Egy szobában játszani mindig nagy kihívás a színésznek és a nézőnek egyaránt. Egyszerűen nem lehet hazudni, mert ha valami hamis, vagy modoros, az azonnal lelepleződik. A Reisz Gábor által rendezett A nem beszélve arról, hogy… című előadásnál nincs is ilyen veszély. A KV Társulat épp azért hoz létre, sokszor sanyarú körülmények között független előadásokat, hogy szenvedélyes és igaz legyen. Ezúttal a Fischer Iván Lakásszínháza nyújtott számukra próba és játszóhelyet. Egyelőre ott is játsszák az új darabot. Kérdés persze, hogy mennyire lehet darabról beszélni, inkább összefüggő filmszerű etűdöknek mondanám, amit látunk.
Általában jó dolog sül ki abból, ha egy filmrendező beszabadul egy színházba. Emlékszem Fehér György, Sándor Pál, vagy mostanában Hajdu Szabolcs, Mundruczó Kornél, vagy éppen Herendi Gábor színházi „kirándulásaira”, mindig izgalmas végeredmény született. Egy filmrendező általában hozza magával a filmes látásmódját és ez nagyon hasznos lehet. Az sokszor nem elég a színpadon, ha egy filmforgatókönyvet visznek színre. A Nem beszélve arról, hogy… alkotói az előadás után elmesélték, hogy az olvasópróbán még nem is volt szöveg, témákra kezdtek el improvizálni. Ebből született meg a produkció, de menet közben előadásonként is változnak a jelenetek és a dalok, előfordulnak szerepcserék is.
A történet arról szól, hogy egy filmrendezőnő, „Mivolta Viszl Viola” a villamoson zötyögve elcsíp egy sztorit és filmet akar belőle csinálni. Innen látjuk a stációkat, az anyagyűjtéstől, a castingon át, a vágáson keresztül a sajtótájékoztatóig, vagy éppen a közönség találkozóig. Mindezt alapvetően öt színész – Kenéz Ágoston, Szabó Domokos, Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina, Walters Lili – jeleníti meg. Később Lauraként, a készülő film főhőseként Tarr Judit is belép a játékba.
Az előadás – akárcsak Reisz Gábor legutóbbi díjnyertes filmje, a Magyarázat mindenre – nem finomkodik. Utal a filmes pályázatok kirekesztő anomáliáira, a nyilvános beszéd korlátaira, cenzúrázásra, elhangzik például, hogy bizonyos helyeken nem lehet „orbánozni”. De ez a produkció azért is inspiráló, mert nem akar más lenni, mint amilyen képes lenni. Mindenki önmagát adja benne, a rendező, a színészek és a műszaki stáb is. Arról nem beszélve, hogy a helyszín intimitása miatt a néző szinte azonnal bevonódik a játékba.
A közönségtalálkozón szó volt a kőszínház és a független színház közötti különbségről. Volt olyan színész, aki azt mondta, jelenleg alig van átjárás a kettő között, más saját példáját megemlítve megengedőbb volt e tekintetben. Azt mindenképp lehetett érezni, hogy a kényszer, vagyis, hogy itt nincsen gazdag díszlet, jelmezek és más extrák, arra ösztökélik az alkotókat, hogy ezeket az adottságokat kreativitással, ötletekkel és nem utolsósorban bő energiákkal, odaadó csapatmunkával pótolják. A nem beszélve arról, hogy… ezt az elvárást maximálisan teljesíti is. Az előadást várhatóan még játsszák Fischer Iván Lakásszínházában, nyárra pedig meghívták a szegedi Thealter Fesztiválra.
Infó
Reisz Gábor: Nem beszélve arról, hogy… A KV Társulat és a Proton Színház koprodukciója. Rendező: Reisz Gábor. Fischer Iván Lakásszínháza
