Nem tett vidámmá, amikor gyors fejszámolást végezve eljutottam a végeredményhez a péntek esti budapesti Sting koncert előtt. Harminckilenc év. Pontosan ennyi idő telt el, hogy egy szál gitárral a kezében megláttam Stinget 1985-ben a Live Aid londoni koncertjén, ami zenei különlegességén túl azért is marad meg örök emléknek, mert Magyar Televízió több órás, felvételről sugárzott adásának kommentátora az abban a szerepében is a zsenialitás jegyeit csillogtató Baló György volt. Összekötő szövegeiből ma is idézni tudnék, köszönhetően, hogy testvéremmel videómagnóra rögzítettük a teljes adást, amit aztán rongyosra néztünk. Hol lehetnek azok a videókazetták?
Stingről minden magára valamit is adó fiatal hallott a nyolcvanas évek közepén. Hihetetlenül új hang volt a Police-é. Egyszerűen műveletlenségnek számított, ha valaki nem ismerte a Message in A the Bottle című számát, aminek szövegismerete akkoriban sem ment sem kivétel számba. Korán induló pályájának köszönhetően az említett londoni óriáskoncerten sem számított tininek harmincnégy évével az énekes-gitáros, még akkor sem, ha a mából visszanézve zavarba ejtően fiatalnak látszik.
Zsúfolt mindennapjaim miatt képtelen voltam készülni a koncertre. Bár nem vagyok gyakori látogató, egy-egy ilyen esemény előtt napokig az adott zenekar vagy énekes számaival hangolódok, így volt ez Mike Oldfield, Bryan Adams vagy a Supertramp esetében is. A zenei akklimatizálódásnak ez a munkamódszere most elmaradt, ezért a küzdőtéren pörgettem telefonom, mert se azt nem tudtam, mikor született Sting, sem azt, hogy mikor oszlott fel a Police, és mikor állt össze újra. Hetvenkét éves – számoltam ki gyorsan. A mostani találkozás alighanem a búcsú is lesz, mert aligha valószínű, hogy újból láthatom színpadon fiatal- és férfikorom egyik zenei idolját.
Bár a találkozás kifejezéssel óvatosan bánnék, mert egynek lenni a közel tizenkétezer koncertlátogató között, ezzel a szóval aligha azonosítható. Ám azt nagy biztonsággal megállapíthattam, hogy jegyvásárlók döntő többsége az ötvenes és hatvanas korosztály volt, éppen azok, akiknek annak idején még látták és hallották az induló Police-t. Majd a szóló karrierbe kezdő Stinget, akik újdonságként hallgatták az Englishman in New Yorkot, a Fragile-t, a Shape of My Heartot vagy a Desert Rose-t. Ami nem azt jelenti, hogy az utánuk jövő korosztályok ne kedvelnék zenéjét, annál is inkább, mert az igazán jó zenész generációkat köt össze.
Ez az este megint feltartoztathatatlanul hömpölygő, végül valamennyiünket legyőző időre, annak múlására figyelmeztetett. Nem csak a videókazetták kallódtak el az elmúlt négy évtizedben, de az a gimis srác is, aki akkor, 1985-ben voltam, akinek olyan sok terve volt, és aki most akaratlanul is leltárt készít.
A Live Aid-en fellépő vékony és törékeny Sting sem azonos valamikor önmagával. Könnyű fehér ruhában. Legalábbis testi mivoltában. Feltűnően izmos, fizikailag remek állapotúnak láttam. Írhatnám a végére: bizakodva nézhetünk a következő évtizedek elé.
