Sajátos a szimfóniája a magyar kisföldalattinak. Külföldi turistacsoportok zaja, a metró eltéveszthetetlen berregése, egy-egy fülhallgatóból kihallatszó zeneszám, szerelmes suttogások és a hangosbemondó monoton hangja tölti be a teret. Mindez nyáron három héten át a megállókban felszólaló versekkel egészül ki, a Budapesti Közlekedési Vállalat és az Aranyhíd Polgári Egyesület együttműködésének köszönhetően. A Vers a peronon kezdeményezés során először a június 4. és 10. közötti héten, július 15. – 21. között, végül augusztus 19.-től 25-ig hallgathatnak meg kortárs és klasszikus költeményeket az 1-es metróra várakozók.
Hosszú üldögélés és várakozás után kissé szkeptikusan kérdeztük a leszálló és várakozó utasokat. Még magunk sem hallottuk szólni a program szerint kiírt művet, ami a szombaton Móricz Zsigmond: A törökök és tehenek című költeménye volt, Szarvas József előadásában. Sajnos hamar rá kellett jönnünk, hogy mások sem jártak nagyobb sikerrel, a járókelők többsége nem találkozott a szavalattal, sőt a kezdeményezésről sem hallottak. Volt, aki kiemelte, minden nap a metróval jár dolgozni, minimum kétszer ül rajta, így volt ez a héten is, de sajnos nem hallott verseket. Másoknak korábbi emlékeik jutottak eszükbe, ugyanis a villamosokon sem ismeretlen a költészet ilyesfajta hirdetése. Azt azonban egyaránt leszögezték a megkérdezettek, hogy az ötlet rendkívül kedves, nyitott füllel fognak járni ezentúl.
Továbbra sem adtuk fel, a BKV helyszínen dolgozó kollégáihoz fordultunk, hátha tudnak segíteni, pontosan mikor is kell figyelnünk a hangszóróra. Először egy biztonsági szolgálatos férfitől érdeklődtünk, aki szinte meg is lepődött a kérdésen – természetesen vannak versek, van, hogy 5-10 percenként, minden megállóban – adta tudomásunkra – olyan, mint karácsonykor a Tescoban – tette hozzá nevetve, majd útnak indult a beérkező szerelvénnyel. Ekkor már nagyjából negyven perce nyomoztunk a verseket kutatva, így kissé hitetlenül egy peronőrhöz fordultunk újabb lehetséges menetrendet keresve. Egy kolléga segítségét kérte telefonon, aki megerősítette, minden órában egyszer szólal fel egy vers, azonban – az első metróvonal rendszere történelmi darab, így – ezt is manuálisan kezelik, tehát azt nem lehet tudni, pontosan mikor. Azt azonban állította, mióta műszakja elindult, minden órában megszólalt a vers, melyet a rohanó tömeg és a turisták tömkelege sajnos sokszor nem tud teljes mértékben értékelni.
Cáfolhatatlan, a kisföldalatti vonalán számos látnivaló található, így a turisták kedvelt közlekedési eszköze. A külföldi utasok is megörültek a kezdeményezésnek, azonban szomorúan fogadták, hogy csak magyar nyelven hallhatóak a versek. Hasonlóan meglepődött Andrea is, aki Kanadában született magyar szülők gyermekeként és tíz éve már Magyarországon lakik és angolszakos egyetemi tanárként tanít. – Sokat hallottam otthon, hogy magyarnak születtem, magyar vagyok. Én konyha magyart beszélek, vannak speciális szavak, amik nem jutnak eszembe – mondta, de kiemelte, mindenképpen öröm számára, hogy a költészet népszerűsítésén dolgoznak, számos verset szívesen meghallgatna útközben.
Több, mint két órás, versek nélküli várakozásunk alatt megállapítottuk, hogy a megkérdezettek többsége boldogan fogadná a költeményeket, azonban ehhez jókor kell lenni jó helyen. Mindenesetre a szerencsések még hallhatják Kemény István Távoli légveszély című művét Für Anikó tolmácsolásában, hétfőn pedig József Attila örök klasszikus verse, a Mama szólal meg Tóth Ildikó előadásában.
