Alapvetően prózai színészként tartják számon, mit jelent Ön számára az éneklés és a zene?
Egy, a színházi és filmes munkáimtól teljesen eltérő megmutatkozást. A színház és a film esetében van egy szerep, ami nem én vagyok, hanem egy figura, ami nyilván rengeteg módon kapcsolódik hozzám, de alapvetően egy teljesen másik karakter. Az éneklésben és a zenében ez a karakter nincs, ott tulajdonképpen a zene van és vagyok én. De ennél is fontosabb szempont a közönség jelenléte, ez sokkal intenzívebb egy koncerthelyzetben, mint egy színházi előadás közben, a filmről nem is beszélve. Sokkal zsigeribb a zenés létezés.
Olykor-olykor megtalálták zenés szerepek, de a pályája kezdetén nagyon negatív kritikát kapott Molnár Gál Pétertől…
Pontosan azt írta, hogy az egyik előadás kudarca rajtam múlt, ugyanis én nem más vagyok, mint a főiskolai énekoktatás szégyene. Ezt a szókapcsolatot nagyon megjegyeztem. Szerettem olvasni MGP írásait, a mai napig nagyra tartom őt, de azért ez szerintem kissé túlzás volt. Mindenesetre a kritika felépített bennem egy görcsöt és gátat a zenés műfajjal kapcsolatban. Ehhez hozzájön, hogy a Katona – ahol lassan 30 éve játszom – nem zenés színház, eddigi pályám során talán három alkalommal kaptam zenés szerepet, beleszámítva azt a bizonyos előbb említettet.
De a társulat Csinibaba-koncertje, ahol Ön is fellépett, pótolja a zenés megmutatkozást. Mikortól kezdett újra nyitni az éneklés felé?
Salamon András filmrendező vett rá arra, hogy egy David Bowie-emlékkoncerten fellépjek. Ez 2016-ban történt, amikor az énekes meghalt. A dobos múlttal rendelkező Salamon András koncepciója az volt, hogy profi zenészek és énekesek mellett színészek is föllépjenek a Gödörbe tervezett eseményen. Amikor előadta a szándékát, emlékszem, azt hittem, hogy rossz számot hívott, mert az említett kudarcélmény miatt egyáltalán nem gondoltam rá, hogy bármi keresnivalóm lenne a zenés műfajban. De ő erősködött, hogy próbáljam meg, hátha lesz benne örömöm. Végül csakis azzal a feltétellel mentem bele, hogy, ha az utolsó főpróbán is azt érzem, hogy nem komfortos, akkor engedje meg, hogy kiszálljak. Bár nem vagyok különösebben izgulós típus, máig emlékszem, hogy szabályosan remegtem a koncert előtt. Ez az izgalom azonban, ahogy kiléptem a színpadra, átfordult valami olyan adrenalinbombává, ami átszakította bennem ezt a hatalmas korlátot. Átadtam magamat a közönségnek, a zenének, a zenekarnak. Elképesztően nagy élmény volt, azt éreztem, hogy valami egészen mást tanultam meg magamból a zene által. Ezután több megkeresés jött, az underground, a jazz és mindenféle más műfaj megtalált, csak talán az opera, operett meg a népdal maradt ki.
Azt érezte, van még dolga az énekléssel?
Igen, feltétlenül, de tudtam, hogy nagyon az elején tartok még, szóval ha mondjuk a Szegedi Szabadtéri Játékok Chicago-felkérése akkor jön, 2016-ban, még azonnal nemet mondtam volna. Egyébként 2022-ben volt a szabadtéris musical első szériája, 2023-ban a második, én kifejezetten hallom a kettő között a különbséget. Velma Kelly szerepére Béres Attila rendező kért föl, nagyon készültem rá, mert a musicalben nem lehet csalni, transzponálni, elprózázni, ha az ember bizonytalan, ott el kell énekelni, nincs mese. Nagyon intenzív gyorstalpalót kaptam a stábtól a fővárosi és a szegedi próbák alatt is.
A 2014-es Swing című filmet nem szokták emlegetni, pedig egy jól sikerült közönségfilmről beszélhetünk. Ebben megmutatta zenei és tánctudását, egy egykori tehetségkutató felfedezettjét alakította, aki profi énekesi karrierre vágyik. A Swingben trióvá álltak össze a két másik amatőrt alakító Csákányi Eszterrel és Törőcsik Franciskával. Ebben a filmben is énekelt, nem vonzotta ez a könnyed világ?
A filmben mindenki kapott szólórészt, de a zenei vezető nem bízott hármunk hangjában, és például a közös énekléseket profik csinálták helyettünk, ezt nem tartom azóta se jó ötletnek, mert egyszerűen látszik, hogy idegen tőlünk a hangunk. Egyébként nagyon szerettem játszani a Swingben, szerettem ezt a kicsit közönséges, dörzsölt, de nagyszívű, talpraesett karaktert.
Magyarországon azon kevés színészek közé tartozik, akik gyakran szerepelnek filmekben.
