John már akkor szerelmes volt Aikába, amikor a lány a vállalathoz került. Igaz, sosem merte komolyan megkörnyékezni, sosem járt szerencsével a nőknél. Pont egy ilyen egzotikus szépségnek támadna rá gusztusa?
Már a középsuliban sem tudott zöld ágra vergődni az ellenkező nemmel, mások az érettségi bankett estéjén veszítik el a szüzességüket, John úgy viselkedett, mint egy mitugrász kis majom, a sikamlós, mindenkihez odadörgölőzős stílusa igazán nem jött be senkinek. Köszönték, nem kértek belőle. Minden porcikájából hiányzott a Ben személyét átitató lázas szenvedély. A háta mögött az a szóbeszéd járta, miszerint impotens, bár Ben könnyen rácáfolhatott volna, esze ágában sem állt pozitív irányba befolyásolni az öccséről kialakított közvéleményt. Beállt inkább a bólogatók táborába, s még hevesebben is helyeselt, mint a többi. Evidens volt, hogy aznap este Bennél marad a kocsi, és a kesztyűtartóba csúsztatott zugitókát is ő fogja leengedni a torkán, John hiába készítette be magának a nemes párlatot.
Bár néhány kevésbé ciki filmszerep után, mely rövidségét tekintve statisztamunkának inkább beillett, semmint színészetnek, azért akadt egy-két önként jelentkező. John ritkán élt a lehetőséggel, mert bár nem kaptak utána két kézzel, nők tekintetében az ízlése meglehetősen finnyásnak bizonyult.
Aika más volt, különbözött tőlük, benne az ideálját vélte felfedezni. Finom mandulavágású szemei, selyemtapintású haja, fitos orra mellett törékeny alakja is megbabonázta Johnt. Kiálló kulcscsontjai, hogy egy szorosabb öleléssel bármikor össze lehetne roppantani, felébresztette benne a férfiak védelmező funkcióját. Ha tudta volna, amit Ben, hogy csinos, hegyes mellei vannak, mint a maja istennőknek! Persze őt nemcsak a külsőségek érdekelték, rajongott a lány jeges habitusáért, amit a hűvös japán mentalitás és Aika szigorú neveltetésének számlájára írt. Valósággal úgy kellett visszafognia elragadtatását, ha Aika saját, dallamos nyelvén igazított helyre valakit. Például ha hozzá merészelt nyúlni a frissen fertőtlenített ecseteihez.
Abban is szerepe volt, hogy a bátyjával összejöttek. Na, nem direkt játszotta Aikát Ben kezére, de ő áradozott először a lány megfoghatatlan, földöntúli szépségéről, ő dicsérte finom kézmozdulatait, és elragadtatással töltötte el, mennyire ért a színekhez és arcformákhoz. „Valóságos szakértője a témának, pontosan tudja, hogy hozza ki belőled a legjobbat, bátyó. Humora is van, nem az a szótlan divatbaba. Sminkelés közben is meg tud nevettetni, például ha a tokiói diákéveiről mesél, vagy a beilleszkedési nehézségekről, amivel már itt kellett megküzdenie a cégnél. Úgy csináltak, mintha nem értenék, amit mond, pedig angolul beszélt.”
Bent hidegen hagyták John beszámolói, mindaddig, amíg nem találkozott személyesen a porcelánbőrű ázsiai szépséggel. Amikor először ült a székébe, már érezte a bizsergést az alfelében, és öccse beszámolói folytán neki is az a gondolata támadt, mintha már évek óta ismerné a lányt. Amikor komolyan kezdte fűzni, nem sejtette, hogy Johnt milyen mély érzelmi szálak kötik leendő kedveséhez, de ha tudomást szerez róla, sem valószínű, hogy megálljt parancsol tomboló férfiasságának. John sem hiheti komolyan, hogy esélye lenne nála! Mögöttem? – gondolta Ben. – Labdába sem rúghat! – Kettejük versenyében mindig is ő volt a befutó.
Akkor értesült az egészről, amikor Ben hazacipelte, hogy bemutassa a szüleinek.
– Apa?
– Még mindig kiküldetésben! – Margaret meg sem lepődött fia feledékenységén.
– Ez a francos kiküldetés, mintha az embernek nem is lenne apja! Akkor csak neked mutatom be Aikát – dühöngött Ben.
– És velem mi lesz? – John nehezen tudott mosolyt erőltetni az ajkára, hiszen alig tért magához az elképedésből. De ha jobban utánagondolt, rögvest értelmet nyert a szituáció, és ami azt illeti, számolt is a dolgok ilyen irányú, rá nézvést szerfölött kedvezőtlen alakulásával. Mióta először beszélt Bennek a lányról, ő is pont így képzelte el a jövőbeni történések forgatókönyvét. Most mégis megrázta az esemény, és ha csak rápillantott, Aika földöntúli szépsége kis híján belé is fagyasztotta a szót.
– Ti már ismeritek egymást! – vágta oda Ben a fivérének, ám Aika közbeszólt: – Nem is mondtad, hogy John az öcséd!
– Hát vannak még meglepetéseim! – Ben sokatmondóan vigyorgott. Karon fogta Aikát, és behúzta a megüresedett oroszlánbarlangba.
