Brüsszel;Heti abszurd;Magyar Péter;

- Heti abszurd: Szatellit szuverém a brüsszeli tévécsatornán

Szabályos politikai „benihilsót” adott elő a héten szorgos népünk megbonthatatlan kormánya.

 De olyat, mintha a brit komikus erdei mountain bike szlalompályán csapatná lefelé, de nem ám ügyesen, hanem mint egy betépett biliárdgolyó, koppan a bukósisak minden fán. Máskor meg parkourversenyzőként ugrál a mellvédek között, és a lába közé veszi mindegyiket. Ha láttak már ilyet, hitelesen fel tudnak szisszenni. Nagy nyilvánosság előtt elkövetett kellemetlen eltöketlenedés.

Vigyázó szemünket vessük először Brüsszelre, amelyet a héten ismét elfoglalt a magyar miniszterelnök, legalábbis a szállását illetően biztosan, és ez legyen is így mindig. Orbán Viktor a nemzeti konzervativizmus levitézlett csodabogarai közé igyekezett, és nagy örömmel vette tudomásul, hogy a rendezvényt betiltották. Ezzel együtt tizenkét másodpercre híres hülye lett Saint-Josse-ten-Noode szocialista kerületi polgármestere, bizonyos Emir Kir, aki közbiztonsági okokra hivatkozva vezényelte ki a rendőrséget. Orbán azonnal 1988-ban érezte magát, és fojtogató függetlenségi törekvésében tizenkét percenként posztolta ki a közösségi médiában, hogy „elnyomnak, segítség, elnyomnak!”. Aztán még azt is mondta, hogy „Brüsszel szintet lépett. Ha valaki kiáll a béke mellett, azt betiltják.” Bravó. Kár, hogy egyéb összefüggés nem jutott eszébe, a gender és a migráció nem fért bele ugyanebbe a mondatba, mert akkor máris érdemes volna felfesteni, felvésni, felgravírozni, felskiccelni, felkarcintani az összes alsó tagozatos tanterem falára. Mielőtt még bekerülne a tankönyvekbe.

Apropó, tankönyvi eset. Az oltástagadó Gődény doktornak is egyetlenegy dolog tudott jót tenni a nagy oltástagadásban, éspedig a méltatlan hírverés – minden széllelbéleltnek ez a mentsvára. A rendezvény egyik vezérszónokának, az euroszkeptikus Nigel Farage-nak is az, aki olyannyira sikeresen segített kibillenteni az Egyesült Királyságot az EU-ból 51,9 százalékos elsöprő „igen” aránnyal (és járulékosan bíróság előtt elvérzett kampánycsalások sorozatával), hogy azóta 62 ezer milliárd forintnyi veszteséget könyvelt el a szigetország a Brexit miatt (csaknem ennyi az éves magyar GDP, 2022). Nesze neked, nemzeti szuverenizmus. „Mi, britek magunk döntjük el, hogy kivel akarunk együtt élni.

Megy ez nekünk a kontinentális Európa nélkül is.” Ez akár „az országok utolsó mondatai” sorozat egyik ékessége is lehetne. A magyar meg valahogy így hangzana: „Na, csak még ezt az utolsó tendert, Andi!”

Orbán végül megszólalt a másnapon, és jó érzékkel elkezdte ecsetelni, hogy „Európában nincs helye közös migrációs és menekültpolitikának, a keresztény értékeket valló Európába érkező muszlimok pedig civilizációs, kulturális problémát jelentenek”. Tette mindezt úgy, hogy a konferenciának végül otthon adó épület egy tunéziai család tulajdona. „Belgium jó döntést hozott, amikor befogadta a családot”, reagált erre Orbán. Aki nyilván még mindig nem érti, mi a baj a migrációs hisztériával. Jó tunéziaiak, akik engedik a szélsőjobbulást, jöhetnek, rosszak nem? Vagy ha letelepedési kötvényesek, mindegy, hány évre ítélték őket korábban, jöhetnek, szegények nem? Pedig mennyire gyűlöli a kormánypropaganda a kettős mércét! Orbánnak a pénz a mérce, mert a diktatúra nem olcsó mulatság. Tudja, hiszen az akkor még szabadságpárti torkát fogta az adósságban fulladozó Kádár-kor rendőrsége a fehér Zsiguli mellett. A kormányfő kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy ő ugyan nem a legjobb szövetségese Putyinnak („a szövetséges erős szó”), de nem akarja feladni jó gazdasági együttműködését Oroszországgal. A valóságban senki se tudja, mit kavartak a fideszesek a 2000-es évek végén Putyinnál, ami után egy csapásra megváltozott Orbán véleménye is az oroszok mindenhatójáról. Mindenesetre a látszat az, hogy Orbán szuverenitása erősen Putyin-szatellit.

