Nem tudom, miért kell folyton nyafogni. Most éppen a kínai puszipajtásság miatt. Istenem, van ország, amelynek bársonyos forradalom jut, és van, amelyiknek selymes út. Kínából, garantáltan göröngymentesen, azon gurul a jüan. Befelé a NER-lovagoknak, kifelé mindnyájunk zsebéből, hiteltörlesztésként. A „bársonyos” és a „selymes” jelző is jól hangzik a politikában. Puhára bélelt, erőszak- és fájdalommentes folyamatokra utal. Bár a kuruc nótában Csínom Palkó szép selymes lódingjával a dali pár pisztoly is együtt járt.
Mi jár még az Új Selyemúttal? Az önmagában hasznos, ha új infrastruktúra kötné össze Kínát és Közép-Európát. Mindig örülök, ha rövidülnek a világot elválasztó távolságok, nincsenek ellenemre a szabályozott módon megjelenő vendég munkavállalók és tőke sem. De arra felfigyeltem, hogy a sok gyanús mellékkörülmény, politikai és gazdasági aggodalom miatt több európai ország – a baltiak és még Meloni is – kiszállt a programból.
Csínom Palkó ide vagy oda, pisztolytól nem kell félni a selyemúton. Akkor sem, ha Hszi elnök elődeihez képest tagadhatatlanul agresszívebb, nyomulósabb külpolitikát folytat, kacérkodik Tajvan lerohanásával, nem is beszélve a kínai mértékkel is csak Maóhoz hasonlítható centralizációról és személyi kultuszról, a totális ellenőrzés kiépítéséről. De Hszi nem háborúzni akar Európával. Nem is csak kereskedni – azt is, hiszen komoly árufeleslegük van –, hanem befolyást szerezni (pl. eladósítással), megosztani a gyanakvó EU-t, lazítani Európa és az USA szövetségét.
Az ügyes és tapasztalt kínai diplomácia nagyokat bókolt Orbánéknak is. Rég olvastam olyan gyönyörűt, mint Hszi elnök cikkét a Magyar Nemzetben. Hogy aszongya: barátságunk „olyan, mint a jó tokaji bor, illatos, édes, tartalmas és tartós”. Komolyan mondom, könnybe lábadt a szemem. Bár félek, hogy barátságunk inkább a hortobágyi palacsintához hasonlítható. Amelyről ránézésre nem lehet megállapítani, mi mindent daráltak a töltelékébe. Már a cikk eleje is andalító: „Májusban, amikor az Alföldön a virágok és a fű illata betölti a levegőt,…állami látogatást teszek Magyarországon”. Az alföldi akkugyárak másfajta illatáról nem esik szó. Szép vagy, Alföld, legalább Hszinek szép.
Együttműködésünk – írja a költői vénájú elnök – „gyümölcsöző és életerőtől duzzadó”. Szerintem ő is olvashatta az egykori amerikai prédikátor szónoklatát: „Beszédem hosszú lesz, és erőtől duzzadó, mint a hímszamárnak vesszeje.”
Magyar-kínai viszonylatban a szamárcsődör és az ő vesszeje nem képezi kereskedelem tárgyát, a szarvasmarha tenyésztőanyagának az exportja viszont mostantól igen. Ennek örülök, remélhetőleg így vannak vele a magyar marhaerőre vágyó kínai tehenek is.
Azt nem tudom, mennyi magyar bikagén kell egy kínai akkugyár számlájának kiegyenlítéséhez. A bikáink igazán összeszedhetnék magukat.
Addig is „a magyar vezetőkkel (…) vállt vállnak vetve” küzdenek a szuverenitásért. Nekem már a Bécsi munkásindulóban is tetszett, hogy „kézben a kéz, és vállhoz a váll”. Az a dal speciel a „munka hadáról” szólt, most viszont a „kézben a kéz” inkább a NER-elit kezébe csúsztatható pénzekre emlékeztetne. Éppen ez az egyik baj. Mindenki üzletel valamennyire Kínával, ez elkerülhetetlen, csak máshol vigyáznak egyrészt a függőség elkerülésére, másrészt arra, hogy valóban az országuk érdekét szolgálják.
Nálunk egyik szempont sem valósul meg. A kormány az elapadó uniós pénzek pótlására (ahelyett, hogy a jogállami feltételeken dolgozna) esze nélkül vesz fel kínai hiteleket. Olyan beruházásokra, amelyek inkább kínai érdekeket szolgálnak. Pontosabban: szolgálják a klientúrából kikerülő beszállítók, alvállalkozók érdekeit is. A Belgrád-Budapest vasútvonalon Mészáros Lőrincék keresnek. Az állam ráfizet. A letelepedési kötvényt most felváltó, főleg kínaiaknak szánt tartózkodási engedélyt többek között úgy lehet megkapni, hogy a szabad uniós mozgásra vágyó üzletember a megfelelő ingatlanalapoknál befektetési jegyet vásárol. Mit ád isten, a jelek szerint Tiborczék két ingatlanalapja megfelel a feltételeknek. A profit az övék, az államnak egy kanyi sem jut. Az már csak hab a tortán, hogy ezt az ún. „aranyvízumot” az is megkaphatja, aki egyetemi alapítványnak perkál le egymillió eurót. Vagyis bevásárolja magát egy magyar egyetembe. Ha már a Fudan-terv leállni látszik, legyen így, kerülőúton kínai egyetem?
Kína viszont nagyon is tudatosan képviseli érdekeit. Az EU arra készül, hogy emelje a (feltehetően tiltott állami támogatásban részesülő) kínai elektromos autók dömpingvámját. Ezt kerülnék meg gyorsan azzal, hogy nálunk felépül az Unión belüli első kínai autógyár. Meg azzal az akár 10-20 évre járó „aranyvízummal”, ami a kínai üzletembereket egyszeriben magyar, tehát uniós vállalkozóvá tehetné.
Orbán egykori német és jelenlegi Trump-körüli barátai elég könnyen átláthatnak a szitán. Balázs Péter úgy fogalmazott: aki sokfelé hajlong, az sok másnak óhatatlanul a hátsóját mutatja. Félő, hogy nagy lesz az inger kissé belerúgni a mutogatott hátsóba. Ha már úgy kézre (lábra) esik. Az országnak fog fájni ez is, nem Mészárosnak vagy Tiborczéknak.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.