Apátiába esett a török társadalom egy része a tavalyi elnök- és parlamenti választás után. Bár reális esély mutatkozott Recep Tayyip Erdogan elnök rezsimjének leváltására, az államfőt újraválasztották és pártja, az AKP a nacionalista MHP-vel együtt többséget szerzett a parlamentben. Az ellenzék szétesett, a kudarcokért a Köztársasági Néppárt (CHP) akkori elnökét, Kemal Kilicdaroglut vádolták, akit nem tartottak kellőképpen karizmatikusnak, s összességében minden választást elvesztett. A kemalista politikai erő vezetője azonban sokáig nem volt hajlandó lemondani, tavaly novemberben végül mégis sikerült távozásra késztetni.
Özgür Özelnek a CHP élére való megválasztása fordulatot hozott. Olyannyira, hogy az idén márciusban megrendezett helyhatósági választáson a CHP a városok többségében legyőzte Erdogan pártját, még az AKP egyes fellegvárait is sikerült bevennie, s országosan is több voksot szerzett, mint az államfő által fémjelzett politikai erő. A változást jelzi, hogy a közvélemény-kutatások szerint azóta is őrzi előnyét a CHP az AKP-val szemben. Érzi a bajt Erdogan elnök is, aki emiatt egyre nagyobb nyomás alá került.
A török média "történelmi eseményként" ünnepelte, hogy az elnök múlt héten nyolc év óta először közvetlen megbeszéléseket folytatott az ellenzék vezetőjével. Recep Tayyip Erdogan másfél órán át cserélt eszmét Özellel. Ami azonban különösen feltűnő volt: mindkét fél kijelentette, hogy a török politikában véget ért a polarizáció korszaka, és reformokra van szükség. Ez különösen figyelemre méltó abban az országban, ahol a kormányzat politikája éppen a társadalom megosztásán alapul.
Erdogan elnök ugyan azt ígérte a mostani helyhatósági választások előtt, hogy ez lesz az utolsó választás, amit levezényel, senki sem hitt neki, ez az üres kijelentés már többször elhangzott tőle. Ezért most legfontosabb politikai projektje az, hogy megváltoztassa az alkotmányt és harmadszor is indulhasson az államfői tisztségért 2028-ban, amikor már 74 éves lesz. Az AKP gyengesége azonban bonyolítja politikai projektjének megvalósítását.
Elsősorban tehát ez állhat Erdogan állítólagos békülékenysége mögött. „Az elnök gyengeségből találkozott a CHP vezetőjével, Özellel” – mondta el az osztrák Die Pressének Berk Esen, az Isztambuli Sabanci Egyetem politológusa. Legutóbb a 2016-os puccskísérlet után beszélt az ellenzék első emberével. Később azonban felgyorsította a gyűlöletkampányt, gülenisták (Fethullah Gülen hitszónok hívei) ezreit tartóztatták le. Az államfő démonizálta a CHP politikusait, hazaárulóknak, a nemzet ellenségeinek minősítette őket.
Most viszont kénytelen gesztusokat tenni az ellenzéknek. A társadalom ugyanis egyre kevésbé fogékony a kormány gyűlöletkeltő üzeneteire, az embereknek elege lett a megosztásból. Amint Berk Esen is támutatott, „a polarizáció fegyvere már nem működik az elnök számára, ezért új tervre van szüksége”.
Özel egyik legfontosabb követelése az volt, hogy engedjék ki a börtönből az emberi jogi aktivistákat, köztük Can Atalayt és a kulturális élet mecénásaként ismert Osman Kavalát. Szabadon bocsátásukat régóta sürgeti az Európai Unió és az Európa Tanács. Erdogan eddig hallani sem akart erről, most azonban a megbeszélés után beszélt a kérdésről Yilmaz Tunc igazságügyi miniszterrel, és esély látszik a kedvező fordulatra.
Özel emellett politikai engedményeket is szorgalmazott a török államfőtől, köztük azt, hogy Ankara teljesítse az emberi jogi szervezetek követeléseit.
Erdogan mielőbb második találkozót tervez tartani az ellenzék vezetőjével. "A politikai enyhülés fontos célom" – állította. Reméli, hogy a CHP támogatja tervezett alkotmányos reformját. Az elnök feltételezhetően nem csak saját hatalmát akarja konzerválni látszólagos pálfordulásával. Éket akar verni a CHP két erős embere, Özel és a márciusban újraválasztott isztambuli polgármester, Ekrem Imamoglu közé. Azzal ugyanis, hogy partnerként kezeli a CHP elnökét, Imamoglu kirekesztve érezheti magát.
