A felettes én: Orbán Viktor
Manapság úgy vélem, hogy miként a saját belsőjével küszködő mindennapi emberben növekszik a rendszerrel szembeni kétely és gyanakvás, úgy nő a hatalmat gyakorlókban a hatalom nélküli ember. A Fidesz-szavazókban, akár a rendszert működtetőkben is ott bujkál egy kisebb-nagyobb növésű ember, talán a gyermek- és ifjúkori, aki nemcsak Orbánra, de magára is gyanakszik, hogy ugyan miért és miben hitt, s kész arra, hogy levegye magáról felnőttkori, saját álorcás, külső hatalmi burka eltorzult énjét. Tudom én, hogy mind a szavazóinak, mind a Fidesz második és harmadik nemzedékének legnagyobb emberélménye, s ezért felettes énje nem az apja, hanem Orbán Viktor. Nem egyszerűen egy rendszertől és abban elfoglalt szerepüktől kell megszabadulniuk, hanem attól az apától is, akinek szemével láttak, kezével fogtak, fülével hallottak, aki áthatotta minden politikai, sőt, családi gondolatukat, szavukat és tettüket. Ez az apa jelölte ki a helyüket, jutalmazott és büntetett, neki akarnak megfelelni, hozzá akarnak közel kerülni. Szokásaik, hagyományaik, nyelvük, hitük és hitetlenségük mind-mind ettől az apától származik. Valamennyiükben ott az „apai molekula”, ahogy Buffon fogalmazott. Hatalmas erő ez, amely nélkül csupasznak, védtelennek, vaknak és süketnek, apátlan és anyátlan árvának érzik magukat. Ezért valamiképpen kis Orbán Viktorokként szabadulnak meg korábbi önmaguktól. Kissé úgy, olyan nyers és durva erőszakkal, miként valaha a fiatal Orbán Viktor az apjától.
A szakítás mindig korábbi önmagaddal való szakítás is.
Nemcsak Orbán Viktor gravitációs teréből szakítod ki magadat, hanem saját korábbi énedtől is el kell távolodnod, amelynek a gravitációs ereje a legerősebb. Ami eddig életed értelme, teljesítménye, gondolkodásod és cselekvésed súlypontja volt, nem egyszerűen múlttá lesz, hanem éned súlyvesztésévé vagy éppen súlynyerésévé. A politikai pálya olyan, hogy egyik pillanatról a másikra mindent megnyerhetsz, vagy mindent elveszíthetsz. És mivel olyan mint a kábítószeren, alkoholon élés, egyáltalán nem biztos, hogy el tudsz lenni a hatalom, a figyelem, a mások feletti döntés kábítószere, napi italadagja nélkül. Orbán tehetsége, hogy a hatalom és pénz kábítószer-fogyasztásába bevonta az egyszerű „orbáni embert” is, aki hihette, hogy nem kiszolgáltatottja, hanem részese a rendszernek. De meddig még ez a hit?
Béke és békehazugság
„Elátkozott ország vagyunk, akiket csak a bátorság menthet meg” – írta Ady Endre 1907-ben. „És nekünk éppen csak a bátorsághoz nincs bátorságunk. Kicsi kivételekkel ezt az országot mindig a gondolkozás ellen kormányozták. A gondolkozás a jövőnek és a változásnak az édesanyja. Minket gonoszul folytonosan féltettek, tartottak a jövőtől. Szörnyű bajunk, hogy nekünk egyszerre mindent ma kell megcsinálnunk. Éppen olyan időben, amikor ereinket fölvágta a bosszuló idő.”
Megint a gondolkozás ellen vezetnek minket. S nincsen a bátorsághoz bátorságunk, hogy kimondjuk: az orbáni békehadtest nemcsak hazugság, hanem ostobaság is. Másutt már elmondtam, hogy az orbáni békevágy bizonyosan odáig terjed, hogy a háborús uszító Petőfi Sándor helyett a Segesvárnál békét teremtő kozáknak állítunk majd emléket. Kossuth pedig a háború sötét plakátjára kerül 1849-es itáliaiaknak küldött üzenetéért: „A magyar nép állhatatos maradt türelmében, és amikor kardot rántott, akkor eldobta a hüvelyét. Hogy mindaddig harcoljon, amíg a civilizációnak csak egy ellensége is él.” Orbán eldobta a hüvelyt, a kardot és a népet is. De bizonyos, hogy a háborúba vivő Damjanich János nevét leveteti utcájáról, és átnevezteti a békét hozó Haynau utcájának. Putyin pedig egy másik Sztálin-szobrot adományoz legjobb magyar tanítványának az 1956-ban a háborúpártiak által lerántott városligeti szobor helyébe, legyen hol szónokolnia Orbán Viktornak: kedves, békeszerető oroszok, gyertek vissza!
