Mindig hangsúlyozzuk, hogy a magyar bor minősége sokat emelkedett az utóbbi szűk nemzedéknyi idő alatt, néha megérinti a világszínvonalat, de nagy borral ritkán találkozhatni. Na itten van egy, wazze.
Aranyszínű, már illatában is ott van az a szexi seprős-pézsmás illatképvonal (amitől én még így, haló poraimban is beindulok). Érezni a szinte túlérett gyümölcs szépségét (és cukrát) is, ananászkompótos illat, klassz savtérkép. A túlérettes karakter ellenére, ez nagyon fontos, az édességet a markáns és jóízű savak leverik, mint vak a poharat, más szóval jó a balansza, ez a bor lényege. Az édesség a kései szüretből jön, a kései szüret mindig a legédesebb (sikeres csajozós borújságírós duma érett barátnőink felé). A hosszú lecsengésben a hordó dohányíze, az egész érett, mély, sárga, érzéki holmi. Dőljünk hátra a választás éjszakáján, gyújtsunk egy szivarra, és koccintsunk a 2022-es Nyakas Budai Chardonnay Selection-nel Budapest Köztársaságra, mert azt predikálom, hogy sem az Ásványvízitündér, sem a Pormányos Deutsch nem lesz befutó, hanem Budapest marad Európa végvára a kelet felé kormányzott Komposztországban.
Mert ma már jóformán csak Budapest őrzi Európát, a sokat szidott liberális plurális demokráciát, a hatalmak szétválasztásának és az európai értékközösségnek az eszményét. Fönnakadtam egyszer egy mondaton, amit Illyés Gyula írt a naplójába 1946 februárjában Ozorán: „Pest még mindig távol van a országtól, a földtől, a vidéktől. Fonálon magasan lebegő léggömb, még csak nem is egyenesen fölöttünk lebeg, hanem oldalvást, amerre a szél fújja, keletre vagy nyugatra: épp’ csak hozzánk van kötve, azáltal, hogy ebből a földből él. S ha elvágnák?” Anyádat, szoktam gondolni. Vannak pontok és szigetek, ahol egy másik Magyarország virágzik, nem ellenzéki-politikai értelemben, hanem az értékközösség, a szorgalom és a szép élet egy européer lehetett-volna-Magyarországa. Egy vidám és nívós világ, ami végképp el lett cseszve, mert ezek a pontok és szigetek soha nem érnek össze egy felületté, a megvezetett tudatlanok és a megveszekedett kleptokraták örök többséget alkotnak itten az újnyilas rendes magyar emberekkel. Budapest szigetként magasodik az Ugaron kavargó gedva fölé, egy darab otthonos, színes Európa, nem is érti és nem is szereti a parvenü elit. Jogos kisebbségi érzésétől hajtva ártunk és ormányunk három év alatt 227 milliárdot vett el a fővárostól, hogy aztán pazarlással vádolhassa, a szolidaritási adót ötről 58 milliárdra emelte; még az ÁSZ-jelentés is elismerte, hogy Budapest 2021-től a központi költségvetés nettó befizetőjévé vált, amivel felségsértést követtek el, mert megcáfolták a Karmelita korpulens királyát, lett is nemulass, üstöllést átszervezték a sajtóosztályt és elküldték Kukutyinba zabot hegyezni a zárszámadók igazgatóját, nehogy má’ véletlenül igazat mondjon itt valaki.
Szóval „Csodaszép vagy te vén Budapest, Ha kigyullad a csillagos est, Gyönyörű szeretőm, Bölcsőm és temetőm, A szívem a tiéd, Budapest, meghalnék érted én örömest...”
(Nyakas Pince, Budai Chardonnay Selection 2022, 3200 Ft, 96 pont)
