A napokban nyitott meg Budapesten egy újabb fast fashion-márka első üzlete. A nyitásra már hosszú sorok kígyóztak a bevásárlóközpontban, a kérdésre, hogy mit szeretnének vásárolni, többen nevetve azt válaszolták: "bármit". Évente mintegy 100 milliárd ruhadarabot gyártanak a világon, és körülbelül 92 millió tonna textilhulladék kerül a lerakókba. Ha a jelenlegi tendencia folytatódik, az évtized végére már 134 millió tonna szemetet termel az iparág. Csak Amerikában a becslések szerint évente 11,3 millió tonna textilhulladék kerül hulladéklerakókba, ami az összes textil 85 százaléka. Ez fejenként és évente 37 kg ruhaneműnek felel meg. A „vásárold meg, viseld párszor, majd dobd ki” mentalitás sajnos egyre elterjedtebb, hiszen az elmúlt 15 évben 35 százalékkal csökkent az a szám (7-10 alkalomra), ahányszor viselünk egy-egy ruhadarabot, mielőtt kidobjuk. Az EU-ban sincs okunk a büszkeségre: évente mintegy 12,6 millió tonna textilhulladékot termelünk, amelynek többségét elégetik, exportálják vagy hulladéklerakókba kerülnek. Mindössze 22 százalékát gyűjtik szelektíven, hogy aztán újrahasznosításra/újrahasználatra kerüljenek. A felesleges ruhák egy részét szegényebb országokba exportálják (például Ghána, Kenya, Tanzánia, Chile), ahol végül mégis csak a hulladéklerakókban kötnek ki, vagy ha nem tudják eladni, elégetik őket, ami káros lehet az egészségre. A használt textil exportja az EU-ban 20 év alatt körülbelül a triplájára emelkedett. 2000-ben még 550 ezer tonnára rúgott, 2019-re viszont megközelítette az 1,7 millió tonnát, és ezeknek az anyagoknak a 46 százaléka Afrikában, 41 százaléka Ázsiában kötött ki.
Azon túl, hogy a pénztárcánkra sincs túl jó hatással, ha rendre újabb és újabb ruhadarabokat vásárolunk, amiket aztán jórészt nem is hordunk, a bolygónak is ártunk, méghozzá durván.
A textilipar, a ruhagyártás az egyik legszennyezőbb iparág. 2020-ban a textilipar volt a harmadik legnagyobb víz- és területfelhasználó, és becslések szerint a divatipar felelős a globális szén-dioxid-kibocsátás 2-10 százalékáért. Nehezen elképzelhető, de egyetlen pamutpóló előállításához körülbelül 2700 liter vízre van szükség. Ez egy embernek a 900 napi fogyasztását fedezi. De az iparág nemcsak zabálja a vizet, hanem szennyezi is, világszerte a természetes vizek szennyezésének mintegy 20 százalékáért felelős.
A műszálas anyagokból készült ruhák tartósak, olcsók, nem nyúlnak, nem bolyhosodnak, nem igényelnek vasalást – viszont iszonyatosan környezetszennyezőek. Minden egyes mosásnál mikroszálak tömkelege jut be a csatornahálózaton keresztül a természetes vizekbe, becslések szerint ezek összmennyisége évente félmillió tonnára tehető.
Ez egyenértékű azzal, mintha 50 milliárd műanyag palackot hajítanánk az óceánokba.
A fast fashion nemcsak a környezetünkre gyakorol negatív hatást, de az emberek egy jelentős csoportjára közvetlenül is: ezeket a ruhaneműket gyakran fejlődő országokban varratják éhbérért, rettenetes körülmények között dolgoztatva a nőket, gyerekeket, így tudják tartani az alacsony eladási árakat. De az állatvilág is megsínyli a divatipar vadhajtásait. Bár az elmúlt években örvendetesen jellemzően kiment a divatból a valódi szőrme viselése, és átvette a helyét a műszőrme, valójában ennek az előállítása más sok esetben drágább, mint az elképesztő körülmények között tartott prémes állatok valódi bundájának felhasználása. Ezért az is előfordul, hogy már a műszőrmét helyettesítik valódival.
Szerencsére vannak már kezdeményezések a divatipar fenntarthatóbbá tételére is. A turkálók, bálás üzletek már évtizedek óta ismertek hazánkban is, azonban néhány éve megjelent egy új modell is, az úgynevezett ruhaforgó. Az ötletgazda, Fritzson-Bajdor Tünde a 2000-es évek közepén Svédországban tapasztalta meg, milyen az, amikor a fenntarthatóság kultúrája az emberek mindennapi életének szerves része. Ott indította el a vállalkozását, amit aztán 2017-ben hazaköltözve Budapesten folytatott. A Swappis üzleti modellje abban különbözik a hagyományos használtruha-üzletekétől, hogy itt a vásárlót arra ösztönzik: ne csak vásároljon, hanem ő maga is váljon meg a már nem hordott ruháitól. Ha ezeket leadja a boltban, cserébe nem pénzt kap, hanem pontokat, és az egyenlege mértékéig fél áron vásárolhat a boltban a mások által leadott ruhák, kiegészítők közül. A kínálatban persze itt is megtalálhatók a fast fashion üzletek darabjai, de egyre gyakrabban kerülnek be márkás holmik is. Mint az üzletasszonytól megtudtuk, azokat a ruhákat, amiket nem tudnak értékesíteni, rendszeresen eljuttatják különböző segélyszervezeteknek. Ilyen módon sokkal tovább a körforgásban tarthatók a ruhaneműk, és csak a tényleg tönkrement, hordhatatlan darabok kerülnek végül a kukába.
Fast fashion
A fast fashion kifejezés a gyorsan változó divatot jelenti, ami jellemzően olcsó alapanyagokból készült, a legújabb trendeket másoló ruházatot takar. A fast fashion üzletek célja, hogy minél rövidebb idő alatt (akár két hét alatt) juttassák el a kifutóról az üzletekbe a legújabb trendeket. A ruhák silány minőségűek, könnyen tönkremennek, így gyakran cserélődnek a gardróbban.