– Voilà, a szobám! – tárta szét a kezét Ben, a polcon most is ott porosodtak Doris Day legendás, milliós példányszámot megért lemezei, a Secret Love mellett a beszédes Love Me or Leave Me és az utolsó, nagy becsben tartott korong, a Heart and Soul is. Az elsőként megjelent Sentimental Journey nemcsak Doris, Ben érzékeny oldaláról is tanúskodott, külön helyet érdemelt a relikviák sorában.
Ben Margaret rosszallását is kivívta rajongásával, a tizennégy esztendős kamasz fiú nemcsak a szobáját tapétázta ki az egykori táncosnő óriásposztereivel, az ágya alatt is hevertek pikánsabb felvételek a súlyos autóbalesetet szenvedett sztárról, aki a katasztrófának köszönhette, hogy az éneklés és a filmezés felé fordult. Bob Crosbynál és Les Brownnál is megfordult. Igaz, a hangja ellen Margaret sem emelhetett kifogást, bár kissé zavaró volt, amikor Ben szobájából kiáramolva a zene taktusai lassan maguk alá teperték a díszesen terített étkező áhítatos csöndjét.
Margaretet valósággal meggyötörte fia vonzalma egy tőle is húsz évvel idősebb idolért, igaz, Ben miatta akart komolyan színészpályára lépni, és a ’40-es évek Amerikájához is miatta fűzte olyan különös, megszállott vonzalom, mint a korabeliket a diszkódrogokhoz. Szeretett időutazni. Bár a szupermarketek akkortájt alig tíz esztendeje léteztek, és javában zajlott a második világháború, egyelőre az USA kivételével, az épületek rajzolatában akkor még csakugyan bujkált valami különleges báj, míg Ben kamaszkorára javarészt uniformizálódtak. Bent a régi, ütött-kopott üdítőital-reklámok is lenyűgözték, a Coca-Cola és a Dr. Pepper színes bádoghirdetései mellett egy Orange-Crush névre keresztelt dzsúsz létezéséről is tanúbizonyságot adtak.
Míg más matchboxokkal szórakozott, Bent már nyolcévesen megbabonázták a ’40-es évek luxusautó-csodái, melyeket a szakirodalom csak felborított fürdőkádként emlegetett. Ben autómakettjei később a lemezek mellett porosodtak, Margaretet takarítás közben sem hozták lázba a Chrysler által piacra dobott luxuslimók, noha már a késő harmincas évek világválsága közepén eladásra kerültek és forradalmian új megjelenésükkel vonták magukra az olyan autóbuzik figyelmét, amilyennek az ifjú Ben is számított.
A ’40-es években az amerikai kocsik hosszabbak, szélesebbek és kicsivel alacsonyabbak lettek, mint elődeik. A gyártók a hátsó rész megjelenését is átdolgozták. Ekkor került forgalomba a Buick Super is, Ben újdonsült kedvence, melynek az idők folyamán a Cadillac után sikerült magát a második legelitebb márkává kinőnie. Ekkor jelent meg először a később nagy népszerűségnek örvendő uszony is, igaz, a ’49-es modelleken még alig észrevehető elemként funkcionált. Bár akkoriban senki sem számított rá, Ben legőszintébb örömére az amerikai autógyártás későbbi fő meghatározójává avanzsáltak, és „uszonyháború” néven valósággal eluralták az autók űrkorszakát.
Amikor Doris Day pályája végén a televíziózás felé fordult, Ben állandó nézője lett önálló show-műsorának, és még azt is fejébe vette, hogy tíz év múlva feleségül veszi az élő legendát. Negyven év? – oda se neki, egyáltalán nem zavarta a hatalmas korkülönbség. A negyven az új húsz. Erről Aikának persze nem számolt be, azóta régen letett egykor féltve dédelgetett tervéről.
– És mikor lesz a nagy nap? – John kicsit elébe szaladt az eseményeknek, mire Ben leguggolt, és átkarolta a rozoga asztallábat, majd tréfásan annak vallott szerelmet. Talán valami üres kupakot is előhúzott a zsebéből gyűrű gyanánt. – Hozzám jössz feleségül? – kérdezte a kopott falábtól, és kéjesen felkacagott, fülsértőbben, mint az átkozott hiénák, Aika mégis biztosra vette, hogy megkérték a kezét, később az apjának, Manatónak is elújságolta az örömhírt egy levelében.
Margaret egyáltalán nem csodálkozott fia választásán, néhány évtized ide vagy oda igazán nem számít. Titkon örült, hogy a menye ezúttal mégiscsak fiatalabb nála. Éppenséggel az sem zavarta, hogy japán, kivált, hogy tökéletesen beszélte a nyelvüket.
John belesápadt a rögtönzött lánykérésbe, noha ő kezdeményezte. Csak ripacskodik! Ez most egy fordított Pearl Harbor lesz – ismerve Bent egyáltalán nem vette olyan biztosra a dolgot, mint a többiek, és ezzel önmagát egy időre tökéletesen sikerült is megnyugtatnia. Már előre sajnálta Aikát, amikor az a szerencsétlen rádöbben, nem lesz itt semmiféle házassági ceremónia, de százszázalékosan azért ő sem merte kizárni a lehetőségét. Bentől minden kitelik! Még az esküvő is!
(Vége a folytatásos részletközlésnek)