Fura hely ez a mi kis országunk, ahol vébédöntő helyett döntővébét lehetne rendezni. Szobordöntővébét. A versenyben akárhány fős csapatok indulnának, a képzőművészek kigondolnának valami rendszerkritikusat, megalkotnák eléggé el nem ítélhető módon, és a bátor futballhuligánok másnapra ledöntenék. Rendőrség, bíróság, közrendvédelem. A jól végzett döntésmunka dicsősége. Zöld sasok, öngólpassz, marha sok. Szegényország-imázs és elemi szégyenérzet kergeti egymást az emberben, és jobbára a szégyenérzet nyer.
A magam részéről az a beszélgetés érdekelne igazán, amiben a hat darab műértő futballzombi megneszeli, hogy gúny tárgya lett minden magyarok szent szárnyasa. Ülnek a görögtüzes dobozokon, sehol egy fia Fradi-meccs, amit végre nem nézhetnének meg a füstfelhő miatt, unalom rágja kérges szobordöntőizmaikat, és akkor jön Baranyi Krisztina polgármester, és a közönség figyelmébe ajánlja a public art pályázatuk első helyezettjét, a Turul-G című utcaszobrot. Meg is magyarázza: a mondabeli Turul elragad egy G-osztályú Mercedes terepjárót, amely manapság az orosz maffiának és a világ oligarcháinak a jelképe. Az már csak a képeken látszik, hogy az elragadáskor éppen égnek álló autó eleje madártejsárga, a közepe cinóbervörös, a hátulja pedig fakópink. És fakópink a turul is. Utóbbi skandalum egyértelmű, tehát Árpád apánk és Csaba királyfi legszebb tanítványai döntést hoztak. Ledöntést. Hatan menten, mert nyilván azt hitték, a madár bronzból van vagy betonból, esetleg turulból, és a turulnak lenni sosem könnyű.
A kortárs művészettörténet aranybetűs lapjaira kívánkoznak azok az utcaművészeti alkotások, amelyek nemcsak gondolati szinten mozgatják meg az embereket, hanem fizikailag is. Amelyekhez szivárványpad-lefestés eszközével hozzátesznek, vagy amelyekből leöntés/ledöntés eszközével elvesznek. A ledöntött Turul-G a földön fekve jelentette ugyanazt. És még többet is: szerintem a szélsőjobb által védelmezett orbáni oligarchiát. A modern turul ugyanis nem pozitív hős. Belezápult a megtollasodásba.