Azt csinálta a közönség a The Wooten Brothers szerdai koncertjének végén az Erkel Színházban (JazzFest Budapest záróesemény), amit talán mindvégig szeretett volna: állt. Állt és tapsolt.
A „Wootenek” pedig olyan sikerben fürödtek a budapesti standing ovation közben, amiben testvérzenekarként talán mindvégig szerettek volna életük során, és amiben egyesével részesedtek is nem kevésszer. Elvégre kivételes muzsikusok, hangszereik virtuózai, akik hatalmas lélekkel (nem mellesleg számos jótékony társadalmi szerepvállalással) közelítenek a jazzhez, és az élethez. Karrierjük csúcsán kapaszkodtak össze ismét. A járvány éveiben felkereste őket Don Kirshner egykori zenei műsorának munkatársa egy demókazettával, amin gyerekként játszottak, és amit édesanyjuk adott neki évtizedekkel korábban. Piacra akarta dobni felesége drága kórházi kezelése miatt, ám a Wootenek megvásárolták az ereklyét, és még többet is adtak érte az értékénél. E zenei anyaggal visszatértek a gyerekkorukhoz, amikor egy katonacsalád sarjaiként mindig más légitámaszponton éltek: az öt fivér négy különböző államban született. A gyerekkor eredetiségéért és őszinteségéért hálás a közönség, és a Wootenek szó szerint játszanak a hangszereken. Kötetlenül, oldottan, örömittasan.
A Wooten nevet Victor tette ismertté, aki a basszusgitár élő klasszikusa. Gyakran a műfajteremtő Jaco Pastorius lángoló tehetségéhez hasonlítják, ami nem véletlen. Nemcsak a hangszerét bírja felsőfokon, de muzikalitása is páratlan. Ezt a szólójátékában is megmutatta, amikor a taktusokat ismétlő repetitív géptechnikával (Krzysztof Ścierański ennek korai nagymestere) néhány hanggal és ritmussal az eufóriáig fokozta a hatást. A legfiatalabb Wooten Stanley Clarke és Marcus Miller oldalán (SMV Band) és Béla Fleck zenekarában szerzett hírnevet, és eddig öt Grammy-díjig jutott. Basszusgitározni kétévesen kezdett a legidősebb bátyja, a nála nyolc évvel idősebb Regi, a szakmában Tanárként ismert gitáros jóvoltából. Roy „Futureman” Wooten az ütőhangszerek mestere, zeneszerzőként szintén több Grammy-re érdemesült, és a különleges DrumItar fejlesztője (gitáralakú hangszerek dobhangokkal). Joseph Wooten billentyűs énekesként is lenyűgöző zenész, aki a Steve Miller Bandben szerzett nevek magának. Az ötödik Wooten, Rudy 2010-ben váratlanul elhunyt: róla többször is megemlékeztek a koncerten a fivérek, arról például, hogy egyszerre két szaxofonon is tudott játszani. A jazz, a soul és az R&B mellett máig a funky a Wootenek otthonos zenei világa, amit a Sweat című darabukkal mutattak meg a koncert második, pezsgőbb felében, talpra ugrasztva a magyart, és minden más nációt.
Élet, szabadság, ünnep, energia, szenvedély, játék, interakció, béke, nyitottság, meglepetés, tolerancia, utazás, bumm, az Isten, a pillanat. Ezeket a fogalmakat a JazzFest Budapest három, egyenként is világszínvonalú programjának eddigi fellépői említették Kleb Attila művészeti igazgató kérdésére: mi a jazz? A Wootenek egyben hozták mind. És a megilletődöttségüket látva: nem utoljára.
Infó:
The Wooten Brothers
május 15.
Erkel Színház
Nagy számok a JazzFest Budapesten
Az idei fesztivál 19 napján 231 fellépőt láthatott a közönség, 76 koncerten. A zenészek öt kontinens 24 országából érkeztek, és összesen 16 600 nézőt vonzottak. Ez a támogatók mellett a programot összeállító kurátorok, Borbély Mihály, Lukács Miklós, Mogyoró Kornél és Oláh Krisztián érdeme is. Kleb Attila fesztiváligazgató megtapsolta a közönséget, és arra ösztökélte: járjanak továbbra is koncertre, mert a dzsessz élőben az igazi.