Újra meg újra hatni lehet egy gondolkozás ellen vezetett, háborús vészhelyzetet és háborús inflációt hirdető országban a megszállók békéjének eszméjével.
Ha megtámadtak, tedd le a fegyvert! Ha rád lőnek, ne lőj vissza! Mindig az erősebbnek, a támadónak van igaza! Brüsszel megőrült. Európa, ahelyett, hogy csendes, újra csendes lenne, a megtámadott mellé áll. Mi ilyet soha nem teszünk. Van nekünk éppen más bajunk.
Magam mindig a béke pártján álltam. Emlékszem mennyire tetszett, amikor elolvastam az 1968-as párizsi diákok feliratát: „Minden amerikai katona vonuljon ki Vietnámból és minden vietnámi Amerikából!” Igen, ez a béke! Nem a vietnámiak vonultak be Amerikába, hanem az amerikaiak Vietnámba? Ajjaj! Nem volt egyetlen vietnámi katona Amerikában? Sebaj, annál könnyebben kivonulhattak. Ahogy kicsit nehezebben, az amerikaiak is kifutottak, elszálltak Saigonból.
A magyar nép többsége nem tudta, hogy Bahmut és Avdijivka 2022-től ősi orosz föld, ahogy azt se, hogy Budapesthez a szovjet-oroszoknak joguk volt 1956-ban és 1989-ben. Mindezt Putyintól és Orbántól kell megtudnia. Ahhoz pedig hiányzik a bátorság bátorsága, hogy ez a magyar nép először, másodszor és harmadszor végre gondolkozni, kérdezni, ellentmondani kezdjen: oroszok, menjetek haza! Mit mondhatnék? Minden orosz katona vonuljon ki Ukrajnából és minden ukrán Oroszországból! Sőt, valamennyi orosz katona ukrajnai kivonulásáért cserébe, valamennyi NATO-katona vonuljon ki Oroszországból, akár Ukrajnából is! Legyen béke már, legyen vége már!
Az európai Magyarországra szavazás
Az ellenzéki és ingadozó szavazó nem tud rosszul szavazni, ha az európai Magyarország pártjaira és politikusaira szavaz. Más és más felfogású, jól vagy rosszul vezetett ellenzéki pártok az Összefogás, a Magyar Péter vezette Tisza, a Momentum, a Kétfarkú Kutya – sajnálom, hogy csak az esélyeseket sorolom fel –, mégis európai, demokratikus jogállami, tiszta kezű, autonóm önkormányzatú, szabad gondolatú és szabad sajtójú Magyarországot hirdetnek, szemben az Európa-ellenes, orosz-kínai, ázsiai önkényuralmú, rendeletileg kormányzó, rablóállami Orbán-Magyarországgal. Nincs ok lelkiismeret-furdalásra, nem szégyen bármelyik demokratikus ellenzéki pártra szavazni, akár érzelmi, akár értelmi alapon. Most a választás az ellenzékiek között inkább ízlés, rokonszenv vagy ellenszenv dolga. A valódi döntés: az Orbán-rendszerre vagy ellene szavazol! Ellenzéki szavazatod, akár az anyag, nem vész el, legfeljebb átalakul 2026-ra, a parlamenti választásokra: a reményre.
A kormánypárti és a Mi Hazánk-szavazó politikailag és erkölcsileg egyaránt rosszul voksol, amikor az ázsiai, orosz-kínai Magyarországot választja. Immár morálisan is vétkesek a kormánypárti szavazók, akik már nem mondhatják, hogy nem tudatosan szavaznak egy az országot kirabló, autokrata, minden erkölcsöt megcsúfoló rendszerre. Már láthatják, tudhatják, mit tesz Orbán és rendszere. Már nem hivatkozhatnak arra, hogy nincs választék, nincs alternatíva. Okuk van és lesz a lelkifurdalásra. Szégyenkezve kell majd magyarázniuk gyermekeiknek és unokájuknak, holnapi önmaguknak, miért választottak egy országvesztő rendszert, ahogy az elvakult rendszervédők 1916-18-ban Tiszát, 1942-44-ben Horthyt, 1987-88-ban Kádárt. Már csak a bátorság bátorsága, az erkölcsi hitelesség hiányzik, de az nagyon.
