, nyert ügyük van, vagy ahogy az edző mondta a pofátlan bundarendszer ismeretében: „újra és újra, mindig le fogjuk őket győzni.” (Van, amikor minden pofon jó helyre megy, és van, amikor a nagymenő beleszalad egybe, de csúnyán: idő kérdése.) A hazai politikai libalegelőn a Fidesz FC számos ponton sért szabályt, de az európai liga egyelőre se lenyelni, se kiköpni nem tudja a fél-ázsiai vircsaftot, ahol a pofa sör előtt még alaposan összerugdossák az ellenfeleiket a deli legények.
A választás N plusz egyedik aggályos cselekménye a furcsa idegenlégiósok, vagyis a venezuelai menekültek tömeges szavazása lehetett a fővárosi I. kerületben. A Máltai Szeretetszolgálatnál befogadott mintegy nyolcszáz dél-amerikai okkal aggasztotta V. Naszályi Márta ellenzéki polgármestert, aki egy hangfelvétellel is alátámasztotta az aggodalmát. Ezen spanyolul navigálták a venézeket, kire kell szavazni, hogy a Fidesznek jó legyen. Utóbb kiderült, az eredményeket talán nem befolyásolta a venezuelai szívekből előtoluló Fidesz-barátság (inkább befolyásolta a fideszes többség bénító kerületpolitikája), de attól még tény: Orbánnak a szeme sem áll jól, ha kinyitja.
Amúgy kész csoda, hogy a békepárti mélymagyarok ezúttal nem hívtak rendőrt a venezuelaiakra. Hiszen akár rettegett illegális-migráns-terrorista-transzvesztitának is nézhették volna őket. Talán csak tudták, hogy (akár a színes bőrű labdarúgóik) ezek a migránsok jó migránsok.
