- Az Iszlám Állam megerősödése aggodalomra adhat okot

Miért utazott Irakba, illetve hogyan jutott eszébe egyetemistákat is magával vinni?

Tanítok a Károli Gáspár Református Egyetemen, és úgy kezdődött az egész, hogy tavaly eszembe jutott, az idén van a tízéves évfordulója a kurdisztáni keresztényüldözésnek, népirtásnak, illetve, hogy az Iszlám Állam elüldözte a jezidieket és elfoglalta Moszult. Tudni kell, hogy Észak-Irak, Kurdisztán a legbiztonságosabb terület abban a térségben, Irak kellős közepére biztosan nem vittem volna egyetemistákat, főleg olyanokat nem, akik még sohasem jártak a Közel-Keleten.

A lényeg, hogy úgy gondoltam, érdekes lehet a diákoknak ezt közelről látni, másrészt pedig jó lenne megnézni, mi történt ott az elmúlt tíz évben, ezért elkezdtem szervezni az utazást. A népirtást, a ruandai genocídiumhoz hasonlóan a világ egy része elintézte egy vállrándítással, de Magyarország, elsősorban a Hungary Helps programon keresztül, a kezdetektől támogatja a túlélőket. Megkerestem őket, hogy finanszírozzák a repjegyeket, az egyetem a szállást, a programot megszerveztem, és végül hat diákot vittem magammal, hogy terepen tanulmányozhassák a keresztényüldözés máig tartó hatását.

Ép bőrrel megúszta, ahogyan minden Közel-Keleten tett látogatását. De időközben megnősült, gyereke is van, ők mit szólnak az afganisztáni és hasonló, háborús zónákba való utazásaihoz?

Féltenek, ez természetes, viszont sokkal óvatosabb vagyok, mint régen. De tény, hiába mondtam, hogy Kurdisztán biztonságos, bármikor belefuthatunk bármibe, és csak sikerült kifognunk az iráni rakétázást. Amikor elkezdtem, elkezdtük szervezni az utat, nem tudtuk, hogy háború lesz Gázában, illetve az iraki-iráni csörtére sem számíthattunk. Pont, amikor kiutaztunk, nem sokkal előtte lebombázta Izrael a damaszkuszi iráni nagykövetséget, és Irán épp akkorra időzítette a válaszcsapást. Szerencsére Erbil helyett Dohukban voltunk azon az éjszakán, így túléltük, és az eget lesve sem láttunk semmit. Nyilván a diákok egy kicsit aggódtak, a szüleik még jobban, de az amerikaiak megadták a válaszcsapást és kilőtték az irániak drónjait. Visszatérve az útra, egy hétig voltunk kint, mindennap volt két-három találkozónk, megnéztük a Hungary Helps által újjáépített templomokat, közösségi házakat, intézményeket és meglátogattuk a magyar katonákat is. Helyi farmereknél is voltunk, akik magyar segítséggel tanulták meg a hatékony gazdálkodást. Azt tapasztaltam, hogy a korábbi keresztény-kiáramlás szinte megszűnt; persze Irakban továbbra is vannak problémák.

Az Egyesült Államok több mint húsz, sikertelen esztendő után kivonult Afganisztánból, ahol köztudott, hogy magyar békefenntartók, harcoló alakulatok, illetve az úgynevezett különleges műveleti csoport is hosszú évekig jelen voltak. Akkoriban azt mondta, hogy ez nem feltétlenül vezet a teljes káoszhoz, rémuralomhoz, összeomláshoz. Ezzel szemben riasztó híreket hallani a térségben uralkodó állapotokról. Mi a valóság most?

Augusztusban lesz harmadik éve, hogy a tálibok visszavették a hatalmat és stabilan tartják magukat. Az országban tulajdonképpen béke van, nincsen polgárháború, de a humanitárius helyzet katasztrofális, hiszen a tálibokat nem ismeri el senki. Mindenki tárgyal velük, de hivatalosan egyik ország sem fogadja el őket, és így a nemzetközi segélyszervezetek sem támogatják Afganisztánt. Ezért a lakosság életkörülményei nagyon rosszak, de amitől mindenki félt, hogy a talibán együttműködik majd az Al-Kaidával vagy az Iszlám Állammal, nem történt meg. Az Al-Kaidával szimbiózisban élnek, de az nem aktív, viszont az Iszlám Állam ellen harcolnak. A síita kisebbség és más etnikai csoportok elleni tisztogatás sem következett be, ami viszont a legnagyobb baj, az a nőjogi helyzet. Az tényleg nagyon rossz. A nemzetközi közösségnek ez a legnagyobb gondja velük, sőt még az iszlám országok is többször felszólították őket, hogy változtassanak ezen a helyzeten, biztosítsanak több lehetőséget, főleg az oktatást illetően a lányoknak, asszonyoknak. Az a baj, hogy rendkívül konzervatívak és nem hajlandók engedni.

Mi lehet a megoldás?

Semmi. Határozottan kijelenthetem, hogy semmi. Nem lehet rájuk nyomást gyakorolni, semmilyen módon együttműködésre kényszeríteni őket.

Volt olyan remény, hogy a nemzetközi segélyekért, támogatásért cserébe talán változtatnak a politikájukon, de nem változtattak. Amiben pozitív változást értek el, az a kábítószer-termelés és kereskedelem visszaszorítása. Tavaly betiltották a mák, azaz az ópiumtermelést, és ellenőrzött tény, hogy az idén 95 százalékkal csökkent Helmandban és Kandahárban – ez volt a két legnagyobb érintett terület – a kábítószer termelése.

Magyarországon erős a félelem, hogy valamiféle tálibokhoz köthető terrorcselekmény bennünket is érinthet. Mennyi ennek a valószínűsége?

Szerintem semennyi, gyakorlatilag elenyésző, tehát mérhetetlenül alacsony ennek a kockázata. Irakban már csak nyolc katonával vagyunk jelen, nem is látni, hogy akár Európát érintené a részükről fenyegetettség. Ami sokkal nagyobb félelemre adhat okot, az az Iszlám Állam megerősödése. Most a párizsi olimpia miatt van aggodalom, hogy esetlegesen, akár európai szélsőséges szervezetekkel szövetkezve ott hajt végre merényletet az ISIS.

Hova utazik legközelebb?

Ahonnan élve hazajövök, vagy legalábbis úgy érzem, hogy megúszom.

Pontosabban?

Szeretnék jövőre Afganisztánba menni, mert ott 2017-ben jártam utoljára. Esetleg még Libanonba vagy bármelyik közel-keleti országba, ha az egyetem és a Hungary Helps között állandó lesz az együttműködés.