;

Ukrajna;Orbán Viktor;választási kampány;békemenet;

Békemenet 2022-ben. A mostanin sem a békéről lesz szó, még csak nem is Ukrajnáról, hanem a közelgő választásokról

- Charles Gati: Béke veletek

A pártlapok és -portálok szerint Orbán Viktor ott lesz a békemeneten, de amikor e sorokat papírra vetem, még nem lehet tudni, hogy csak vonulgat-e vagy pedig mond is valamit. Ha kiderül, hogy felszólal, akkor pláne nem leszek ott. Ugyanis kifejezetten bánt, hogy Magyarországot a béke szigetének hívja. 

Sőt, a szlovákiai politikai káosz miatt szerinte már csak egy sziget van és ez Magyarország. Az is nyilvánvaló, hogy itt nem a békéről lesz szó, még csak Ukrajnáról sem, hanem a közelgő választásokról.

Aki valóban békét óhajt, az szerintem vonuljon fel (ha nincs jobb dolga) és az orosz nagykövetség előtt tegyen úgy, mint az ifjú és bátor Orbán Viktor 1989-ben. „Ruszkik, haza!” – kiáltotta akkor Orbán. 2024-ben alapvetően más a helyzet. Biztos, hogy nem viszi el a békemenetet a Bajza utcába. Ha megtenné, az orosz csapatok akkor is a háborút választanák, nem a békét. Legjobb esetben azt mondanák, hogy csak „ideiglenesen” maradnak Ukrajnában.

Ez az egész békemenet különben is gyanús. Gyanús, ugyanis a szervezők, akik közül néhányan régebben a szovjet-magyar barátság bajnokai voltak, újabban az orosz-magyar barátság bajnokai. Ezért van az, hogy – mint régen – a Nyugatot, pontosabban az amerikai imperializmust hibáztatják az orosz háborúért. Ott volt például a kopasz gyilkos, Rákosi Mátyás, aki 1952-ben ezt mondta: „A nemzetközi helyzetet az jellemzi, hogy az Egyesült Államok monopolkapitalistái egyre nyíltabban törnek világuralomra, és e céljuk elérésére egyre nyíltabban készítik elő a harmadik világháborút.” Több, mint 70 évvel később, 2023-ban Bencsik András, a békemenet fő szervezője a nyilvánvaló orosz agresszió ellenére kijelentette, hogy ő márpedig „az oroszoknak drukkol”. Idén továbbment: „Nyugat-Európában egyre többen azon kísérleteznek, hogy valahol összehozzanak egy világháborút.” Jó tudni, hogy Bencsik az átkosban, még jóval a rendszerváltás előtt a Népszabadság pártélet rovatának főmunkatársa volt.

Jó tudni azt is, hogy itt Washingtonban, ahol hosszú évtizedek óta követem a politikai életet, a budapesti békemenetről szinte senki sem vesz tudomást. Ugyanez valószínűleg elmondható az egész világról. Pesti látogatásaim alkalmával drága jó Ilus néném mindig azt kérdezte, hogy na, mit gondoltok ott kint rólunk... Valamit kitaláltam. Ha még élne, megmondanám neki, hogy a nyugati politikusokat és újságokat nem igazán érdekli egy felvonulás, legfeljebb az, hogy a magyar kormány nem, vagy alig támogatja Ukrajnát. Rossz szövetséges. Kilóg a NATO-ból és az EU-ból is. Akad, aki még most is érdeklődik, azt akarja tudni, hogy mi történt 1956 szellemével. Az bizony hír és évről évre felidézett esemény volt itt a javából. Sokáig. Egészen addig, amíg a keleti nyitással Orbán nem árulta el Magyarország történetének eme példamutató fejezetét.

A lényeg persze az, hogy az egész békemenet a magyar belpolitikáról szól, a június 9-i választásokról. A szervezők azt hiszik, hogy a nagy tömeg hatására a Fidesz szavazótábora aktivizálódik, netán még növekedni is fog. Ezt nem tudom megítélni, de azt igen, hogy a Putyin háborújától oly sokat szenvedő Ukrajnában mindennek bizony semmi köze sincs a békéhez.

Olyan kultúrát akarnak hatalmi eszközökkel felerősíteni, amely a magyarság felsőbbrendűségének és üldözöttségének hitén alapul” Vagyis stratégiai politika helyett érzelmi cunami.