- Mi vagyunk (Balázs András: Nyomorba zárva)

A szabolcsi zsákfalu, a fiktív Mocsonyháza cigánysoráról kerül fel a főváros középső-józsefvárosi Magdolna negyedébe a tizenegynéhány éves kislány – mindössze egy szatyor ruhájával megy utána a nála tíz évvel idősebb pesti fiúnak, akitől hagyta magát elcsábítani. A szívén kívül a kíváncsisága hajtja, noha nem hívták, és nem is hitegették semmivel. A falujában azonban már bezárult mögötte minden kapu: az anyja, megelégelve a mindennapi erőszakot, elhagyta őket, az erőszaktevő alkoholista apa elhunyt, a nővére egy németországi város vörös lámpás negyedében szexmunkásként keresi a stricijének a BMW-re valót – nem hiába tartja a mondás: „telepről csak az törhet ki, aki csibésznek vagy örömlánynak áll”. Ilyen háttérrel érkezik végig névtelen főszereplőnk a Lujza utcai bérház szoba-konyhájába, ahová újdonsült családja befogadja. A felnőttek életét élő kamasz lány sorstörténete nehezített terepen zajlik, melyet a financiális és mentális szegénység, az erőszak, a különféle függőségek (alkohol, drog, szerencsejáték), az örökölt kulturális, társadalmi, családi szerepek, a kirekesztettség determináltsága és dominanciája jellemez. Miközben sokszínű és alapos képet kapunk a Fiumei út–Népszínház utca–Koszorú utca–Baross utca határolta szűk, de sokak számára mégis a világot jelentő emberkertről, a lány élete ennek a térbeli és társadalmi keretnek a fokozatos elhagyásával írható le. Előbb csak a szomszédos környék, a „Csikágó” felfedezése babakocsi-tologatás közben, majd a belvárosi szórakozónegyed éjszakai életébe nyer bepillantást kézilányként egy bisztró konyháján, később az újlipótvárosi panorámás lakás, a budai villanegyed, sőt egy nyaralás alkalmával Lisszabon utcái is megnyílnak előtte a szerelmes és gazdag zsidó barát jóvoltából. Miközben a józsefvárosi közeg egy pillanatra sem engedi el. De a testileg és érzelmileg elhasznált fiatal lány felemelkedési kísérlete nem ettől a szívó hatástól lehetetlen vagy kudarcos.
A könyv, ahogy hősét lépésről lépésre követve kivezet a Magdolna negyedből, a különféle kulturális és társadalmi osztályok eltérő korú és nemű képviselőinek életkörülményeit és viselkedési szokásait szemlézve, egyik szinten sem mutat mást, mint az olyannyira megvetett „cigányélet” tükröződését: az erőszakot, a mentális beszűkültséget, a függőségeket – és legfőképp: a nők mindenkori alávetettségét, kiszolgáltatottságát, szextárgyként való kezelését. Ami a szimbolikus Magdolna negyedben szemet szúró és össztársadalmilag elítélt, az az egész társadalmat strukturálisan mélyen és áthatóan meghatározó attitűd. (Amit a nők maguk is átörökítenek.) Ezért, hogy bár a könyv címe könnyen adná, ez mégsem nyomorpornó vagy nyomorszafari a nyóckerben, ami után áldjuk a szerencsénket, hogy nekünk jobb környék, család jutott. Nem, innen nincs önigazoló menekvés, ezek mind mi vagyunk.
Hogy e társadalomismeret miféle örömmel tölt-e el bennünket, kétséges, a tragikum katartikusságát ráadásul erősen korlátozza, hogy bár kisregényként aposztrofálódik a Nyomorba zárva, szépirodalmi erényeknek sajnos erősen híján van.
A Család és szomszédság a Magdolna negyedben című szociográfia szerzőjét feltehetően az motiválhatta a megírására, hogy a drámai élethelyzetek ne csak egy szűk tudományos-szakmai rétegben keltsenek (meg)értő hümmögést, hanem ennél jóval szélesebb olvasóközönséget is elérjenek. Hogy az irodalom eszköztárának segítségével maradandóbb és tudatformálóbb hatást keltsenek. Ám ehhez az alakítottság, a kompozíció, a stilizáltság stb. terén talán érdemes lett volna egy író mentor útmutatását és/vagy egy erőteljesebb szerkesztői segédletet igénybe venni. Ezek hiányában például a nyelvezet végig egy „külső szemlélő”, nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk: egy szociológus szókészletét érvényesíti. Így lesz szinte megmosolyogtatóan a cigányból „rasszjegyek és tónusok” által meghatározott személy, az alkeszből „életvitelszerű szeszfogyasztó”, a drogosból szerhasználó stb., vagy fordulhat elő, hogy míg egyik mondatban a főszereplőről azt olvashatjuk, hogy „a múltjával nem törődött”, pár sorral lejjebb már azt: a „múltján és jövőjén merengett” stb. Ha esetleg a narráció a lány belső nézőpontjából valósult volna meg, és inkább ábrázolások révén mutatkoznak a szituációk, semmint magyarázó leírások által, a vélt szándék a hatásgyakorlás tekintetében, az esztétikai érték mellett, sokkalta eredményesebb lenne.
Mindazonáltal a történetté kovácsolt életesemények, a felvázolt társadalmi tabló, s annak drasztikus természetrajza, egynémely alakok skiccszerűségükben is megkapó jellemzése sok esetben annyira elevenné teszik a szövegművet, hogy azt ebben a formájában is a fontos és olvasásra ajánlott könyvek polcára kell helyeznünk. (Balassi Kiadó, Budapest, 2024. 168. o.)