Fogalmazzunk úgy, hogy 2018-ig valóban sokat forgattam, aztán ez a folyamat megakadt. Az elmúlt évtizedben a magyar film- és sorozatgyártás elindult egy komoly fejlődés útján, sokszínű volt a filmiparunk, és sok rendező gondolt rám, adott szerepet. Aztán a Covid, az általános gazdasági válság meg egyéb körülmények behúzták a kéziféket, ma sokkal kevesebb vállalható munka van. Így visszatekintve azt kell mondjam, hogy nagyon szerencsésnek mondhatom magamat, hogy legalább addig jó filmes munkáim voltak.
Az HBO-s Aranyélet-sorozat (2015-2018) kimagasló volt, és általa még külföldön is lettek rajongói. Tudva, hogy azóta nem készült ehhez fogható sorozat, azt érzem, el voltunk kényeztetve…
Nemcsak a nézők, hanem mi is el voltunk kényeztetve. Visszatekintve szinte idilli, paradicsomi állapotnak tűnik. Óriási fájdalmam, hogy az HBO megszüntette a saját gyártású sorozatok készítését, mert az a szakmán belül is óriási presztízzsel bírt. Bárki, aki szerepelhetett ilyenben, ugyanezt mondaná. Világszerte válságban van a sorozatgyártás, és nálunk is megrekedt, talán még a Királyról mondható el, hogy olyan színvonalat képviselt, mint egy HBO-sorozat, de az is már egy jó pár éve készült.
Térjünk rá a Művészetek Völgyébe érkező koncertre, hogyan találkoztak Juhász Gáborral?
Ő is ahhoz a bizonyos David Bowie-emlékkoncerthez kapcsolódik, ez az origó, úgy látszik, a hangszerelésért felelt egyébként. Ha egyedüli gitárosra volt szükség magam mellé egy-egy fellépéshez, akkor mindig őt hívtam, mert bár az énekes-gitáros duó elég behatárolt forma, Gábor olyan széles műfaji palettán tud mozogni a hangszerével, hogy abba belefér a funky-tól kezdve a sanzonig minden.
Ami jó... a koncert megnevezése, milyen dalokból áll össze a lista?
Fontos leszögezni, hogy még sohasem csináltam önálló estet, és nem is vonz a monodráma műfaja. Egyszerűen nagyon szeretek partnerekkel dolgozni, nem akarom, hogy rólam szóljon minden. Viszont muszáj volt valami dalcsokrot összeállítanunk, és tulajdonképpen azt vettük észre, hogy egyre inkább olyan dalok kerülnek be, amik valamilyen módon kötődnek a pályámhoz. És amik szerintünk jók. Így valami laza pályatörténet adja az alapot, filmekből, színdarabokból, esetleg más koncerten elhangzott dalokból válogatunk. De a dalcsokor állandóan változik, sőt, a műsor címe is, lehet, mire ez a cikk megjelenik, már egész máshogy hívják a koncertet. Minden egyes koncert után módosítunk kicsit az előadáson az alapján, amit magunkon vagy a közönségen tapasztalunk. Szerencsére annyira zseniális zenész Gábor, hogy ha ma eszembe jutna egy dal, ő már holnap le tudna kísérni profin. Az egész koncert lényege, hogy öröm legyen számunkra és a közönség számára.
Gyakran jár a Művészetek Völgyében?
Konkrétan egyszer léptem föl ott, és az is nagyon-nagyon régen volt, még a Krétakör Színházzal, talán 1999-ben. Schilling Árpád rendezett egy Vízkereszt, vagy amit akartok-átiratot, a színpad egy IFA-teherautó platója volt. Emlékszem, hogy szuper előadás lett. Egyébként egyszer-kétszer voltam a Völgyben mint vendég, de fellépőként csak most megint.
Lassan harminc éve van a pályán, van még önben éhség?
Hogyne, nagyon. Általános és hatalmas éhség – konkrét éhségem azért nincs, mert az élet megtanított arra, hogy a konkrét éhség gyomorrontással zárul. Azok a szerepek például, amikről mindenki velem egyetemben azt gondolta, tündökölni fogok benne, sose úgy sikerültek, ahogy szerettem volna. Ezzel szemben a váratlan helyekről jövő, nem is annyira vonzó megkeresések rengeteget adtak nekem. Emiatt nincs is konkrét szerepálmom, nem is volt soha. Persze, hogy van bennem éhség, olyannyira, hogy kértem a Katonában, hogy az utóbbi 10-15 évben szokásossá vált évi egy bemutató helyett lehessek kettőben. És a jövő évadban ez így is lesz.
A koncertezés is ezt az éhséget csökkenti?
Valamilyen szinten igen, mivel az utóbbi években kevesebbet forgattam, pont annak a helyére türemkedett be a zene. De ez nem valami „ha nincs ló, a szamár is jó”-alapon alakult így, hanem a filmezés mellett nem lett volna időm. Most egész egyszerűen nagyon élvezem és szeretem a zenés létezést.
Infó: Ónodi Eszter - Juhász Gábor: Film - Zene. Művészetek Völgye, Színház Színpad, Templom. 2024. július 19.
Névjegy
Ónodi Eszter 1973-ban született Budapesten. 1994-ben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára Zsámbéki Gábor osztályába. Már főiskolásként kapott nagyobb színpadi és filmes szerepeket. 1998 óta a Katona József Színház társulatának tagja, de több helyen vendégszerepel.