Berk Esen úgy véli, egyéb okok is állhatnak a háttérben. A török gazdaság egyre siralmasabb állapotba kerül, elkerülhetetlenek lesznek a megszorítások, s Erdogan azt szeretné, hogy a népszerűtlen intézkedésekhez a CHP is adja a nevét, ne egyedül az AKP vigye el a balhét. Önzetlenségről tehát szó sincs Erdogan részéről, de a törökök reménykednek abban, hogy valami kedvező politikai változás mégiscsak lesz az országban.
Özgür Özelnek a CHP élére való megválasztása fordulatot hozott. Olyannyira, hogy az idén márciusban megrendezett helyhatósági választáson a CHP a városok többségében legyőzte Erdogan pártját, még az AKP egyes fellegvárait is sikerült bevennie, s országosan is több voksot szerzett, mint az államfő által fémjelzett politikai erő. A változást jelzi, hogy a közvélemény-kutatások szerint azóta is őrzi előnyét a CHP az AKP-val szemben. Érzi a bajt Erdogan is, aki emiatt egyre nagyobb nyomás alá került.
A török média történelmi eseményként ünnepelte, hogy az elnök múlt héten nyolc év óta először közvetlen megbeszéléseket folytatott az ellenzék vezetőjével. Erdogan másfél órán át cserélt eszmét Özellel. Ami azonban különösen feltűnő volt: mindkét fél kijelentette, hogy a török politikában véget ért a polarizáció korszaka, és reformokra van szükség. Ez különösen figyelemre méltó abban az országban, ahol a kormányzat politikája éppen a társadalom megosztásán alapul.
Erdogan ugyan azt ígérte a mostani helyhatósági választások előtt, hogy ez lesz az utolsó választás, amit levezényel, senki sem hitt neki, ez az üres kijelentés már többször elhangzott tőle. Ezért most legfontosabb politikai projektje az, hogy megváltoztassa az alkotmányt és harmadszor is indulhasson az államfői tisztségért 2028-ban, amikor már 74 éves lesz. Az AKP gyengesége azonban bonyolítja politikai projektjének megvalósítását.
Elsősorban tehát ez állhat Erdogan állítólagos békülékenysége mögött. „Az elnök gyengeségből találkozott a CHP vezetőjével, Özellel” – mondta el az osztrák Die Pressének Berk Esen, az Isztambuli Sabanci Egyetem politológusa. Legutóbb a 2016-os puccskísérlet után beszélt az ellenzék első emberével. Később azonban felgyorsította a gyűlöletkampányt, gülenisták (Fethullah Gülen hitszónok hívei) ezreit tartóztatták le. Az államfő démonizálta a CHP politikusait, hazaárulóknak, a nemzet ellenségeinek minősítette őket.
Most viszont kénytelen gesztusokat tenni az ellenzéknek. A társadalom ugyanis egyre kevésbé fogékony a kormány gyűlöletkeltő üzeneteire, az embereknek elege lett a megosztásból. Amint Berk Esen is támutatott, „a polarizáció fegyvere már nem működik az elnök számára, ezért új tervre van szüksége”.
Özel egyik legfontosabb követelése az volt, hogy engedjék ki a börtönből az emberi jogi aktivistákat, köztük Can Atalayt és a kulturális élet mecénásaként ismert Osman Kavalát. Szabadon bocsátásukat régóta sürgeti az Európai Unió és az Európa Tanács. Erdogan eddig hallani sem akart erről, most azonban a megbeszélés után beszélt a kérdésről Yilmaz Tunc igazságügyi miniszterrel, és esély látszik a kedvező fordulatra.
Özel emellett politikai engedményeket is szorgalmazott a török államfőtől, köztük azt, hogy Ankara teljesítse az emberi jogi szervezetek követeléseit.
Erdogan mielőbb második találkozót tervez tartani az ellenzék vezetőjével. A politikai enyhülés fontos célom – állította. Reméli, hogy a CHP támogatja tervezett alkotmányos reformját. Az elnök feltételezhetően nem csak saját hatalmát akarja konzerválni látszólagos pálfordulásával. Éket akar verni a CHP két erős embere, Özel és a márciusban újraválasztott isztambuli polgármester, Ekrem Imamoglu közé. Azzal ugyanis, hogy partnerként kezeli a CHP elnökét, Imamoglu kirekesztve érezheti magát.
Berk Esen úgy véli, egyéb okok is állhatnak a háttérben. A török gazdaság egyre siralmasabb állapotba kerül, elkerülhetetlenek lesznek a megszorítások, s Erdogan azt szeretné, hogy a népszerűtlen intézkedésekhez a CHP is adja a nevét, ne egyedül az AKP vigye el a balhét. Önzetlenségről tehát szó sincs Erdogan részéről, de a törökök reménykednek abban, hogy valami kedvező politikai változás mégiscsak lesz az országban.