Nagyot ugorva, de nem minőségben:

Kocsis Mátéban is összeakadtak csillogó ezüst érvkészletének a darabjai a héten. 

Nevezett Fidesz-frakcióvezető azzal a gondolatmenettel fénylett ki korábban a tömegből, hogy Magyar Péter kizárólag a kapcsolati/családi tőkéjének (ergo: Varga Judit mint feleség miniszterségének) köszönheti, hogy nyakra-főre megtalálták az állami hivatali tisztségek. Erre a kormány több tagja (miután félrenyelt, krákogott, és prompt sajtóközleményt vett maga elé) letorkolta, hogy a Fideszben egyetlen pártkatona sem kapott még sarzsit nepotizmusalapon (nem pont így mondták, de így van értelme). A Telex riporterének sikerült példás hidegvérrel elviselni a frakcióvezető vérig sértődését, aki így mondatról mondatra mélyebbre ásta magát pillanatnyi vitakészsége futóhomokjában. Kellemetlen, amikor a világ egy-egy kimerevített képét Fidesz-közleményekben értelmezed, és ha hozzáilleszted a nagy képet (vagy nem is azt, csak a szomszéd részletet), máris ellentmondások özönével kell harcolnod, de erre nem tanított meg Finkelstein, mert ő se tudta a következő lépést. (1. lépés: Gyalázd szakadatlan! 2. (kidolgozás alatt…) Kocsis amúgy megkapta a magáét: Magyar Péter gyomaendrődi fórumán osztotta meg a közönséggel, hogy biztos tudomása szerint a fideszes potentát hetente egyeztetett Dúró Dórával, a Mi Hazánk elnökhelyettesével.

Ez az állítás egyébként nem szakította le a felső vezetékeket az utcán: régóta eldöntetlen kérdés, hogy a fideszesek és a radikálisok közül kié a szélsőjobb idehaza.

És ha már: hadd emlékezzünk meg végül az internetes népköltészet egyik idevágó ékes darabjáról, melyben a kormánypropaganda Magyar Péterrel szembeni megnyilvánulásait értékelte a névtelen szerző. „Állnak egy Mount Everest méretű szarkupac tetején, és az zavarja őket, hogy a másik belelépett.” Hát, nem kicsi. A baj sem.

Egy tudós mindig arra figyel fel, ami számunkra érdektelenül természetes. Hiszen nyilvánvaló, hogy ha elengedünk valamit, az lefelé esik, a nap pedig forog körülöttünk. Miért foglalkoznánk akkor éppen régi pénzérmékre vert ábrákkal? Valamivel biztos meg kellett jelölni a fizetőeszközt, ráverték, ami épp eszükbe jutott. Pedig sok minden kiolvasható ezekből a képekből. Lehet, hogy ha egyszer újra felépítik az óbudai királyi várat, részben korabeli pénzek ábrázolásaira támaszkodnak. A sikeres reklámszakember, Spielmann Gábor addig szórakoztatta magát Árpád-kori érmeképek megfejtésével, mígnem a hazai numizmatika egyik jeles képviselőjévé vált. Árpád-kori rejtélyek ezüstbe verve című, gazdagon illusztrált könyve új oldalról mutatja a történelmünket.