- „Ennek a tábornak lelke van”

A balassagyarmati születésű Telek Balázs fiatalon bekövetkezett haláláig az egyik legtehetségesebb magyar fotográfus volt. Alig harmincévesen kapta meg a Balogh Rudolf-díjat, a magyar fotós szakma legnagyobb elismerését.

Alapító tagja volt a Nemzetközi Kepes Társaságnak és a Mai Manó Házban a Képíró-képolvasó hétvégék népszerű előadójaként 2005-től camera obscura workshopokat is tartott – a technikával még fotóművész tanára, Lugosi Lugo László ismertette meg. „Azért izgalmas még ma is a lyukkamera, és azért fedezik fel mindig a kortárs fotósok, mert egy olyan roppant egyszerű eszköz, amihez mindent neked kell hozzáadnod, így a saját képedre tudod alkotni. Ezért is szoktam mondani, hogy azok a kurzusok, ahol az emberek kamerákat építenek, önismereti kurzusok. Végig kell járni, hogy mi az, ami érdekel” – mesélte az archaikus képrögzítési technikáról a Mai Manó Ház YouTube-csatornáján látható interjúban.

Balázs 2007 decemberében feleségével, Halász Gabival megnyitotta az ArtBázis Összművészeti Műhelyt, amely az évek során különféle művészeti ágak képviselőinek fontos találkozási pontjává vált. A 2008-ban létrejött FotóFalu projekt az itt folyó műhelymunka szerves folytatása. „Az ArtBázison most csak fotólabor működik, de a FotóFalu szépen kinőtte magát – meséli Halász Gabi. – 2015 óta minden évben ugyanott, Drégelypalánkon tartjuk, előtte vándortábor volt. Itt már minden feltétel adott, már kicsit haza is megyünk ide. Ezen a helyen Balázs már nem tudott velünk lenni, abban az évben lett beteg. De szerette volna, ha megtartjuk az eseményt, még a kórházból is segített. A tábor magja már pontosan tudta, mi a dolga, nekem csak össze kellett ezt fogni. Nagyon erős a kapocs ebben a közösségben, együtt izgultunk Balázs gyógyulásáért, küldtük neki az üzeneteket, így lélekben jelen lehetett ő is, és ez azóta is így van. Természetesen a FotóFalu is formálódik, ahogyan a közösség is, de mintha most is egy központ körül pulzálna.”

A FotóFaluba meghívták a magyar fotográfia majd minden fontos szereplőjét oktatni, kísérletezni, közösséget teremteni. Az egyhetes nyári táborok során foglalkoznak a fotográfia különböző ágazataival, az archaikus fotográfiai technikáktól kezdve a klasszikus analóg eljárásokon át a digitális fotózásig és filmkészítésig.

– mondja Gabi. – Ha valaki megérzi az analóg technikák szépségét, abba bele lehet szeretni. A camera obscura, amiről Balázs a videóban is beszélt, pedig már egyfajta varázslás. Sokkal tudatosabb munkát igényel a fotóstól, kicsit olyan, mint egy vajúdás: kitalálom, megtervezem, megépítem az eszközt, és ami abban megszületik, az maga a csoda.”

A kis létszámú kurzusok azonban nem csupán a kémiai folyamatok és a technika rejtelmeinek bemutatására fókuszálnak, hanem a fotográfia filozófiájának és elméleti összetevőinek megismerésére is. A kurzusokat minden évben neves művészek – szakmájuk elismert mesterei – vezetik, akik 20–60 évesig, kezdőktől a gyakorló művészekig folyamatosan támogatják a tanítványokat az egyedi munkák létrehozásában.

„A kezdeteknél már ott volt Lackzó Péter, ő az a tanár, aki máig minden évben részt vett a táborban, és vándorfényképészként egy mára csaknem eltűnt szakma egyik utolsó képviselője. Zalka Imre az archaikus fotótechnikák, mint az argentotípia, a cianotípia és az ambrotípia oktatója; Kerekes Gábor már nincs közöttünk, de a fotográfia egyik hazai nagymestereként számára is fontos volt eljönni ide és tanítani. Oktatónk volt Szilas Szilárd, aki hazánk egyik legjobb fotó- és filmlaborosa – utóbbiból is már csak kevés szakember akad –, továbbá Drégely Imre, Vékás Magdi, Gábor Enikő, Eperjesi Ágnes, Gerhes Gábor, Bácsi Róbert, Fiala Gábor, Fekete István, Kasza Gábor, Déri Miklós, Hajdú D. András, Barát Gábor, és még sorolhatnám a neveket” – mondja Gabi.

A FUGA-ban szombattól megtekinthető kiállításon és a hozzá tartozó albumban a mesterek és tanítványaik munkáiból egyaránt válogattak, hogy megismerhetővé váljon ez a tizenöt éve organikusan épülő, egyszerre szakmai és baráti közösség. A kiállítás kurátora és az ebből készült katalógus szerkesztője Csizek Gab­riella, grafikusa Halász Gabi.

A FotóFaluban rendszeresen visszatérők és újoncok, művészek és amatőrök, mesterek és tanítványok osztoznak az alkotás izgalmán és örömén, esténként szabadegyetemi elő­adásokkal, vetítésekkel, közös zenéléssel és éjszakába nyúló beszélgetésekkel zárva egy-egy napot. Gabit és Balázst is a fotózás szenvedélye hozta össze, Gabi a tanítvány volt, Balázs ekkorra már elismert fotós. „Szerettem volna továbbra is elmélyülni a fotográfiában, de végül grafikusa lettem a fotósoknak, kiállításokat, katalógusokat, albumokat készítek ma is – osztja meg a FotóFalu főszervezője. – Balázs halála után nagyon élt bennem, hogy a hagyatékát megőrizzem, nem volt kérdés, hogy a tábornak folytatódnia kell. A legnagyobb fiam szinte itt nőtt fel, ő biztat, hogy csináljam tovább a projektet, majd ő átveszi – ez is erőt ad. Ennek a tábornak lelke van. Nemcsak Balázs lelke, hanem a fotográfia szeretetével összekovácsolt közösségé is.